2020. december 20., 01:20
A kárpátaljai származású, de a világban a helyét bárhol – leginkább a prózaírásban – megtaláló Kertész Dávid első kötete több szempontból ígéretes kezdés. Mint a legtöbb első kötet, A keresztúri vámpír és más történetek is vélhetően több időszak – korszaknak még talán nem nevezendő – termését adja közre, és ez esetben észlelhető lehetne a sokszínűség massza jellege, egy bizonyos egyenetlenség. Kertész Dávid kötete viszont inkább egy egyenletes színvonalon alkotó prózista kalandozásait mutatja, aki bár a prózanyelv határait – a fülszöveg állításával ellentétben – nem különösebben feszegeti, de kétségtelenül sok mindent kipróbál témában is, megközelítésben is. Ebből is következik, hogy a kötet nem csak a sokszor meghökkentő felvetések, képzettársítások miatt izgalmas. Stílusa szép, technikája kiforrott.
A kötet három fejezetre tagolódik, az elsőben hét, a másodikban öt, a harmadikban három szöveg található. Vártam, hogy végül – követve a számokat – egy negyedik fejezetben egy vezérnovellát olvashatok, végül arra jutottam, hogy maga a kötet lehet ez az egy, hogy Kertész Dávid magát a gyűjteményt adja az olvasónak mesternovellaként. A tematikai felosztás is lényeges: a szövegek hangsúlyosan foglalkoznak az idő kérdéskörével, kevésbé fontos bennük a tér, a helyszín. A fejezetcímek összefoglaló jellege mellett erős állításokat is megjelenítenek: Kertész történetei akár a múltban (Esküszöm, megtörtént), akár a jelenben (Ez nem velünk történik), akár az elképzelt jövőben (Azt hiszem, meg fog történni) játszódnak, a benne szereplő figurák és cselekedeteik reflektálnak magára az időre is. Tulajdonképpen mindhárom szakasz és mind a tizenöt novella arról beszél, hogy mi minden történhetett és történhet meg az emberrel, akkor is, ha az első olvasásra hihetetlennek, tudományos-fantasztikusnak, groteszknek tűnik. Kertész szövegeinek fontos erénye, hogy miközben fejünket ingatva azt mondjuk, hogy nem, hát ez azért nem lehet igaz, újragondolva belátjuk, hogy de igen, mindez nagyon is elképzelhető. Számos szöveg azzal, hogy tanulságokkal szolgálva egyszerre döbbent meg, szórakoztat és tanít az angol–norvég származású író Roald Dahl klasszikus sorozatát, a tévésorozatként is ismert Meghökkentő meséket idézi. A csavargó gyilkossal rövid ismeretség után lelépő lány története (Egy ellopott mondat) csak elsőre hihetetlen, tudható, hogy a kilátástalanság helyett valami biztosat, még ha rossz is, gyakran választ az ember. Az elcserélt holttest történeténél (Máli néni újratemetve) egyenesen tiltakozik a jóérzés, miközben tudható, hogy a magasztos pillanatokba gyakran vegyülnek a leghétköznapibb történések közül. Hasonló mellbevágó felismeréseket hoznak az elidegenedést, a tárgyiasulást felpanaszló, az emberi szó hiányát szövegbe emelő novellák (Okosszerelem, Herr Drosselmeyer szerkezete).
Klasszikus novellák ezek, főhőssel, váratlannak ugyan nem mondható, mégis meghökkentő fordulatokkal (Sírrabló, Kilencszer kilenc), vagy éppen nyugtalanító kérdéssel (Az emberiség mindenekfelett) zárulnak. Az elbeszélésmód is klasszikus, lineáris, sűrűn teleírva párbeszédekkel. Ez utóbbi az írások erősségei közül való: Kertész Dávid tulajdonképpen minidrámákat ír, színpadi jelenetként, vagy akár – a novellák leíró részeiből vett magyarázatokkal dramatizálva – rádiójátékként is jól működnének. Az ember és az emberiség furcsaságait kíváncsian kutató és az azt kellő iróniával, a fonákságok felismeréséből fakadó derűvel feljegyző, a fantáziát bátran használó szerző első kötete a továbbiakra nézve több mint biztató.
Kertész Dávid: A keresztúri vámpír és más történetek, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2020
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. december 19-i számában.)
