Tavaly ősszel jelent meg Durica Katarina legújabb regénye, Mennyit adtál érte? címmel. Az írónő a maffiagyilkosságok áldozatai és a Brüsszelben dolgoztatott magyar prostituáltak után ismét egy szövevényes és kevésbé ismert világot tár az olvasó elé. Ennek a világnak meddő nők, gyermekre vágyó házaspárok, béranyák és anonim petesejtdonorok a szereplői, akiket ugyanúgy a vágyakozás hajt a hétköznapok során, mint megannyi más embert.
A regényben négy, különböző státuszú és életkorú nő meséli el saját történetét. Nóra, a Brüsszelben élő, negyvenes évei elején járó rendezvényszervező, aki továbbra sem találta meg azt, akivel gyermeket vállalhatna. Vanda, a 23 éves, leukémiában szenvedő egyetemista lány, aki a bezárások ellenére is a fővárosi kollégiumban marad, egymagában, gondolataival összezárva. Rebeka, a nemrég megözvegyült kétgyermekes anya, aki hirtelen beteljesítetlen álmokkal és tetemes adósággal körülvéve találta magát. Valamint Krisztina, aki a végsőkig is képes elmenni, hogy párjával végre gyermekük lehessen. Történetükbe 2020 kora tavaszán kapcsolódunk be, amikor a koronavírus felütötte a fejét Európában. Az ismeretlentől való félelem felforgatja mindannyiuk életét, ám idővel cselekvésre ösztönzi őket. A négy történet pedig egyegy ponton össze is kapcsolódik, vagy épp átfedi egymást.
A regény fő történetszála Rebekára és Krisztinára, avagy a béranyára és a meddő nőre fókuszál. Az írónő nagyon jól szemlélteti e nem hétköznapi függés és viszony sajátosságait, beleértve a két nő érzéseit és egymáshoz való viszonyulását. Az egyik oldalon bizonytalanság és félelem, a másik oldalon remény és óvatosság. Kettejük történetében ráadásul akad egy igazán meglepő (ugyanakkor érthető), „filmbe illő” fordulat is, amely sejtésem szerint valamikor valóban megtörténhetett. Durica Katarina ugyanis – ahogy azt az utószóban is említi – a regény írásakor valós történetekből merített és inspirálódott, amelyeknek személyesen járt utána. Ezek a találkozások indították őt el azon az úton, hogy jobban megismerje ezt a világot, s e célból még amerikai béranya-influenszerekkel is felvette a kapcsolatot.
Visszatérve a történetre, számomra kicsit zavaró, hogy a másik két főszereplőből kevesebbet kaptunk, szívesen olvastam volna róluk többet. Ez viszont egyben az írónőt is dicséri, hiszen azt jelenti, hogy sikerült érdekesen megírnia mind a négy karaktert, kialakítva saját hangjukat és személyiségüket.
Ahogy Durica Katarina korábbi regényei, úgy témájában és motívumaiban a Mennyit adtál érte? is jóval túlmutat az alapproblémán. Női (és férfi) sorsok fonódnak össze, s olyan érzések kerülnek felszínre, mint a vágyakozás, a hiány, irigység, megbánás, harag, szégyen, öröm, felszabadulás és persze a szeretet. Mert olyan emberi történetek ezek, amelyeknek szereplői ott vannak körülöttünk a hétköznapokban, s amelyeket sokszor nem is ismerünk.
Durica Katarina: Mennyit adtál érte? Piros Hó Kiadó, Budapest, 2022
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. februári számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.