„Égi kéz lövelt beléje / lángokat.” (Petőfi Sándor: Én)
Petőfi nem alkuszik – ez volt a címe Ady Endre Petőfi Sándorral kapcsolatos híres írásának. A cím napjaink Petőfi-képének a hívószava is lehetne, hiszen igazságértéke ma is megfelel a valóságnak, ma is olvassuk a műveit, kultusszá emelkedett a népszerűsége. Ady ugyanakkor úgy gondolta, hogy Petőfi „mészárszékre vitte magát”. Petőfi élettörténetének hasonlóan provokatív, olykor szélsőséges megítéléséből éppúgy nem volt hiány az elmúlt 170 esztendőben, mint közhelyekig ismételt értékeléséből (az utóbbiból volt több), ami azt jelenti, hogy szuperlatívuszokban beszélünk róla ma is: ő a legismertebb magyar költő, a legtehetségesebb géniusz, a legnagyobb forradalmár, akinek hatásköre már életében túllépte az irodalom színterét. Így idén és 2023-ban, a költő születésének 200. évfordulójának ünneplésekor nemcsak az irodalmi szerepvállalására helyeződik kiemelt figyelem, hanem a kulturális emlékezet szempontjából is vizsgáljuk jelenlétének máig tartó hatását. Borbély Szilárd ezt úgy fogalmazta meg, hogy Petőfit „az irodalomnál sokkal szélesebb körű nyilvánosság” illeti meg. Ebből adódóan emlékezete a kultuszkutatás része, amiben saját imázsépítését és a kortársak, majd az utókor megítélését egyaránt nyomon követhetjük.
Miközben „tömegben árad” a Petőfi-recepció, kevés olyan nagy ívű áttekintéssel találkozhatunk, mint a Petőfi 200 bicentenárium alkalmából készült és készülő könyvsorozat az Osiris Kiadó gondozásában, Gyurgyák János sorozatszerkesztésében, melyből eddig nyolc, Petőfi életművét és recepcióját tartalmazó kötet jelent meg. A rendhagyó elképzelésnek megfelelően Petőfi összes versei, Petőfi Sándor összes prózai írása és levelezése, Petőfi Sándor próza- és drámafordításainak új kiadása mellett (meglepő lehet, milyen sokat alkotott) fontos szakirodalmi alapozást is kapnak az olvasók a legismertebb Petőfi-kutatók művei segítségével. A kiadványok között szerepel Osztovics Szabolcs „Sors, nyiss nekem tért” – Petőfi Sándor életének krónikája, Kerényi Ferenc Petőfi Sándor élete és költészete című újranyomott kritikai életrajza, a Margócsy István által szerkesztett Petőfi Sándor emlékezete című könyv, Szilágyi Márton A magyar irodalom ikercsillagai, Jókai Mór és Petőfi Sándor című tanulmánykötete és a Hermann Róbert szerkesztésében megjelent Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc című robosztus kötete is. Ezt a sort egészíti ki a jövőben a Petőfi kortársaihoz kapcsolódó válogatás, köztük monográfiák és recepciókötetek Jókai Mór, Arany János, Vörösmarty Mihály, Kemény Zsigmond, Madách Imre és Mikszáth Kálmán életművéről, illetve kiadvány jelenik meg a reformkori művészetekről is.
A felsoroltak közül elsőként a Margócsy István által szerkesztett Petőfi emlékezete című válogatását mutatjuk be, mivel a kötet célja azonos a bicentenárium legfőbb céljával: az emlékezés formáira, lehetőségeire irányítja a figyelmünket. Jól tudjuk, az emlékezésnek sokféle arca ismert, az emlékezetnek sokféle tere van, az emlékezetnek hagyománya van. Ezt a hagyományt sűríti egybe Margócsy István irodalomtörténész, az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének habilitált egyetemi docense, a XVIII–XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék vezetője. Amellett, hogy Margócsy korunk egyik legismertebb kritikusa, neves irodalomtudós, aki 1975 óta oktat irodalomtörténetet; Petőfivel kapcsolatos kutatásai Jöjjön el a te országod. Petőfi Sándor politikai utóéletének dokumentumaiból címmel, ismert Petőfi monográfiája pedig Petőfi Sándor. Kísérlet címmel jelentek meg. Az utóélet dokumentumait ezúttal Margócsy a Petőfi-epigonok részéről időrend alapján vizsgálja. A válogatásban írásokat olvashatunk Petőfi kortársainak visszaemlékezéseiből egészen napjaink fő irodalmi képviselőinek írásaiig. Érdekes indítás, hogy az emlékezetet Petőfi Sándor Én című költeménye indítja, ebből idéztem részletet a címben, ezt Eötvös József elemzése követi, majd felsorakoznak azok a fő képviselők, akik a jelölt időszakban meghatározták az irodalmi életet és a kánon részét képezik ma is. A válogatásban szereplő utolsó írást Petri György jegyzi Sándorom című versével:
Hallgatom az esőt
(híjas a tető a szüleid házán),
tintás ujjamat bámulom és téged,
vagyis a PETŐFI ÖSSZES
KÖLTEMÉNYEIT
lapozgatom Dömsödön
Az áttekinthetetlen sokaságú írásból, amit ez az időtartam átfog, a kötet az írói-tudósi megközelítést képviseli, főként arra kíváncsi, hogy Petőfi miként haladt a kanonizáció biztos útján már az 1840–50-es évektől, hogyan törekedett arra, hogy növelje ismertségét, népszerűségét. Ez a szempont túlmutat az irodalom klasszikus keretein, társadalomtörténeti kérdéseket is hordoz és posztmodern értelemtöbblettel bír. A polarizálódás ugyanakkor fenyegeti a nagy költői életműveket-életutakat, ezért kell hitelt érdemlően újraolvasnunk a magyar irodalomtörténet fő képviselőinek a Petőfire emlékező, Petőfi műveit értelmező közösségét, Arany János, Gyulai Pál, Jókai Mór, Babits Mihály, Pilinszky János, Esterházy Péter, Szegedy-Maszák Mihály, Szörényi László, Márton László, Petri György és még számos más meghatározó szerző és irodalomtudós írásait.
Az időrend szerinti szakaszolás következtében az olvasó könnyedén el tud igazodni a korszakok és a fő képviselők között, az írások alapján egy sokoldalú, informatív Petőfi-kép alakulhat ki a befogadóban, ami fontos lehetőség lehet mindazoknak, akik osztozni kívánnak a bicentenárium szellemiségében. Így jön létre egy kortárs Petőfi-arc és így kapunk lehetőséget arra, hogy megírjuk, átgondoljuk a saját Petőfi-történetünket mi, a költő születésének 200. évfordulója időszakában élők.
Margócsy István (szerk.): Petőfi emlékezete, Budapest, Osiris Kiadó, 2022
Bizony, 1830-ban még ilyen nagy mértékű lelkesedés övezte a vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó farsangi időszakot, mely egyben a pompázatos bálok korszakát is jelentette. S hogy hol vannak ma a díszes báltermek, az egyenesen Párizsból érkező szebbnél szebb toalettek és az akár hajnalig is vígan muzsikáló zenészek?
Petőfi a rég várt találkozást terjedelmes versben (Tompa Mihálynál) örökítette meg. A Bején eltöltött napok jellemzik tán legékesebben a két költő kapcsolatát. Noha barátságuk korábban sem volt zavartalan, ám összezörrenéseik mindig gyorsan elsimultak. A két élénk szellem – már csak természetük különbözősége okán is – mindig készen állt arra, hogy ellentmondjon a másiknak. Ezúttal sem volt ez másként. Az extrovertált Petőfi egyik ismerősének Tompáról mint magával meghasonlott, borongós kedvű emberről, részvéttel beszélt. „Ki akartam misanthrópiájából gyógyítani – mondta –, de nem
Mint már többször esett szó róla, Petőfi Sándor korának egyik legfőbb stílusikonja volt. Színes egyénisége és a korabeli rocksztár öltözete mellett azonban a nemzeti divatról sem feledkezett meg. A fennmaradt feljegyzések a lila frakkos összeállításon túl Bocskai-öltönyéről és a híres fehér ingéről is szólnak. De vajon Petőfi Bocskai-ruhában volt-e a nagy napon, s miért hordtak a honvédek kávébarna színű, piros zsinóros atillát? Mi is a „svarcgelb” és volt-e ruházati különbség a honvéd hadsereg régi és új sorozású katonái között? A második részben ennek járunk utána.
2023 egy különleges és zsúfolt jubileumi évnek számít, hiszen amellett, hogy kétszáz éve született Petőfi Sándor és Madách Imre, Kölcsey Ferenc Hymnus című versének 200. évfordulóját is idén ünnepeljük.
A Himnusz bicentenáriuma most újból reflektorfénybe állította eddig is figyelemre méltó költőnket, akinek verseit és kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) őrzi. A nemzeti könyvtár a második világháborút követően tudatosan törekedett a hagyaték megszerzésére, így azóta két jelentős kézirategység van a birtokában: a versek tisztázata, 123 lapnyi szöveg és
Azt mondják a szakértők, hogy a Himnusz verselése szimultán: az időmértékes sorokba belehallatszik a 4/3 és a 3/3 osztású ütemhangsúlyos versdallam is. Ez a megállapítás nagyon szépen hangzik, de csak akkor érvényes igazán, ha a mai átírást elvetve, az eredeti kéziratot tesszük vizsgálatunk tárgyává. Abban ugyanis a névelők mellett mindig egy hiányjel (’) is található, miáltal az „a” – eredetileg „az” – megnyúlik, ami javára válik a trocheusoknak.
Petőfi Sándor korának egyik legfőbb stílusikonja is volt. Öltözködéséről számos feljegyzések láttak napvilágot. Legtöbbjük arról tesz tanúbizonyságot, hogy Petőfi rendkívül színes egyéniség volt, kedvenc öltözékében úgy festett, mint egy korabeli rocksztár. A sárga nyakkendővel és sárga mellénnyel megbolondított lila frakkos összeállításról még pályatársai, köztük egykori barátja, Jókai Mór is beszámoltak. Hogy miért adta el mégis a szívének oly kedves lila frakkot? Az első részben öltözködésének fontos üzenetével és a lila frakk mítoszával is foglalkozunk.
A színészkedés sosem volt könnyű mesterség – egy akadályok és ármánykodás övezte világ ez, amelyben főként a megfelelő kapcsolati háló, illetve a jól megválasztott karrierépítési stratégiák határozzák meg, hogy miként és meddig jut el egy színművész. Legalábbis a 19. század színésznői között minden bizonnyal erre a szilárd meggyőződésre alapult a legtöbb életpálya.
1929-ben Deák Imre kutató megtalálja a bécsi Állami Levéltárban August von Heydte báró 1854-es jelentését az 1849. július 31-én zajlott fehéregyházi csatáról és az általa Petőfinek nézett személy holttestének leírásáról, azt saját fordításában közzé is teszik (1) (a jelentés eredeti német szövege mindmáig közöletlen). Ebben szó van arról, hogy a Petőfinek nézett holttest a „Landstraße” melletti „Sprigbrunnen”-nél (szökőkútnál, szökőforrásnál) feküdt. Alább azt járom körül, melyik „Landstraße”-n is járt pontosan Heydte.