Szereplői értelmet, megnyugvást, a magányból való kiutat, a jót és bizonyosságot kereső (ahogy azt a könyv mottójául választott Hermész Triszmegisztosz- és József Attila-idézet is sejteti), káromkodó és imádkozó emberek.
Hogy miért olvas az ember? Azért, mert ha nem tenné, eltűnnének a könyvek, mondja Miklóssi Szabó könyvtolvaja a szerző újonnan megjelent, Gyémántmozaik című novelláskötetének első írásában.
És máris egy robogó vonaton találjuk magunkat, utazunk, megyünk az éjszakában, jelenen, jövőn, múlton is túl. Belealszunk a zakatolásba. Álmok törnek ránk. Kegyetlen szeretőnk faládába zár. Ropog a hó, medve jön felénk, karján kisgyerek. Bűntudat. És újra a könyvek bizonytalansága. Halott lapok. Verseket írunk, és zacskóba kötjük a kutyakölyköket. Jezsuha, ó Jezsuha. Bontják a házat. Fekete vasgolyó veri a falat. Feltámadunk. Emberek jönnek a nem volt időből, helyet akarnak cserélni velünk. És minden kezdődik újra.
Hogy mi az, ami mindezt összetartja? Talán Buddha gyémánthálója, amelynek darabjait a könyv címe is megidézi. Vagy az, hogy akarva-akaratlanul mindannyian ugyanannak a történetnek vagyunk a szereplői. Ebben a könyvben mindkét állítás igaz, vagy igaz lehet, ahogy azt Vida Gábor, a könyv szerkesztője megfogalmazza: „annyiban igaz csak, amennyiben elhiszi és el tudja hitetni történeteit, de ne feledjük, a hatás az a valami, amiben megnyilatkozik az, ami nem valami, hanem valami más”.
Továbbgondolva a könyv szerkesztőjének mondatát, egy jó novelláskötet (de akár egy regény, verseskötet stb.) több, mint a novellák összessége, mert túlmutat önmagán. Ha ezt a meghatározást elfogadjuk minőségi ismérvnek (és miért ne tennénk?), akkor bátran kijelenthetjük, hogy Miklóssi Szabó Istvánnak ez bravúrosan sikerült, könyve az önmagukon túlmutató művek sorába tartozik.
Olvassák, ne hagyják eltűnni a könyveket!
Miklóssi Szabó István: Gyémántmozaik, Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)
Az 1958-ban indult, idén már a hatvannegyedik évfolyamát számláló, pécsi kötődésű Jelenkor a kortárs magyar irodalom egyik legmeghatározóbb sajtóorgánuma. A havi rendszerességgel megjelenő lap állandó sárga borítójával és minőségi tartamával összetéveszthetetlen szereplője a folyóiratmezőnynek. Oldalszámozásában is klasszikus folyóirat, az idei tizenegyedik szám lapjai 1169-tól az 1357-ig tartanak.
A témájáról és stílusáról már címével sok mindent előzetesen eláruló Felplusztulás, leplusztulás című könyv a 2019-ben elhunyt Tandori Dezső utolsó, életében írt verseskötete, és idén jelent meg Tóth Ákos szerkesztésében. Darabjai 2018 és 2019 között íródtak, egészen a szerző haláláig.
A Bárka irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat idei ötödik száma nem dupla szám, de kéthavi folyóiratként eleve duplának tekinthető, mind tartalmilag, mind terjedelmileg erőteljes, nagy. Rovatstruktúrája is mutatja a kiadói szándékot, mely szerint a lap ablak kíván lenni a kortárs magyar irodalomra.
2021. november 16-án a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében bemutatták a The Continental Literary Magazine-t, ennek kapcsán a Kultúra.hu portál már le is hozott egy interjút a magazin főszerkesztőjével, Jászberényi Sándorral és Pál Dániel Leventével, a Petőfi Kultúrális Ügynökség irodalomszakmai igazgatójával.
Az emlékezés nemcsak takar, de takarít is. Mindkettőt jól kell végeznie, s akkor fontos dolgok nem, csak fölöslegesek tűnnek tova. Lőrincz György székely kortárs író késztet, lám, eme pszichológiai elmélkedésre, miután másodszor is elolvastam Isten köve című elbeszéléskötetét. Először tíz évvel ezelőtt, akkor még a Budapestről való visszaköltözésemmel voltam elfoglalva.
A gazdag magyar folyóirat-kultúra egyik legrégebben működő lapja az 1935-ben alapított, idén már nyolcvanhatodik évfolyamát számláló Vigília. Az alapítás óta eltelt csaknem kilencven évben csak egy év volt, az 1945-ös, amikor lapszám nélkül maradt a folyóirat.
„Tisztelt Klamm úr, ezennel átnyújtjuk önnek a hadüzenetet.”
Kai Hensel kortárs német drámaíró darabja, a Klamm háborúja alapján készített tantermi színházi előadást Novák János. A darab fordítója és dramaturgja Kovács Kristóf, a rendező munkatársa Hajsz Andrea, az előadó, azaz maga Klamm tanár úr pedig Scherer Péter.
Három prózaíró és kilenc költő verseiből jelentetett meg antológiát a Petőfi Kulturális Ügynökség. Egy olyan kötetet kaptunk kézhez, amely megtalálta az egyensúlyt a több szerzőt felvonultató kötetforma és aközött, hogy mégis széles rálátást nyerjünk az egyes szerzők műveire.
Az utóbbi időszak igazi bátorságpróba volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt, és sajnos ebben a mesében nem minden jó, ha a vége jó. Egy erdőben járunk, mélyen az ismeretlenben, a megpróbáltatások helyszínén, egy pandémiában. Idén, túl jó néhány hősies harcon, sokszor már csak a csodára várunk, és abból bőven kijárna mindenkinek. Budapesten, a Döbrentei utcában fáradt vándorként pihenhetnek meg gyerekek és felnőttek egyaránt: szélesre tárt kapukkal vár mindenkit a Mesemúzeum.