Pál-Lukács Zsófia: „Miért jött az emberfia?” ǀ Két portré ǀ- Meszöly-Pilinszky

2021. szeptember 03., 08:00

Ritka pillanat, mikor egy kulturális esemény nem erőltetett katartikus hatást tud adni, hanem valóban képes megmozgatni a résztvevőt. A Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállításának megnyitója Két portré. Mészöly-Pilinszky 100 címmel sokat tett azért, hogy újfajta esztétikai élményben és hatásokban legyen részünk.

Fotó: Bach Máté

 Épp olyan volt, amilyennek képzeltem. És nem véletlenül beszélhetünk a megnyitó szerepéről egy ilyen találkozás során: vajon milyen rangot fog adni az eseménynek, hogyan fordulnak a nyitóbeszédek a két meghatározó irodalmi alak életműve felé és milyen elképzelések alapján állították össze a kurátorok, Szolláth Dávid és Wirth Imre a portrékat, ezek lehetnek az elsődleges kérdéseink.
Minden szempontnak súlya van. A PIM vállalkozásának, hogy egymás mellé helyezte a két nagyhatású alkotót, a megnyitóbeszédeknek, különös tekintettel Kukorelly Endre szerepére, aki jól tudjuk, megkerülhetetlen szereplője-kis túlzással kísérője volt a Mészöly életútnak, ezért is érdekes, hogy mit mond el egy ilyen jelentős eseményen. Áfra János Pilinszky-olvasatai mellett Szolláth Dávid kurátor nézőpontja ugyanígy meghatározó? eléggé fontos? Talán mindegy, melyik fogalmat használom, vagy milyennel helyettesíthetném a fentieket, Szolláth ismert kritikusi attitűdje és karaktere úgyis legyintene mindegyiken (kíváncsi vagyok, a kurátori státuszához hogyan viszonyul.)

Fotó: Bach Máté

Mégis ki kell emelnem, hogy tavaly jelent meg Mészöly Miklós monográfiája a Jelenkor Kiadónál, idén pedig Artisjus-díjat kapott a könyvért. Wirth Imre pedig hosszú idő után tért vissza szakmai szempontból Pilinszky poétikájához, mostani olvasata ezért is rendhagyó.
Áfra János kiindulópontja alapvető: a kiállításoknak általános történetmesélő funkciójuk van, és el is várjuk, hogy ezzel rendelkezzenek, ugyanakkor valami mást akarunk átélni, mint amit például az életrajzokban, vagy egyéb forrásokban olvasunk. Most az átjárás eseménysora, a szerzőkhöz kötődő relikviák közelsége pótolja a velük való találkozás lehetetlenségét. A kiállított tárgyak segítségével megképződik egy otthonos közeg, közelebb kerülhetünk az alkotás szent pillanatához, amikor: „Már csak egy Isten menthet meg bennünket”. Ezt a híres mondatot idézte megnyitóbeszédében Demeter Szilárd főigazgató a Heidegerrel készült híres Spiegel-interjúból, ezzel teremtett kapcsolatot Pilinszky költészetének szakrális vonatkozása, illetve ennek ránk mért hatása között. Isten távolléte láttán elpusztulunk, azért vagyunk itt, hogy elkészítsük a helyet Istennek. Pilinszkynek sikerült ez a helyteremtés, költészetét olvasva létrejön a kapcsolódás, mutatott rá. Ezt a sajátosságot és nagyszerűséget most a Hajduk Károly előadásában hallható versek közvetítették, az Utószó, Milyen felemás, Van ilyen című versek felolvasásakor megfagyott a teremben a levegő, mint a Vígszínház Hamlet előadásán szavalt József Attila Levegőt! című versének előadásakor.
Ezt a hatást magyarázta közvetetten megnyitóbeszédében Áfra János. Pilinszky hitte, hogy Istenben mindannyian eredendően egyek vagyunk, ugyanakkor a katolikus Pilinszky ars poétikájának egyik elemi kérdése: miért jött az emberfia? Hogy megértse, ami elveszett, válaszolják a versei - ehhez keresett metafizikai távlatokat, az otthonra-találás lehetőségeit. Talán ide kapcsolódnak a házasságai is - érdekes megfigyelni a kiállítás megtekintése során, hogy milyen hangsúllyal van jelen ez a szempont.
Kukorelly Endre beszédében Pilinszky hatása kapcsán kiemelte az 1978-as ismert tévéinterjút, amely az ő emlékezetébe is beleégett. Míg azonban Pilinszkyt nem ismerte személyesen, Mészöly Miklóssal baráti kapcsolatot ápolt, irodalmi szempontból pedig a két szerző olyan erős hatást gyakorolt rá, mint Weörös Sándor, Tandori Dezső, Ottlik Géza vagy Erdélyi Miklós. Mészöly esetében azonban Kukorelly számára elsőrendűen az emberi attitűdje volt fontos, szolidaritása, szuggesztivitása, kapcsolatai a kortárs írókkal.

Pál-Lukács Zsófia | „Nem magamat, a létezést kell kihallgatnom”. Pilinszky János: Önéletrajzaim
Nem tudom, milyen egy igazi önéletrajz. Nagy hatásúnak kellene lennie, mint például József Attila Curriculum vitae-je, melynek jellegzetes megfogalmazásai még ma is itt élnek az emlékezetemben.

Fotó: Bach Máté

Meghatározó élménye a vele való találkozás és barátság, a kisoroszi nyaralóban töltött idő, vagy a Varosmajor utcai műteremlakás, annak ellenére, hogy Mészöly rendkívül kompetitív személyiség volt, „össze kellett vele veszni”. Kukorelly több kapcsolódási pontot mesélt el Mészöllyel kapcsolatosan egészen a gyerekkori emléktől. Az édesanyjától kapta A bánatos medve című leporellót forgatta, de kiemelkedő olvasmányélménye volt az 1975-ben megjelent Film című mű poétikája, újszerűsége.
A két alkotó portérját Móser Zoltán fényképei teszik emlékezetessé. Életútjukat, irodalmi kapcsolódásaikat és emberi kapcsolataikat, világértelmezéseiket most a Két portré. Mészöly-Pilinszky kiállításon közvetlenül is megfigyelhetjük, miközben láthatunk legendás tárgyakat, így Pilinszky foteljét, Mészöly piros telefonját és meggyőző választ kapunk a kérdésre: „Miért jött az emberfia?”