Miklóssi Szabó István: A vers mint feketemunka

2021. október 25., 09:06

Ki hitte volna, hogy a kilencvenes évek erdélyi nyomorvalósága, a magyarországi feketemunka egyszer majd verseskötet formájában kuporodik elénk, nem kérve, követelve elégtételt a sok elhullt életért. Azokért, akik nem a meggazdagodásért, hanem a falni való kenyérért tengődtek az anyagországban. Lövétei Lázár László Feketemunkája az a valóság, melyet jobb visszaolvasni, mint megélni.

Fotó: Szirák Sára

Mert megélték, sok tízezren. Amikor a kilencvenes évek Romániájában sorban zártak be a gyárak, aratott a kultúrsokk és az agyvérzés, amikor a szabadság falat kenyérrel, önjelölt karatemesterekkel, videószalagra rögzített MTV-vel, International kazettofonokkal stb. volt mérhető. Szerzőnk is gondolt egyet, s ment ki az anyaországba, hogy boldogulását néhány forint áldásos erejével segítse elő; van elég humora, öniróniája, hogy ezt a kísérletet kinevesse, kinevettesse, de nem feledkezik meg azokról sem, akiknek nem babra ment a játék, akik vért izzadva próbálták itthon maradt családjaikat segíteni. Azokról sem, akik egyenesen belehaltak a szabadság alkoholos ízébe, lettek hontalanok.

Lövétei Lázár könyve a könnyed elegancia, a mesterien művelt sorok mellett nyugtalanító beszámoló. Szövege valójában versriport: „A hetedik menet után / Kikérte első time-outját / Pedig profi kurva volt / Mégis meg kellett vezetgessük egy kicsit / Hogy megint rendes munkát tudjon végezni” (Tizenegyedik vignetta). A vers eszközei valahogy a háttérbe szorulnak, az átlagosnál erősebb szerepet kap a metaforikus értelmezés vagy a nagyon szembeötlő, nyers szókimondás. Lövétei Lázár elmondása szerint vannak verssorok, melyeken alig igazított valamit, olyannyira hűen másolta a valóságot (már amennyire engedi a valóság másolni magát). Könyvében vignettáról vignettára halad (vignetta: címke, rövid irodalmi karcolat, de ebben az esetben akár az útlevélbe nyomott pecsét is; ezekből a pecsétekből készült a kötet borítója), a közbeékelődő mesteri versekben leírt emberi sorsok a már említett könnyed humor jegyében (is) születtek, ami azzal jár, hogy ezeket a sorokat bárki, ténylegesen bárki megértheti. Főként ha élt is keveset abban a bizonyos munkásvilágban.

Hogyan lehet olvasni ezt a kötetet? Magyarországi magyarnak teljesen mást jelent az az erdélyi munkásvalóság, ami itt megjelenik. Nyugtalanító kérdés, hogy mi volt az erdélyi magyar az akkori magyarországi magyarnak (nyomokban erre ad választ a szerző; javaslom, a többit keresse meg az olvasó). Mai szemmel nézve teljesen abszurd a havonta határhoz utazás azért a bizonyos határátlépési pecsétért, hogy ne kelljen iszonyatosan nehezen intézhető letelepedési és munkavállalási engedélyért folyamodni. Lövétei Lázár eleganciája egyebek közt éppen abban nyilvánul meg, hogy nem vádol, ő csupán bemutat. Mondjuk, ez elég is.

A szerző könyve valójában versregény is. Érdemes elejétől a végéig olvasni. Főként mert három vége is van, s bizony ezek a végek tragikusak: „Szegény alkoholistáim / Melyik nótával temesselek el magamban? / Vagy csináljak egy ócska rigmust / Direkt neked? / Egye fene / Csinálok egy ócska rigmust / Isten nyugtasson / Kedves Bandi / S miközben ezt olvasod / Dúdold magadban a Ki tanyája ez a nyárfás? dallamát” (Kórházablak).

Lezárt téma bennem a Feketemunka – vallotta a szerző a kötet sepsiszentgyörgyi bemutatóján. Kijelentése teljességgel érthető: azokat az időket megérteni egyrészt meglehetősen nehéz, összetett feladat, másrészt csak túlmenni lehetett rajtuk, hogy aztán beletanulva, megszokva azt, hogy csak magára számíthat egy más, immár diktatúra nélküli világban, olyan világot alkosson meg, amely immáron független a különféle rendszerbéli megszorításoktól. Valójában: aki rabja marad annak a korszaknak, félő, hogy önmagába gabalyodik bele menthetetlenül. A Feketemunka könnyed eleganciája, humora, stílusbravúrja éppenséggel ennek ellensúlyozását is szolgálhatja.

 

Lövétei Lázár László: Feketemunka. Kalligram, 2021 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. októberi lapszámában)