Bencsik Gábor új könyve történetét tekintve múlt századi regény. Az 1900-as évek elején járunk, válságok és háborúk idején ismerjük meg egy asszony, Mari történetét, miközben egy család, egy falu, egy régió és egy (több) ország életébe is bepillantást nyerünk. Formailag is beszélhetünk múlt századi regényről, mert Bencsik (és a narrátora) időben lépésről lépésre haladva, a helyszínek és események egymásra építését lassan, szervesen elvégezve vezet végig – egy valamilyen fajta végig – egy asszony életén. Ugyan a romantikus regényhősökhöz képest jóval árnyaltabb egy-egy jellem rajza, és a szerző a legtöbb esetben sikeresen elkerüli a patetikusság csapdáját, a szöveg mégis egy modern előtti próza mai megjelenésben. Így a Mari története, bár mutat rokonságot kiváló Trianon-regényekkel (például Vida Gábor Ahol az ő lelke című kötetével) vagy olyan, szintén kiváló faluregénnyel, mint Oravecz Imre A rög gyermekei trilógiája, Bencsik könyve leginkább olyan, mintha Jókai írta volna, miután Móricz Zsigmondnál végzett mesterszakon. Egy régi iskola mai szövege: jó olvasni, jó haladni a történettel, együtt reménykedni, felháborodni, töprengeni, és – ha nagy ritkán van is rá mód – örülni a hőseivel.
Miközben epizódok és fordulatok követik egymást Mari életében, sok minden változik. Határok, társadalmi viszonyok, egyéni gazdasági helyzet, és változik személyének megítélése is: ez utóbbit ugyan gyakran észreveszi, mégis sok esetben nem reflektál saját történetére. Az egyébként a karakterei ábrázolása szempontjából is kiváló regény itt mutat némi hiányosságot: a főhős bár sokszor és sokféleképpen vizsgálja magát és helyzetét, kilátásait, teljesen sosem végzi el a helyzetelemzés munkáját. Sokszor sodródik egyik helyzetből a másikba és túl sokszor köti sorsa alakulását valaki máshoz (legtöbbször egy hozzá korban vagy társadalmi rangban nem illőhöz). Bencsik a Mari történetében jó érzékkel mutatja be egy erős, a sorsát a mindenféle konvenciók ellenére a maga kezében tartani akaró nő küzdelmét az önállóságért, ám az egyes epizódok idilli pillanatai mégis mindig ott jönnek el, amikor Mari végre valaki mellett biztonságban tudhatja magát. Ilyen értelemben mese ez, ahol a végén a királykisasszony végre férjhez mehet a királyfihoz. Csakhogy én úgy emlékszem, hogy a mesék vége, a cél általában nem ez, hanem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. A regény szerint a boldogan élés Marinak azért nem sikerül, mert nem talál magának hosszú távra társat, miközben olvasóként nyugodt szívvel értékelem Mari életét a krízisek megküzdése okán boldognak, sikeresnek. Ahogy összeomlások és újrakezdések jellemzik a huszadik századi magyarság életét (és nem csak a huszadik századit és nem csak a magyarságét), úgy a Mariét is. Lányanyaként nevel gyereket, majd később férjével és a tőle született gyerekével eljut Amerikába is, ahonnan aztán hazatér. Menne vissza, de elkezdődik a háború, így tartósan berendezkedik az otthonlétre, ám nemsokára elveszíti a szüleit, és kapcsolatát Amerikában élő férjével, majd segítségére lesz egy rokon, de tőle is sérelmet szenved, lesz pártfogója több idős ember is, egy fiatal katolikus pap is, de szerelmet, megnyugvást nem talál.
A főhős életének kaotikus, sokszor megjósolhatatlan kimenetelű epizódjai tükörként mutatják a szintúgy kaotikus európai és magyar viszonyokat. Ami a világban nagyban működik, az működik kicsiben Laklia Mária és családja életében. Ezért is tökéletes a cím: Mari története. Bencsik sokat tud a száz évvel ezelőtti vidéki világról. Akár városi, akár falusi szokásokról van szó, jól rekonstruálja a regényben a már történelmivé lett időszakot, benne a társadalmi, gazdasági viszonyokat, az emberi tulajdonságokat az akkori viszonyok között. Erénye a regénynek, hogy nem idealizál, és bár érezhetően közel áll ez az időszak a szerzőhöz – erre bizonyíték maga a regény –, nem olvassuk sehol, hogy „bezzeg azokban az időkben minden jobb, tisztább, őszintébb etc. volt”. Mert nem volt, miért is lett volna? Bencsik nemcsak azt írja meg, amikor a világháború végén idegen katonák fosztják ki a kastélyt, hanem azt is, amikor a magyar falubeliek teszik ugyanezt. A kifosztás, mint a rendszer változásának alantas következménye a lényeg. A törés, a kificamodás, a zökkenők az igazi tragédiák, mert a folytonosság igénye mindenben és mindenkiben ott van. A nagy nemzeti eszmék és a valóságos vágyak közti nagyfokú különbséget pedig szinte ironikusan mutatja be abban az epizódban, ahol a határlezárás előtt elmenekülő nagyságáék rábízzák vagyonukat a cselédre, utóbbi is magyar, mégis hálát ad a sorsnak, hogy új, nem magyar világ lesz, hiszen ennek köszönheti – nyilván átmenetileg –, hogy felszabadul, vagyonhoz jut, és ez minden magasztos eszménél fontosabb neki.
A Mari történetének értéke nem a frissességében van, hanem a tartósságában. Nem hoz új regénytechnikai megoldásokat, nem hökkent meg, nem késztet új dolgok megismerésére, inkább átismételteti az olvasóval, amit az eddig is tudott, kiegészítve a gyorsan kopó tudást. Alakjai sematikusságukban – épp azáltal, hogy tipikusak, könnyen megismerhetőek – válnak rokon- vagy ellenszenvessé, más időkben létező, de a mai emberhez hasonlatosakká. A múltról pedig sosem lehet eleget tudni, már csak azért sem, mert egyik múlt sem múlik el soha teljesen. Mari története mindenidős, még ha, reméljük, nem is örök.
Bencsik Gábor: Mari története, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2020
2018-ban jelent meg Magyar Zoltán A magyar történeti mondák katalógusa című, 12 kötetes műve, mely korunk egyik legnagyobb szellemi teljesítménye. A szerző nem kevesebb mint 120 ezer szöveget olvasott el, osztályozta, rendszerezte a bennük levő motívumokat, s ez alapján írta meg művét.
Egy „világvégi hosszú mondat” íródik Iancu Laura nemrég megjelent Oratórium című, nyolcadik verseskötetében, de ez a barokk körmondat – miképp az oratórium mint kompozíció – jelmez nélküli, nem vesz magára semmilyen külsőséget abból, amitől a létünk életidegen.
Lázadó kamaszkoromban a székelyudvarhelyi könyvtárban jött szembe velem Witold Gombrowicz. Transz-atlantik / Pornográfia, ez állt a könyvborítón (Magvető, 1987), khm, könyvtárban, nyílt polcon pornográfia, na, mondom, ezt megnézem. Semmit se tudtam a szerzőről. És ez sokáig így is maradt, mert nem az fogott meg Gombrowiczban, amit írt, hanem az, ahogyan írta. Kitolt a komfortzónámból, így is lehet a szöveghez nyúlni, így is lehet a világra nézni, bólintottam nagyokat, máig hatással van rám. Azóta beszereztem minden magyarul hozzáférhető könyvét, és keresem Gombrowiczban Gombrowiczot.
Milyen a költő dolgozószobája, gépbe ír-e vagy papírra, éjjel vagy korán reggel, hol rejtőzik az ihlet, s milyen a vers otthona? – a mindenkori olvasót foglalkoztatják ezek a kérdések, egy kötetbemutatón legszívesebben erről kérdezné a költőt. Pontos válasz nincs rá. Olyan mint az Isten, szerelem, a túlvilág. Körül tudjuk írni, de nincsenek rá pontos fogalmaink, lehetlen azt mondani, hogy a költészet a költő udvarában lakik a körtefa alatt.
Online közvetítéssel emlékezett meg az eSzínház, valamint a Vígszínház a Jászai Mari-díjas Börcsök Enikőről, akit csütörtökön helyeztek végső nyugalomra. A Kvartett című előadás február 14-ig megtekinthető – jelképes összegért. A befolyt összeget a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért részére ajánlják fel, amelynek a színművésznő is önkétese, kurátora volt.
Hogyan kezdjünk bele egy párkapcsolatba? Örök kérdés. Megvárjuk az igazit, ha egyáltalán létezik, avagy próbálkozzunk addig is jól érezni magunkat olyanokkal, akik érkeznek az életünkbe, és többé-kevésbé megfelelnek az elképzeléseinknek? Hogyan befolyásolják párkapcsolatainkat gyermekkori traumáink? Izgalmas kérdések, amelyekre válaszokat ad ez a könyv, lehetséges utakat nyújt a 30-as generáció szemszögéből.
Kevés olyan kerek életutat ismerünk a zeneszerzők között, mint Lehár Ferenc története. Erről a kerek életről megjelent egy nagyon teljes könyv Klemen Terézia és Margitay Zoltán együttműködéséből: Az operettkirály, Lehár Ferenc életútja, a Pro Museum Polgári Társulás kiadásában.
Megragadóan átfogó ez a könyv, szinte mindent megtudunk a különlegesen tehetséges zeneszerzőről. Szó van benne a családról, a komáromi születésről, a fiatalkorról, a prágai tanulóról és az indulásról, arról, ahogy elkezdi zenében kiteljesedő életét.
Lee Child (James Dover Grant) az Egyesült Királyságban született, de New York államban él. Valahonnét viszont olyan ismeretekkel rendelkezik, amelyek újdonságként, meglepetésként hatnak az európai olvasóra. Például a Pentagon működése, a tengerészgyalogság és a gyalogság rivalizálása, a parancsnoki hierarchia, a katonai támaszpont működése, de ismeretlen tapasztalat az országhatárokat átszelő nyílegyenes vasútvonal, a térképre légypöttyként odamaszatolt kisváros, nyomornegyedével. Hatalmas ívű fizikai és szociális távolságok.
Az ártatlanságon rég túllendülve megerősödik a nő, és az összes női szerep fokozatosan egybeolvad.
Valahol fennakadnak a múlt emlékei, mintha az emlékezés is leállna, és kitisztul minden. Vágyakozást érzünk, hogy minden homállyal takart tabura fényt derítsünk.
Az biztos, hogy Bánkövi Dorottya olyan világot teremtett, amelyből kilépve biztosan nagy levegőt kell vennünk.
Beke Mihály András riasztó című esszékötete olyan hangulatot teremt, mintha fertőzött területre léptünk volna. Itt vagyunk Európában, ám már az első oldalon megállapítja: „mi tagadás, mi nem igazán szeretjük Európát. Úgy érezzük, mintha valahonnét idevetették volna ezt a földrészt Isten számába, elhagyottságra, hogy – hogy kifosztható legyen.”