Fellinger Károllyal kapcsolatban a recenzens nemrég azt próbálta sugallni, hogy itt lenne az ideje egy részösszegző kötet megjelentetésének. S lám: ahogy azok a sorok megjelentek, költőnk útjára is bocsátotta válogatott verseit Lélekbogáncs címmel. A közel kétszáz oldalas könyv kiadója ezúttal a székesfehérvári Vörösmarty Társaság. A társaság elnöke, a kiadó vezetője, Bobory Zoltán írja Vadvirágcsokor tisztaszobában című előszavában a költőről: „Ebben a ’vers-párlatban’ […] az emberi értékeket Szentháromságként magasba emelő és olyan fénnyel övezett megnyilvánulások vannak, hogy az olvasót legalábbis meghajlásra késztetik. Fellinger hitvallásának lebilincselő ereje éppen a sokszínűség: Múltról, jelenről, életrőlhalálról, földi és égi szeretetről vallott valamennyi költői megnyilvánulása factum – olyan élettapasztalat, aminek hátterében jó és rossz megélésének tanulságai állnak. […] A létkérdésekkel, élet-halál, idő-elmúlás, szerelem-szeretet, és az istentapasztalat témáit érintő versek jelentenek igazi élményt az olvasó számára. Továbbá az a bátorság, ami a kisebbségi lét kemény küzdelmeit büszkén megvívni hősies, isteni erősítéssel. […] Az ajándékba kapott gyönyörű vers-bokrétát Fellinger Károly négy kisebb csokorból állította össze: Szarvasének, Kirakókockák, Megáll az idő, Kulcstartó. Ugyanolyan beszédes címek, mint a kötet mélytartalmú címe: LÉLEKBOGÁNCS…”
A könyv kereszt- és hosszmetszete Fellinger eddigi költői „pályaképének”. A többnyire félhosszú, szabad- és rövid versek gyűjteménye bepillantást enged az olvasónak a költő „írószobájába” is. „Tamás, a hitetlen, / bízott a felejtésben, / hagyta magát megvezetni, / a négy évszakos / labirintusban…” (Párnák közt). Ilyen, egyszerű felütéssel indítja könyvét költőnk. Az idő-képről, -fogalomról egy remek miniatűrben így „értekezik”, Advent címmel: „A lombjukat vesztett fákat / nem sürgeti a múltjuk, / engedelmesen / bevárják az időt.” (Fáskamra).
Kötődéséről vallanak azok a versek, amelyeket többnyire elődeinek – s nemcsak irodalmárok – emlékére vagy élő kortársainak ír: Túl mögött (Zalán Tibornak), Szarvasének (Csoóri Sándor 90. születésnapjára), Váltófutás (Térey János halálára; Térey János emlékére), Babalélekmentés (Fodor Ákos emlékére), Fény a sötétségben I. (Jean-Paul Belmondó halálára), Fény a sötétségben II. (Jean-Paul Belmondó hallgatózik), Bogáncs (Kalász Márton halálára), Műterem (Pilinszky az órájára néz), Nagyjelenet (Grendel Lajos emlékére)…stb. S íme egy imavers, négy sorban Fellingertől: „Mindenütt jelen vagy, Uram, / mégis hagyod, hogy keresselek. / Bújócskázol velem, fogócskázol, / pedig nincs hova elbújnod előlem.” (Hazafelé). Majd egy axióma értékű kétsorosa költőnknek: „Ahol nem lehet megállni, / oda születni kell.” (Paradicsom).
S remek életképek sorjáznak a kötetben anyja és apja megjelentetésével: „Apám szerint / maga az úr is vétkezik. / Magányom kukoricásában / csőszként járőröz éppen. // Miközben, / akár a dögkeselyű, / köröz fölötte az öröklét.” (Fedél). S további apavers-sorok: „Apámnak a sírban / egy ideig még nőtt a körme, / mint általában a halottaknak – / ha most három év után / le tudná vágni, / le tudná rágni, / a levágott köröm / lenne az élete, / a múltja.” (Reflex). Föl-föl bukkan a lapokon János(!) is: „János vagy vár rád, / vagy hiánya pótolja jelenlétét, / de ha mindenhol jelen van, / időbe kerül az idő. // Vesztenivalóval tömöd / be a lyukat a zsákon.” (Hagyaték). – Micsoda költői paradoxon! S végül egy önvallomása költőnknek: „Menthetetlen vagyok. / Már gyerekkoromban / az idősek voltak a barátaim / a halál rám bízta titkát, / összeadni tanított, hogy a / belém temetett halottaim / visszajárnak kísérteni otthonaikba…” (Leltár).
A becses kötet borítóját Baranyai Ferenc grafikusművész Radó Andrásnak készített ex librise felhasználásával készítette. Az egyes ciklusok további illusztrátorai: Kerékgyártó László festőművész, grafikus; Vén Zoltán, Baranyai Ferenc és Kőhegyi Gyula grafikusművészek.
Fellinger Károly: Lélekbogáncs, Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 2022
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. júniusi számában)
Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye 1998-ban jelent meg, s a mostani immár a harmadik kiadás. De – mint azt Jánosi Zoltán utószóként jegyzett elemzéséből megtudhatjuk – a szerzőt már jóval korábban megszólította a téma, s a bevezető fejezet 1972-ben az Élet és Irodalom hasábjain meg is jelent, ám a teljes mű – több szakaszban íródva – csak a rendszerváltás utáni években nyerte el végleges formáját.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.
Noha Gál Sándor első verse 19 éves korában jelent meg, elhúzódó pályakezdésére vall, hogy első verseskötete, az Arc nélküli szobrok csak 27 éves korára készült el 1964-ben. Ezután azonban élete végéig sűrűn követték egymást a könyvei: ha jól számolom, összesen hetven – szinte nincs műfaj, melyben ne próbálta volna ki magát.