Péter Beáta: A betűvetés katasztrófái (diktátorok az írógép előtt)

2021. február 25., 07:27

„Nyiladoz a rózsabimbó / Kék az ibolya már / Lágyan fújdogál a szellő / A mező csupa liliomszál.” Ki gondolná, hogy az idézett sorok Sztálin tollából származnak? 2018- ban jelent meg Daniel Kalder A pokoli könyvtár című könyve, amely az alcím szerint diktátorokról, a műveikről és a betűvetés egyéb katasztrófáiról szól.

A skót származású szerző 1997- ben Moszkvába költözött, és mintegy tíz éven keresztül a volt Szovjetunió területén élt és dolgozott. Újságíróként több felületen publikált, vezetett műsort a BBC Rádióban is. Ma Texasban él. A pokoli könyvtárban a „valaha keletkezett legrosszabb művekről lesz szó, ennek megfelelően már a kutatómunka is kész kínszenvedés volt”, írja a könyv előszavában.

Manapság, amikor több címet jelentetnek meg a kiadók, mint valaha, talán nehéz elképzelni, hogy volt idő, amikor egyes országokban csak néhány könyv jött ki egy év alatt. De azok aztán többszázezres példányszámban, és minden egyes háztartásban ott voltak, hogy a nép egyszerű fia a napi robot után elmélyülhessen a helyes ideológiában.

Hogyan tud fertőzni az írás, a szavak, a gondolatok? Daniel Kalder a diktátori lélek felfejtésére vállalkozik könyvében, és felsorakoztatja azokat a rémurakat, akik a saját gondolataik fontosságába vetett hittel, az írott szó hatalmának tudatában kiáltványokat, regényeket, verseket, emlékiratokat, átírt történelemkönyveket, a szerző szerint agyzsibbasztó badarságok tömkelegét, a totalitarizmus dögunalmát kényszerítették rá a szó szerint rabul ejtett közönségre.

Kezdi ezt a diktátorirodalom atyjával, Leninnel, akit tipikus fotelforradalmárnak nevez. Szól Sztálin írói ambícióiról, akinek A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története – Rövid tanfolyam című könyve „publikálását elragadtatott lelkesedés övezte, a könyv országszerte irodai és gyári beszélgetések tárgya lett”, és amelyet az első 1938-as kiadásától számítva 1955-ig több mint 42 millió példányban nyomtattak. Szól Hitler Mein Kampf-járól, Mao Ce-tungnak a több mint egymilliárd példányszámban kiadott A vörös könyvecskéje keletkezéséről vagy Kadhafi A zöld könyv „remekművéről”. Azt is felvillantja, hogy bizony szerelmes regények, versek is születtek azon szerzők tollából, akik gyakorló tömeggyilkosok voltak. Kitér Mussolini A bíboros szeretője című regényére, Szaddám Huszein történelmi romantikus regényeire, és Kim Dzsongil metafikcióira is.

És miközben bemutatja és elemzi e „nagyszerű” műveket, kirajzolódik előttünk a huszadik század történelme, azok az összefüggések, ahogyan azt a történelemkönyvekben sem találjuk meg. Teszi mindezt tárgyilagosan, de remek humorral.

Hogy hogyan gondolkodott a nép, azok a milliók, akikre rákényszerítették, hogy betéve tudják minden egyes sorát ezeknek a könyveknek? Íme:

„Van egy vicc az 1930-as évekből a sztahanovistákról, az állam által felmagasztalt, de kollégáik körében az irreális elvárásokat illető munkájuk miatt sokszor megvetett túlteljesítők díjkiosztó ünnepségéről. A mezőgazdasági termelőszövetkezetben tartott ünnepségen a sztahanovista fejőnők ajándékot kapnak, az egyik egy rádiót, a másik egy gramofont, a harmadik egy biciklit. A negyedik nő, a legjobb sertésgondozó szeretett elvtársuk, Sztálin összes művét kapja meg. Mély csend ereszkedik az összegyűltekre, mire hátul valaki hangosan megjegyzi: pont ezt érdemli a ribanc!”

Csakhogy Sztálin műveinek őszinte minősítése általában nem a hosszú élet záloga volt – jegyzi meg a szerző. Igaz, tudtuk ezt nélküle is.

 

Daniel Kalder: A pokoli könyvtár. Fordította Bottka Sándor Mátyás. Athenaeum Kiadó, 2018

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)