Pál-Lukács Zsófia: A Petőfi-életrajz fehér foltjai

2022. november 03., 09:06

Éppen ezek az őszi napok, az 1847. október 31. és november 3. közötti időszak a Petőfi-életrajz fehér foltjai, olyan üres helyek, amelyekről semmiféle ismeretünk sincs. Osztovits Szabolcs „Sors! Nyiss nekem tért” – Petőfi Sándor életének krónikája című könyvével most szimbolikusan az életrajzzal kapcsolatos ismereteink jellegére szeretnénk irányítani a figyelmet. Hol vannak a Petőfi Sándor életével és szerepvállalásával kapcsolatos tudásunk fehér foltjai? Az emlékév kapcsán sokszor keressük a dolgok üzenetét, összekapcsolódásokra igyekszünk rávilágítani, közben pedig olyan érzésünk támad, mintha a dolog már rég túlmutatna önmagán, egymást váltják a mitizálás és a demitizálás elkerülésének nehézségei. Az életesemények részletes megismerésre van szükségünk ahhoz, hogy el tudjuk különíteni, meddig hat a Petőfi Sándor életművével kapcsolatos „közönséges érdeklődésünk” (amely Heidegger szerint a megértés hanyatlásához vezet) és milyen részletek alapján tesszük fel saját kérdéseinket. Azzal kapcsolatosan, hogyan tud bennünket ma megszólítani Petőfi, alapvetően két lehetőségben hiszek: az egyik a Petőfi-művek, a másik az életrajz alapos ismerete. A bicentenáriumra kiadott Osiris-könyvsorozat mindkét lehetőséget megteremti számunkra.

A könyvsorozatban Osztovits Szabolcs könyve olyan részletességgel mutatja be Petőfi Sándor élettörténetét, amilyenre a magyar irodalomtörténetben mindeddig nem volt példa. A Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium egykori magyartanára a Petőfi-életút napokra bontott ismertetésekor páratlan munkát vállalt, minden létező forrást, adatot összesít egy olyan életrajzban, ami éppen ezzel a munkával képződik meg. Először kicsit meg is lepődünk az évszámok, dátumok szikár halmaza láttán. A korábbi olvasmányos életrajzi formák helyett Osztovits könyvében adatok követik egymást, tények sora támasztja alá nemzeti költőnk élettörténetét. A krónikákban az eseményeket időrendi sorrendben, rendszerezés, magyarázat, összefoglalás nélkül jegyezték föl – ugyanezzel a módszerrel találkozunk itt is.

De a tények mindig tudnak meglepetéseket okozni, legtöbbször pedig kiegészítik vagy alátámasztják korábbi életrajzi ismereteinket. Itt egymást váltják a ráismerés, felismerés és megismerés tapasztalatai. Példátlan varázsa lesz annak, hogy „legendák nélkül” rekonstruálhatjuk Petőfi életművét, amelynek az 1848. március 15-i nap adta költői és emberi hitelét; a napról, amelyen tízezres tömeg kíséri a városházához, Petőfi mindig magasztosan emlékezik meg. Jól látjuk, ebben az életrajzban is kitüntetett ez az időpont, úgy viselkedik, mint egy felező tizenkettes, nekünk pedig azt kell tudnunk összerakni, mi történt a költővel előtte és utána, hol járt, kivel találkozott, milyen céljai voltak. Hogy ennyi minden fennmaradt erről a 26 és fél éves időszakról, önmagában csoda. Szendrey Júliának a Petőfiről szóló dokumentumai például az irodalomtörténet egyik legnagyobb hiányosságát képezik, mivel Júlia halála előtt elégette őket.

Persze Petőfi krónikaszerűen datált életrajza sem csak a hagyatékból építkezik. Ahhoz, hogy egy óriási adathalmaz révén, havonta három-öt vagy még több feljegyzésből követhessük az életutat a rendkívüli munkának köszönhetően, számos kutatás bevonására volt szükség. „Megszólalnak” Petőfi kortársai, fontos szerepet kapnak a helytörténészek, az emlékezők, az irodalom- és színháztörténészek, a hadtörténészek kutatásai. Ugyanakkor pedagógia-módszertani szempontból is hasznos információkkal találkozik az olvasó. Ezért lehet tágan értelmezni ezt a könyvet, úgy hozza közel számunkra Petőfi élettörténetét, hogy közben teret nyit az érdeklődések sokféleségének. A párhuzamos történések és események mögött megismerjük a korszakot, a reformkor társadalmát, kulturális gazdagságának sajátosságait. Mindezeket az ismereteket Petőfi karaktere köti össze, a könyv kétségtelenül pozitivista szemléletű építkezésével az élettörténet fontosságát hangsúlyozza, ezen belül is a részletek szerepét. Arra leszünk az olvasás során figyelmesek, hogy valójában minden részlet önmagáért érdekes. Petőfi életlehetőségei szempontjából adott a kérdés, kikkel állt kapcsolatban, hogyan alakultak barátságai. Ehhez segítség, hogy az életútrajz második fejezete 217 portré révén mutatja be Petőfi kapcsolatrendszerét, a harmadik fejezet, Művek címmel kötetek, röplapok, periodikák révén ismerteti, hogy milyen fordításai, művei jelentek meg.

Mindezek közül azt hiszem, az első fejezet a legérdekesebb, hiszen Petőfi mellett számos szereplőt közelebbről is megismerünk. Kétségtelen, hogy Petőfi fiatalkorát az apa döntései határozzák meg, eltökélt ebben a neveléstörténetben, tudatosan irányítja útját, folyamatosan intézkedik az iskoláztatásával kapcsolatosan, mindvégig továbbtanulásra ösztönzi. A sárszentlőrinci evangélikus kisgimnáziumban töltött időszak alatt például a helység legszebb házában helyezi el fiát, Petőfi különórákra jár, latint és németet tanul, az aszódi időszak során pedig szlovák anyanyelve mellett megtanul magyarul, németül, latinul, görögül és franciául. Zenei képzését Klein Henriktől, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc tanárától szerzi, zongoraleckéket vesz. Azt, hogy Petőfi szinte évente iskolát vált, az apa döntései befolyásolják; amikor Kecskemétről hazaviszi fiát Szabadszállásra, döntésére a kecskeméti pestisjárvány is hatással van. Később a pesti evangélikus gimnáziumból azért veszi ki és íratja be újra más iskolába, mert Petőfi szorgalomból és előmenetelből csupán elégségest kap: apja egyértelműen az iskolát hibáztatja (később Petőfi látványosan javít az eredményein). Legjobban Petőfi színészi karrierje bosszantja. Amikor 1837. május 30-án beáll a vándortársulatba, szíjjal veri el és Petőfi kézhez kapja apja szemrehányó, a további támogatást megszüntető levelét. 1841-ben az anya kérésére keres magának megfelelő iskolát, kiábrándulva a színészetből, Pápa lesz az új helyszín. Úgy is mondhatjuk, hogy édesanyja hatására alakul úgy az élete, hogy találkozik Jókai Mórral. A sok adat megható eseményekkel, gesztusokkal is megismerteti az olvasót: Lenke sírján című versét például saját maga szavalja el barátja kislányának sírjánál.

Osztovits könyvéből nyilvánvaló számunkra, hogy Petőfit elpusztíthatatlan életerő jellemzi, később belekóstol a nagypolitikába, a túlfeszített nappali-éjjeli munka többször megárt az egészségének. Híres öntudatáról sokszor megbizonyosodhatunk. Visszautasítja például a Kisfaludy Társaság tagsági felkérését azzal az okkal, hogy a felvétel nem automatikus, a jelöltekről a közgyűles szavaz: ez a költőt olyannyira sérti, hogy a következő évben is eláll a felkéréstől.

Petőfi kapcsolatrendszerében számos szerelmi szál szövődik, ebben a műben is kiemelten jelennek meg természetesen a Szendrey Júliához kapcsolódó történések. A feljegyzett részletekből tudjuk, hogy házasságukban a feleség nem vezet háztartást, az ebédet az Arany Sas fogadóból hozatják, a vacsorát pedig teázással pótoljak. Petőfi „vándormadárból házimadár lett”, azaz barátokat is csak ritkán fogadnak, társaságba nem járnak - Petőfi részint a családi körülmények miatt, részint tudatosan marad ki a közéletből. Számos részlet, adat kapcsolódik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történéseihez. Vajon hányszor jut eszünkbe az, hogy Petőfi indítványára kapnak új nevet a forradalom helyszínei, a Hatvani utca, a Szabadsajtó utca, az Egyetem tere, a Március 15. tere, a városház előtti tér pedig a Szabadság tér nevet kapja. Május 17-én a varosban dúló kolerajárványban, epekórban meghal Petőfi édesanyja, rövid idő után pedig édesapját is eltemetik. A Józsefvárosi temetőben elhelyezett síron „A legszeretettebb ATYA s a legszeretettebb ANYA” felirat szerepel. Július 23–24. Először Székelyudvarhelyre vágtatnak, de Bemet nem találják. Tudtuk azt, hogy ekkor Csíkszeredán keresztül Kézdivásárhelyre indulnak? Marosvásárhelyen írja még utolsó levelét a feleségének, majd 1849. július 31-én Újszékelyen át Héjjasfalva felé veszik az útirányt, Petőfi a segesvár–fehéregyházi ütközetben tűnik el nyomtalanul. A többi már, ahogy mondani szokás, történelem.

Osztovits Szabolcs könyve, összehangolva a két nagymonográfiával, Ferenczi Zoltán háromkötetes munkájával (1896-ig tanulmányozza a Petőfi életpályát) és Kerényi Ferenc monográfiájával, egy nagyívű kutatói pálya csúcsa, a Petőfi-irodalom betetőzése. Méltán él a könyv elolvasása után bennünk a meggyőződés: „Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

 

Osztovits Szabolcs: „Sors! Nyiss nekem tért” – Petőfi Sándor életének krónikája