Mizser Fruzsina: A mesevilág nem egy skanzen

2021. november 09., 06:56

Az utóbbi időszak igazi bátorságpróba volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt, és sajnos ebben a mesében nem minden jó, ha a vége jó. Egy erdőben járunk, mélyen az ismeretlenben, a megpróbáltatások helyszínén, egy pandémiában. Idén, túl jó néhány hősies harcon, sokszor már csak a csodára várunk, és abból bőven kijárna mindenkinek. Budapesten, a Döbrentei utcában fáradt vándorként pihenhetnek meg gyerekek és felnőttek egyaránt: szélesre tárt kapukkal vár mindenkit a Mesemúzeum.

A varázslatos kamrákban sorra megjelennek a magyar népmesék szereplőinek sziluettjei - Fotó: Bach Máté

 Felmerülhet a kérdés, miért választanánk családi programnak a múzeumlátogatást? A Mesemúzeum esetében senkit ne tévesszen meg a név, szó sincsen hagyományos kiállítóterekről, hideg falakról és dermesztő, emelkedett csendről. – A cél, hogy az ide látogatóknak élménnyé váljon minden egyes pillanat. Ez a hely a meséké, a történeteké, a megfoghatatlan javaké, ahol mindenki szellemi kincsekre talál – mondja Helmich Katalin, a Mesemúzeum szakmai vezetője.

A Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhelyben a kreatív alkotási folyamat kerül előtérbe - Fotó: Bach Máté

A látogatókat a várkapura emlékeztető, súlyos ajtó másik oldalán tágas, színes udvartér fogadja. Kacskaringós rajzok mosolyognak a falakon, és szinte biztos, hogy vidám kacajjal teli gyerekzsivajba botlunk. 2012 óta, azaz kilenc éve már, hogy szüntelenül érkeznek ide az ifjú kalandorok csoportjai, és igen hamar kiderül számukra, miféle csodavilágba csöppentek. A múzeum ötletgazdája, Kányádi Sándor költő gondolata egyszerű volt: „A mese fontos, a gyerekek fontosak, és a kettőt össze kell kötni.” Minden egyes terem ettől a kedves, igaz mondattól ragyog; nagyon is érezhető, hogy a megvalósítás nap mint nap szívből jön, és nincs helye a sablonoknak. Az élő történet a lényeg, hiszen a mesevilág nem egy skanzen.

Egy erdőben járunk… - Fotó: Bach Máté

Mire jó a mese? Nem kell hosszasan magyarázni, hogy a mese illat, fény és édes gyümölcs, egy kedves hang, rét és virág, csillagos éj. Határtalan képzelet, érzéki és esztétikai élmény. A mese azonnal egy közösség részévé teszi ismerőjét. A mese önfenntartó – nincs és nem is lehet benne lobbi, mert az Idő országában létezik, és ez a végtelen király csak azt tartja felszínen, ami batyujában hordoz valamit fontosat az emberek számára. Az életigazságokra nem kell filtereket tenni. Mostanság jó pár próbálkozás akad a mese átpolitizálására, olykor ettől hangos a média. Helmich Katalin úgy véli, a kísérleteket nem kell korlátozni, sőt az kontraproduktív, mindig az idő fogja megmondani, mi a fontos és mi nem az.

A Mesemúzeum mottója, hogy nem akar konkrét tanulságot erőltetni, nincsenek kőbe vésett üzenetei. Szeretnék megmutatni, hogy a kincshez vezető út sokféle lehet. Térkép persze, mint minden igazi kalandban, itt is van: a kiindulópont a klasszikus tündérmesék világa. A bátor szívű lovagok és vándorok hét próbát teljesítenek, viszont útjukon már tágas, szabad formák adnak teret annak, hogy mindenki felidézhesse, mit ismer. Cél, hogy a foglalkozások alatt senki se érezze magát úgy, mint egy tanuló, hanem sokkal inkább lehessen saját tudásának, fantáziájának jogán bennfentes.

A sárkánnyal vívott párbaj után a hétpróbásé lehet a trón, ő lesz a mesevilág kis királya, királynője - Fotó: Bach Máté

Az egyik legfontosabb működési elv a csoportos foglalkozások során, hogy ha a gyerekek között nincsen megfelelő együttműködés, senki nem jut be a terembe, ahová már olyannyira vágyakoznak. A bátorságpróbákon a határok feszegetése a lényeg – és hogy megtanulják, legyen bármilyen nehéz valami, a kemény munka után sosem marad majd el a jutalom. A varázslatos kamrákban sorra megjelennek a magyar népmesék archetípusainak (például a boszorkány, a legkisebb királyfi, a hétfejű sárkány) sziluettjei, de ezek csupán lábnyomok, alakok, árnyak, tehát mindenki úgy képzeli el a figurákat, ahogyan csak akarja. Benyomások, emlékek, felidézés és az asszociáció a fontos: az ismerős elemek nincsenek kitöltve semmivel, mindent a gyerekekre bíznak. Álomkék színek, odvas fákban megbúvó mesebeli tárgyak, felhők és rejtélyes fények biztosítják a történetek hátterét. A szimbólumok mindenütt jelen vannak: az erdőben létra választja el az alvilágot a felvilágtól, a boszorkány konyhájában pedig fény derül arra is, hogy egy ember egyszerre lehet jó és rossz, nem csupán az egyik. Minden kaland végén, az utolsó nagy, sárkánnyal vívott párbaj után a hétpróbásé lehet a trón, és elfoglalhatja jól megérdemelt helyét, mint a mesevilág kis királya, királynője – az már csak bónusz, hogy emlékbe jár az előkelő mesehős-igazolvány, amelyet mindenki hazavihet magával merészsége tanúsítványaként.

Mindez csupán egyetlen foglalkozás az ötös kínálatból. A Mesemúzeum születésnapokat is szervez, amelyeken az ünnepelt és barátai csodálatos utazásokon vehetnek részt. Az összes eseményben nagyon fontos szerepe van az improvizációnak, a színjátszásnak, hiszen a játékok erősítik a jó közösségi élményeket. – Jól mesét mondani nehéz, de annak van a legnagyobb értéke, hogy ilyenkor egymásra figyelnek egész generációk – hogy ez a népmese, műmese, egy átirat vagy egy személyes történet által történik, mindegy. Az együttlét a fontos, és hogy beszélgessünk a mesék által. Az eredet ehhez képest szerintem már kevésbé lényeges – teszi hozzá Helmich Katalin. – Mindig fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy egy adott helyzet kezelésekor, egy probléma megoldásakor alkotó módon vagyunk a világban vagy nem? Erre tanítanak a mesék – mutat rá.

Fotó: Bach Máté

A múzeumban helyet kapnak a kortárs írók művei is: egy teremben személyes, értékes tárgyaik bújnak meg a falra szerelt fadobozokban – hiszen mindenki jól tudja, nem csak az értékes, ami sok pénzbe kerül. A tárgyakhoz emlékek és történetek kapcsolódnak Zalán Tibor, Lackfi János, Berg Judit, Varró Dániel és más népszerű szerzők tollából: itt próbálják kreatív írásra ösztökélni nemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is. A felnőttek gyakran tanácstalanok eleinte – aztán lassan átjön az üzenet. Kinyitnak egy dobozt, elhúznak egy reteszt, és akkor hirtelen megtörténik a csoda. A családok, amelyek együtt érkeznek, mindig nagy élményekkel mennek haza.

Valamelyest elterjedt az a sztereotípia, hogy a fiatal generációk kognitív képességei romlanak, a múzeum szakmai vezetője szerint azonban ez nem igaz. Mint mondja, a digitális hatásokat, az intenzív médiahasználat negatív befolyását nem lehet semmissé tenni. Látszik a gyerekeken a túlterheltség, a nagyobb fokú ingerlékenység, de az igazság az, hogyha megkínálják őket egy ilyen szabad lehetőségeket nyújtó térrel és a rájuk irányuló, előítélet-mentes figyelemmel, nem igazán van olyan közöttük, aki nem reagál pozitívan.

Az önismeret, a közösségi viselkedés és a kommunikáció kiemelt hangsúlyáról a pszichológia juthat eszünkbe. A mese tényleg terápia lehet, főként mostanában: a karantén alatt nehéz dolga volt a családosoknak, mindenütt hatalmas változások álltak be, és ez könnyen megzavarhatja bármely ember mentális állapotát. A gyerekek életében fontos, hogy az ilyen csoportos tevékenységekben szembesüljenek a ténnyel, hogy sokan érzik így magukat és hogy nincsenek egyedül. A Mesemúzeum úgy tervezi, hogy idén kimondottan erre specializált foglalkozásokat is rendeznek.

Fotó: Bach Máté

2020 szeptemberében nyílt meg újdonságként egy külön egységük, a Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely, amelyben a kreatív alkotási folyamat kerül előtérbe, és ahová elsősorban a 10–15 éves korosztályt várják. Az írásfolyamat termében mindenki belekukucskálhat, hogyan is zajlik a meseírás. Megtanulhatják a karakterábrázolást, instrukciókat kapnak a csüngő szóindák alapján, és a feladatokat feloszthatják aszerint, hogy ki mit szeret csinálni, ki miben jó. Ebben az a legkiválóbb, hogy a történethez való viszonyulás minden aspektusa megjelenik. Van még animációs stúdió, hangstúdió az effektek gyártásához, és különféle segítségek, tolvajkulcsok is, ha nem jön az ihlet (például láthatatlan, lámpával megvilágítható jelzők a falakon, színes négyzetben kiemelt részek a könyvespolcon sorakozó kötetekben). A végén vetítés következik, a közös munka eredménye a falra vetül, mint egy komplett animációs mese.

 

Megjelent a Magyar Kultúra (2021/4) Iskola-számában.