Armand Lanoux Ágyúpolka című könyvét ajánlom olvasásra azoknak, akik szívesen ismernék meg egy sokáig mítoszokba csomagolt történelmi esemény előzményeit és azok részleteit. A terjedelmes, de könnyen olvasható dokumentumregény a párizsi kommün előzményeit tárja elénk. Egy olyan történelmi eseményét, amit generációk számára politikai érdekeknek megfelelően értelmeztek és illesztettek a történelemkönyvekbe. Ebben a könyvben a mítoszteremtés helyett tényekkel találkozhatunk, olyan pergőn, ahogy egy mai hírcsatorna tárná elénk.
Az időpont és helyszín gyakran változik, de ez sohasem nehezíti az események folyamatának követését, viszont lehetővé teszi az előzmények és a pillanatok összekapcsolását. A könyv sokkal több a történések megismerésénél. Sorra tárulnak fel az okok és az összefüggések, miközben a megismerkedhetünk a fontos szereplők életének, karrierjének alakulásával is. Kevés regénynek van ennyi névvel, múlttal rendelkező szereplője. Tábornokok, miniszterek, politikai kalandorok, helyezkedők és önjelöltek sokasága lép színre. Fontos szereplő a tömeg is, amely a cselekvő kisebbséggel rendszerint azonos időpontban és egy helyen van. Mert akik lehetőséget látnak a tömegben, megtalálják azt. Ez a sokaság olyan, mint a gyerek. Csak a szenvedélyek mozgatta igazságszolgáltatást ismeri és azonnali igénye van az igazságra. Ám nemcsak az utca népe a tömeg, hanem a nemzetőrség is. Sőt a felbomló és menekülő hadsereg is gyakran tömegjelleget mutat. Mindkét testület a szerepét, és az önazonosságát kutatja, és kénytelen keresni a hiteles vezetőit is, akik nélkül cselekvésképtelen.
A szervezetek, intézmények és tömegek mellett az egyének szerepét is a mozgalmas események, az élőképként szemlélhető jelenetek során ismerhetjük meg. A történések irányítása többnyire kicsúszik azok kezéből, akiknek irányítani kellene, de azokéból is, akik irányítani szeretnék. El is hangzik a kérdés: „Végtére is ki parancsol itt?” Egy, a tömeg által foglyul ejtett tábornok kérdése ez, akit arra akarnak kényszeríteni, hogy parancsot adjon. „Fura kérdés ez egy felkelő tömeghez, amely ráadásul nem akarta a felkelést!”, állapítja meg a szerző. Az események során bebizonyosodik, hogy Franciaországban a felkelés természetes epizódja a népi rétegek harcának egy olyan rendért, amelyet kevésbé vélnek igazságtalannak a korábbinál. Aminek érdekében képesek elmerülni zavaros erők összecsapásának örvényében a törvényen kívüliségbe.
Az igazságtalanságra hivatkozva megjelennek hívatlan támogatók is, sajátos küldetéstudatuk teljében. Ki személyesen, ki az üzeneteivel és kapcsolataival. Közülük kettőre ajánlott az olvasás során különös figyelmet fordítani. Az egyik Garibaldi, aki többnyire olasz szabadsághősként ismert. A párizsi események kapcsán a szerző ellenben összetett képet az rajzol életéről és világ számos pontján vállalt különböző, gyakran kalandori szerepéről. Lanoux bemutatja, hogy a viharos életű olasz ezekre az évekre balra tolódott. A világköztársaság híve, mellesleg szabadkőműves. Részvételével azt a Németországot támadja, amiről feltételezi, hogy az emberi jogok csíráját tapossa el Franciaországban. Egyébként pedig nem akar betagozódni reguláris erőbe, holott korábban parlamenti szerepet is vállalt. Ő már csak gerilla marad, pedig a kommün ujjongva köszöntené. Időközben viszont szerepet vesztett.
A másik személyiség, akire megéri figyelni, Marx. Személye és szerepe azért is különös figyelmet érdemel, mert ő a kapocs azokhoz a későbbi eseményekhez, amiknek a párizsi kommün előképe volt. Marx nincs jelen személyesen a párizsi forgatagban, sőt még A tőkét sem fordították le franciára. Az író ezt úgy fogalmazza meg, hogy a kommün a bibliája nélkül zajlott le. Az eszmék terjedését Marx szenvedélyes levelezéssel igyekszik pótolni. Ráadásul bajban van. Ő maga internacionalista, de nemzeti érdekek mentén gondolkodik. Ha ugyanis a német francia háborúban a franciák győznek, akkor a nemzetközi mozgalom súlypontja is áthelyeződik Németországból francia földre. A Marxra irányított figyelem nem olvasói szemlélet kérdése. A szerző okkal állapítja meg, hogy Marx az egyik fontos kapocs későbbi történések és a párizsi események között. A kommünnek is voltak előképei és maga is újabb mozgalmak előképévé vált.
Az európai kultúrtörténetből még sokan mások is feltűnnek az események sodrában. Például Zola és Viktor Hugo is. Szerepük nem tevőleges, de véleményüket és magatartásukat megismerjük. Ez segíti hogy a történelmi idők eseményeiről alaposabb képünk legyen. A történések kaotikusak, de a szerző jól vezet bennünket fordulatról fordulatra. A könyvből sok mindent megtudunk a kommünről is, de ez a dokumentumregény elsősorban az előzményekről, és azok összetettségéről szól.
Mire vissza jutunk a végkifejlethez – hiszen az első fejezet is ezzel nyit – mindent tudunk a korról és az állapotról, amiben egy utcai forradalom átmenetileg és egy szűk területen győzelemre jutott. De arról a szerző már egy másik regényt írt. Ez a könyv egy olyan ténnyel zárul, ami jelkép is egyben: „…a felkelőknek gyakorlatilag nem volt töltetzacskója”. A félelmetes tüzérség, amelynek visszaszerzéséért a kormányzat polgárháborút indított el, használhatatlan volt.
Fűrész István nyd. középiskolai tanár, Székesfehérvár
