Nagygéci Kovács József: Szövegek az utószezonból – az Eső őszi számáról

A lassan 15 éve önállóan megjelenő lap elsősorban Jász-Nagykun-Szolnok megye irodalmi életét mutatja be, de természetesen országos, mi több, kárpát-medencei kitekintéssel. Pozícióját tekintve a lap oda igyekszik, ott van, ahol a debreceni Alföld, a szegedi Tiszatáj, a pécsi Jelenkor, a miskolci Műút, a zalaegerszegi Pannon Tükör (és a sor örvendetes módon folytatható), egy-egy megyéhez, megyeszékhelyhez kötődve, de a teljes Kárpát-medencei magyar irodalmi-művészeti életet reprezentálva.
Jelenleg évente négyszer jelenik meg, legfrissebb az idei harmadik, őszi szám. Szerzői sokfelől érkeztek, eltérő életkorral, más-más szakmai, irodalmi műhelyi háttérrel. Harminc alatti szerző több is van közöttük (Rékai Anett és László Liza a két legfiatalabb szerző), több szerző kötődik életrajzilag Szolnokhoz és környékéhez, de több szerző határon túli. A szerzőknél az életrajzi adatok mellett fel vannak tüntetve a legújabb köteteik címei (ez nem mindenhol pontos, Csabai Lászlónál például az eggyel ezelőtti könyve szerepel, de ez legyen a legnagyobb hiba ebben a minden szempontból igényesen megszerkesztett lapban).
Az Eső elsősorban szépirodalmat közöl, verseket és prózát, de pár írás erejéig recenziók és egy interjú is helyet kapott az oldalakon. A lapszám két összeállítást is közöl: pályatársak, utódok emlékeznek az egy éve, hatvanhét éves korában elhunyt Kossuth-díjas költőre, Szőcs Gézára, illetve az idén júliusban, ötvenhét éves korában eltávozott Rentz Mátyás íróra.
A nagyinterjút Bordás Máté költővel készítette Jenei Gyula főszerkesztő, akitől szöveget és akiről kritikát is közöl a lap. A másik három kritika alá vont szerző is jelentkezik új írással, és ez a teljes „körülvétel” komoly szerkesztői figyelemre vall. Dérczy Péter Toroczkay András Boldog emberek című kötetéről, Szarka Klára Jánoki-Kis Viktória Átlépsz velem a víz fölött című könyvéről, Szűcs Sándor Pál Sándor Attila Rokonok című kötetéről ír, Bordás Máté Egy völgy elárasztása című verseskötetét Csala Bertalan recenzeálja.
A szépirodalmi rovat amúgy is erős, mintha mindegyik szöveg tükrözné Podmaniczky Szilárdnak a lapban megjelent prózai naplójának fontos megállapítását, mely szerint „az írás tiszta tudomány, minden egyes mondattal számot adsz arról, mit értettél meg a világból és mit nem”. Jánoki-Kis Viktória Móricz-ösztöndíjas szerző készülő regényéből megjelentetett részlet egy középiskolás monológja. Jó ritmusú, jól megírt szöveg, az ábrázolt korosztály tagjainak is kezébe adható. Haász János Tatával piros Daciában című írása, Lackfi János Több mint béranya című novellája, vagy éppen Csabai László szövege is hasonlóan kiváló lehetőség arra, hogy új olvasókat szerezzen a kortárs magyar irodalomnak. Utóbbiban a szerző a tőle megismert mód újra a beregi vidéket idézi, ráadásul feltűnik az írásban egy Schiffer nevű nyomozó, a szerző Szindbád nevű, több regényben is főszereplőként jelen levő hősét idézve. Egressy Zoltán Talán így című írása egy nagyobb szövegnek lehet a részlete, mert bár ez nincs külön jelezve, hasonló tematikával és elbeszélői hangon nemrég jelent meg írása a Pannon Tükörben. Az érdeklődő olvasók mindenesetre jó, ha figyelemmel követik a megjelenéseket, hiszen a külön is megálló, erős szövegek lehet, hogy egy készülő regény részletei. A legizgalmasabb és egyben legszellemesebb írás Szélesi Sándoré. Az Olivo sur Maré-i húgyház története című novellában egy vizelde történetét követhetjük nyomon annak felépítésétől leomlásáig, de természetesen mindez csak díszlet, a szöveg emberi sorsokkal, a közösség életével foglalkozik, remekül.
A versek nagy része erősen őszi tematikájú, a rovat is az Utószezon címet (Rékai Anett versének címét) viseli. „Szellőztetek, beárad a múlt idő” – írja Acsai Roland, „Fázol. Nincs strandidő” – írja Rékai. László Liza Repeta című versében az óvodakezdés (szeptemberi) emlékeitől a felnövés nehézségéig jut el a versbeszélő, Oláh András Vadonjaink című versének zárlatában pedig ezt olvassuk: „pálcájával/közénk csapott az összegyűrt idő/azóta elkerülnek az álmok nyitott/szemmel számolom az óraketyegést/bevégzett dolgok képei pörögnek/és visszaszöktetnek abba az/elhagyott vízparti vadonba”. A legszebb lírai szöveg a lapban László Liza Szárba szökik című megrázó apaverse, a hiányról, a valóság elfogadhatatlanságáról és a megbocsátásról. „Imádkozunk hozzá. A törzséhez, a felénk forduló / árnyékához, ami olyan formán fogadja magába a teret, / mint egy parancsolat. Nincs igazad, szólok. / Aki él, megbocsátja elnyíló halottjait, de csak azokat. / senki mást.”
Két nagy blokk is helyet kapott az őszi Esőben, az egyik Szőcs Gézának, a másik Rentz Mátyásnak állít emléket.
Szőcs Géza híres, klasszikus versét, a Kérdések a XXVI. század költőihez címűt közli a nyitóoldalon, majd költők, szerkesztők, pályatársak és késői utódok írnak a versről vagy a vers kapcsán Szőcs Gézáról, költészetéről és a versben felvetett kérdésekről. Balázs Imre József egy mély és komoly vers-exegézissel, André Ferenc, Tolvaj Zoltán, Vass Tibor, Sánta Miriám, Petőcz András és Turczi István versekkel reflektál nem csak a híres versre, hanem Szőcs művészetére, annak hatásaira, válaszolva és a kérdéseket folytatva, kiegészítve-értelmezve. Turczi István soknyelvű képverssel, Tolvaj bensőséges invokációval kezdve, de mind úgy, hogy a sok közül az egyik fontos, ikonikus Szőcs-sor visszhangzik bennük. Sánta Miriám szövegében például így: „akárhogy nézzük, messziről vagy hunyorítva / a vizekből mind a mi arcaink néznek vissza ránk”.
Az idén nyáron, 59 éves korában elhunyt Rentz Mátyás íróra emlékező összeállításban kortárs alkotók, barátok írnak a különös sorsú, különleges íróról. Závada, Darvasi és Benedek Szabolcs prózai szövegeiben és P. Nagy István versében elsősorban a Rentzhez kapcsolódó emlékek jelennek meg hangsúlyosan, a szakmai értékelést inkább Vidéki Péter Kánonokon kívül – közelítések Rentz Mátyás prózájához című írása végzi el. Ez utóbbiban a „reáliákat groteszkül elbeszélő”, a kortárs irodalmi hatásokat önreflektív módon kezelő írót ismerhetjük meg. Az írás közelebb hozza az olvasóhoz Rentzet, aki olyan prózát írt, melyben úgy tűnik, mintha „a megrendült világtapasztalat újra és újra próbálná értelmezni önmagát, összefüggéseket keresni saját magában, illetve kapcsolódni más teremtett világokhoz”. A szerző az elemzéshez a felhasznált szövegek mellett interjúkból is merít, ezek közül az Eső 2009/3. számában Jégkorongozó a balettben címmel megjelent, Jenei Gyula készítette interjú pár kattintással elérhető a lap internetes oldalán. Érdemes az emlékező írások után (vagy közben) ezt a szöveget is elolvasni.
Ha már újra szóba került az Eső honlapja: sajnos ez egy ritkán frissülő oldal, javára írható viszont, hogy a lapszámok tartalomjegyzékei naprakészek, és egy remek plusz az adott jegyzékben: a szerző nevére kattintva a szerző összes, az Esőben megjelent írásának címe megjelenik, amibe belekattintva a régebbi anyagok kivétel nélkül mind olvashatók.
A lapszámot Ulrich Gábor szobrai és grafikái teszik teljessé, hangulatokban is szervesen illeszkedve a szövegekhez.

(Eső – irodalmi lap, megjelenik negyedévente, 2021/3. szám, ősz)