A Muravidék egyik meghatározó kortárs írója, költője Zágorec-Csuka Judit, aki pályatársa, Bence Lajos mellett nemcsak ápolja a régió irodalmi hagyományait, hanem műveivel gyarapítja is. Legújabb verseit, gyermekverseit és műfordításait tartalmazó kötete a közelmúltban látott napvilágot, Por és hamu címmel, a Kapcai József Attila Művelődési Egyesület gondozásában. Költőtársa, Bence Lajos írja egyebek közt a belső „fülön”: „Az 50. életévét nemrég betöltött, költőként és irodalomtörténészként is tevékenykedő könyvtáros szuverén megjelenése és a pálya egészére is vonatkoztatható kitartó lendülete, tenni akarása, fáradhatatlan irodalomszervezői tevékenysége csodálatra méltó. Egyúttal következetes teljesítője annak a programnak, amelyet 50 évvel ezelőtt a Mura mentén kibontakozó irodalom doyenjei, Szúnyogh Sándor és társai, Varga József és Szoli Pál megálmodtak.”
A szerző korai verseivel már találkozhattam, mint ahogyan Z. Csuka Judit (akkor így írta nevét) költővel is Székesfehérvárott F. Dőri Magdolna Radnóti-díjas versmondó Nők a költészetben című sorozatában. S mondhatni, azóta is nyomon követem a költőnő munkásságát. Most új verseivel is megismerkedhetünk. A Por és hamu kötetet három részre, ha úgy tetszik, ciklusra osztotta a szerző: I. Versek; II. Gyermekversek és III. Műfordítások a muravidéki kortárs szlovén költészetből gyűjtőcím alatt. Zágorec-Csuka Judit versvilága ugyancsak üde színfoltja a szlovéniai kortárs magyar lírának. Költőnk lírájának és munkásságának egyik legjobb ismerője, Zadavec Szekeres Ilona magyartanár egyebek közt így ír a kötet Előszavában: „A költőnek van a legszebb hivatása e földön: ő az, aki halhatatlanná varázsolja a mulandóságot.” (Juhász Gyula) Erre vállalkozik ismét hazai irodalmunk fáradhatatlan élharcosa, kimagasló költőegyénisége (…) versgyűjteményével.”
Nézzük: „Egyedül kószálok a Mura partjánál. / Itt járt valamikor régen a költő és hadvezér / Zrinyi Miklós, itt írta a folyó-mentén szerelmes / verseit múzsájához, Draskovich Mária Euzébia / grófnőhöz…” – írja A Muránál opusának 2. szakaszában Zágorec-Csuka. A cím helymeghatározó, mint más költőinknél A Tiszánál, avagy A Dunánál címsorok/szavak. A szülőföld élményét így folytatja a 3. részben: „Az vagyok, akinek születtem, / apám és anyám vére, amit fiaimnak / adtam át. Most gyenge vagyok, mint / a Mura-parti nádszál…” (Nem mellesleg szerzőnk A Zrínyiek nyomában címmel tanulmánykötet is közreadott már.) Jelen kötetének címadó versében erről a „gyengeségről” imigyen szól: „Porladunk, foszladozunk, / széteső fészkeinkbe / költöznek az elveszett / galambok, hogy fészket / rakjanak belé.” (Por és hamu). Erről az életérzésről ír A te utadban, pályatársának, Kemény Istvánnak ajánlott variációs versében: „A te utad is a halálba vezet, / egy hosszú autósztráda / végtelen sávjába száguldasz / az aszfalt gőzölgő kőtengerének / zsákutcájába…” S még egy mementó: „Íme, hát megleltem hazámat, / Kapca az, ahol nevemet / hibátlanul írják fölémbe, / ha majd két fiam eltemet…” (Íme, hát megleltem hazámat – variációk József Attila versére). Félhosszú, A hetedik én magam című versével folytatódnak József Attila-variációi, vagy éppen Európa közepén… költeménye Radnóti Miklós-motívumokra épül, s benne: „A térkép kitágul, és tudom, hol lakott itt / Vlaj Lajos, Szúnyogh Sándor / és Márai Sándor is otthontalanul (…) / Srebrenica meg nem szűnő körforgásában sírnak / az édesanyák, siratják fiaikat és Vukovárt, / ahol a házfalakról csorog a fájdalom emlékezete…” Kisebb versek, dalversek után Varázshegy című kisversében így dalol a költő: „Hova tűnt ez a rebellió, / helyette csönd és hó, / a végtelenség és fehérség, / szélcsendben lüktet / az életem…” Ez a lüktetés már átvezet a gyerekversekhez.
Költőnk gyermekeknek szánt versei az ÁBÉCÉ-versek 40 betűre címet viselik. „Mogyoró, mogyoró, sós mogyoró / kinek kacsint reggel és este a kis Kató?” – így, ilyen könnyedén ír a legkisebbeknek Zágorec-Csuka Judit… Hajdani iskolamesterek tanversei és a Zengő ábécé juthat eszünkbe. S az is, hogy nem is oly egyszerű a könnyedség, hiszen a gyermekekhez szólni mesében/versben a legnehezebb. Lássunk néhány példa-verset: A – Alma: „Alma terem a fán, / pirosan csüng az ágán, / szél lebbenti, eső veri, / Marika mégis kosárba teszi.”
K – Kulcs: „Kicsi kulcs kinyitja / az ajtómat, bezárja szívemet, / hadonászik a sok kacatban, / majd táskámban megpihen.” S még egy: Ó – Óra: „Ketyeg az óra, / jobbra, balra üt, / körbejár, időt mér, / reggel ébresztőt kiabál: / »Kelj fel, kelj fel Jancsi, / kelj fel Jancsi már!«”
Műfordításai is éppoly fontos műhelymunkáknak tetszenek, mint saját versei és gyerekversei. Jelen kötetébe öt kortárs szlovén költőt válogatott be, kit két-három verssel, kit meg kisebb „ciklussal”, a megmutatás, megismertetés szándékával. Kálmán Béla, a debreceni egyetem egykori professzora hangoztatta: költőt csak költő tud fordítani. Nos, Zágorec-Csuka Judit e téren is tökéleteset alkotott. Lássunk két példát! Zlatko Kraljic: ebéd [kosilo] című verséből: „ülök az üres bádogtányér előtt / villával és késsel kezemben / ülök és csodálom a színes tapétákat / a kifeszített jézus alszik a falon”. Klarisa Jovanovic: Kiűzve [Izgnana] poémájának újabb, számozott darabjaiból, a VIII.-ból egy részlet: „(…Néha elrepültek velem a csillagokig. / S szépségre és könyörületre / szomjazva feküdtek fölém: föléjük / vert gyökeret az élet fája.)”
Sommázatul álljék itt költőnk értő recenzesének, dr. Józsa György Zoltánnak a megállapítása: „Zágorec-Csuka Judit Por és hamu c. kötete talán nem is annyira a kudarc – mint ahogyan Bence Lajos érzi –, mint inkább a feladatok súlyából feleszmélő pillantás, röpke körültekintés, de a mindent megragadni igényével élő, egyetemes számvetés pillanata, mikor a versekben megjelenő hang hol a személyest, a rokonit, a sorstársat, a nemzetit, a testvért, hol az egyetemest, az Istent szólítja, hol a gyermeknek szóló örök életű rigmusok törvénye szerint hajladozik, kántál, zümmög, hol Olga Paušič, Tine Mlinarić, Zlatko Kraljić vagy Feri Lainšček érzékeny tolmácsául szegődik…”
A kötetet Kustánczi Géza illusztrálta.
Zágorec-Csuka Judit: Por és hamu. Kapcai József Attila Művelődési Egyesület, Kapca, 2021
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. augusztusi számában)
A 2022-es év végén jelent meg a Szélvész című antológia, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága jóvoltából. A kötet lényegében a már korábban, (pontosabban 2020-ban), megjelent Fiatal írók antológiájának folytatása, de teszi ezt úgy, hogy közben próbál új alapokra is helyezkedni. A kötet egyes szövegei az Írótársaság táborainak közvetett és közvetlen eredményei, erre utal az antológia borítóján olvasható megjegyzés: Grendel Lajos Mentorprogram könyvek 1. A Szlovákiai Magyar Írótársaság 2007-ben indított kezdeményezése az idén kapta meg ezt az elnevezést, emlékezve a
Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye 1998-ban jelent meg, s a mostani immár a harmadik kiadás. De – mint azt Jánosi Zoltán utószóként jegyzett elemzéséből megtudhatjuk – a szerzőt már jóval korábban megszólította a téma, s a bevezető fejezet 1972-ben az Élet és Irodalom hasábjain meg is jelent, ám a teljes mű – több szakaszban íródva – csak a rendszerváltás utáni években nyerte el végleges formáját.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.