Mert megélték, sok tízezren. Amikor a kilencvenes évek Romániájában sorban zártak be a gyárak, aratott a kultúrsokk és az agyvérzés, amikor a szabadság falat kenyérrel, önjelölt karatemesterekkel, videószalagra rögzített MTV-vel, International kazettofonokkal stb. volt mérhető. Szerzőnk is gondolt egyet, s ment ki az anyaországba, hogy boldogulását néhány forint áldásos erejével segítse elő; van elég humora, öniróniája, hogy ezt a kísérletet kinevesse, kinevettesse, de nem feledkezik meg azokról sem, akiknek nem babra ment a játék, akik vért izzadva próbálták itthon maradt családjaikat segíteni. Azokról sem, akik egyenesen belehaltak a szabadság alkoholos ízébe, lettek hontalanok.
Lövétei Lázár könyve a könnyed elegancia, a mesterien művelt sorok mellett nyugtalanító beszámoló. Szövege valójában versriport: „A hetedik menet után / Kikérte első time-outját / Pedig profi kurva volt / Mégis meg kellett vezetgessük egy kicsit / Hogy megint rendes munkát tudjon végezni” (Tizenegyedik vignetta). A vers eszközei valahogy a háttérbe szorulnak, az átlagosnál erősebb szerepet kap a metaforikus értelmezés vagy a nagyon szembeötlő, nyers szókimondás. Lövétei Lázár elmondása szerint vannak verssorok, melyeken alig igazított valamit, olyannyira hűen másolta a valóságot (már amennyire engedi a valóság másolni magát). Könyvében vignettáról vignettára halad (vignetta: címke, rövid irodalmi karcolat, de ebben az esetben akár az útlevélbe nyomott pecsét is; ezekből a pecsétekből készült a kötet borítója), a közbeékelődő mesteri versekben leírt emberi sorsok a már említett könnyed humor jegyében (is) születtek, ami azzal jár, hogy ezeket a sorokat bárki, ténylegesen bárki megértheti. Főként ha élt is keveset abban a bizonyos munkásvilágban.
Hogyan lehet olvasni ezt a kötetet? Magyarországi magyarnak teljesen mást jelent az az erdélyi munkásvalóság, ami itt megjelenik. Nyugtalanító kérdés, hogy mi volt az erdélyi magyar az akkori magyarországi magyarnak (nyomokban erre ad választ a szerző; javaslom, a többit keresse meg az olvasó). Mai szemmel nézve teljesen abszurd a havonta határhoz utazás azért a bizonyos határátlépési pecsétért, hogy ne kelljen iszonyatosan nehezen intézhető letelepedési és munkavállalási engedélyért folyamodni. Lövétei Lázár eleganciája egyebek közt éppen abban nyilvánul meg, hogy nem vádol, ő csupán bemutat. Mondjuk, ez elég is.
A szerző könyve valójában versregény is. Érdemes elejétől a végéig olvasni. Főként mert három vége is van, s bizony ezek a végek tragikusak: „Szegény alkoholistáim / Melyik nótával temesselek el magamban? / Vagy csináljak egy ócska rigmust / Direkt neked? / Egye fene / Csinálok egy ócska rigmust / Isten nyugtasson / Kedves Bandi / S miközben ezt olvasod / Dúdold magadban a Ki tanyája ez a nyárfás? dallamát” (Kórházablak).
Lezárt téma bennem a Feketemunka – vallotta a szerző a kötet sepsiszentgyörgyi bemutatóján. Kijelentése teljességgel érthető: azokat az időket megérteni egyrészt meglehetősen nehéz, összetett feladat, másrészt csak túlmenni lehetett rajtuk, hogy aztán beletanulva, megszokva azt, hogy csak magára számíthat egy más, immár diktatúra nélküli világban, olyan világot alkosson meg, amely immáron független a különféle rendszerbéli megszorításoktól. Valójában: aki rabja marad annak a korszaknak, félő, hogy önmagába gabalyodik bele menthetetlenül. A Feketemunka könnyed eleganciája, humora, stílusbravúrja éppenséggel ennek ellensúlyozását is szolgálhatja.
Lövétei Lázár László: Feketemunka. Kalligram, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. októberi lapszámában)
Majoros Sándor a pontosan és jól fogalmazó prózaírók közé tartozik. Mondataiban kevés a fölösleges szó, novelláiban a fölösleges mondat, történeteiben pedig a fölösleges rejtelem. Olvasóbarát, szimpatikus, humoros” – írja róla egyik kritikusa, amelyhez csak annyit fűzhetnék hozzá, hogy fölösleges rejtelem valóban nincs az írásaiban, ám annál több bennük a nyugtalanító, olykor abszurdba, mágikusba hajló elem.
A Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága (KMI) első antológiája egy esztétikus kivitelezésű, sokoldalú gyűjteményes válogatás, a magyar irodalmi élet színes skáláját tárja az olvasók elé. Nem egy könnyű hétvégi olvasmány, 12 szerző 171 verse és 12 prózája biztosítja az olvasónak, hogy ízelítőt kapjon három ország szerzőinek figyelemre méltó alkotásaiból.
A mindennapi életben még keveset, pszichológusi körökben azonban már egyre többet hallani a Pán Péter-szindrómának nevezett jelenségről, sajnos már most sokakat érint. A koronavírus pedig tovább növelte az ebben a „pszichés zavarban” szenvedők számát.
Az első világháború megváltoztatta az addig ismert világot. A nagy háborúban, a tömegek háborújában ugyanis mindenki érintett volt: az emberek az otthonukat, az értékeiket és főként szeretteiket vesztették el. Még gyermek voltam, amikor édesapám elmesélte a szépapám tragikus történetét, aki a szerb fronton veszett oda.
A székelyudvarhelyi Szakács István Péter legújabb kötete rövid, humoros írásokat tartalmaz, amelyekből volt szerencsénk többet is közölni lapunk hasábjain. Az egészen friss, a nyomdából a napokban kikerült Zsebművészetben összegyűjtött, karcnak nevezett szövegek ennek rendje és módja szerint mélyek, és csakugyan nyomot hagynak.
Hogyan képzeljük el a világot 2000-ben? Gyakran kaptuk ezt feladatul az 1980-as évek általános iskolai rajzóráin. Lelkesen vetettünk papírra robotokat, űrhajókat és a levegőben repkedő különféle járműveket. Azt persze nem tudtuk megjósolni, amiben tényleg másmilyen lett az életünk: a virtuális forradalmat, a mobiltelefonok és internet világát nem láttuk előre.
Nem tűnt különösebben érdekfeszítőnek Chris Carter regényének kezdete, azt hittem, csalódnom kell az egész műben. Egy fiatal, halálra kínzott nő holttestét fedezi fel egy éjjeli kerékpáros egy elhagyatott helyen, a rendőrség megállapítja, hogy a póz, amibe helyezték a hullát, valami üzenetet hordozhat, meg a környék is beszédes lehet, noha nem maradt az elkövető után semmi árulkodó nyom.
A PesText fesztivál alkalmából kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amely a Visegrádi Négyek országainak legjobb kortárs illusztrátori munkásságából mutat be válogatást. A 16 alkotó illusztrációs grafikái nagyméretű printeken és az eredeti könyvekben egyaránt tanulmányozható. A tárlat a világszínvonalú közép-európai illusztrációs művészet új tendenciáit reprezentálja.
A magyar, különösen a vajdasági néprajztudomány nagyon sokat köszönhet a közelmúltban elhunyt Jung Károlynak. Ő az egyetlen, aki a hagyományos komparatív módszerekkel és tudományos szempontrendszereket követve építkezett. Folklorisztikai életművét az összehasonlító vizsgálódások határozzák meg.