Farkas Árpádnak odaátra
Mint a munkás, ha elállítja gépeit
gyásza jeléül. állítsd el titokzatos
szövőszéked, Poézis!
(Babits Mihály)
Csak te tudnád megmondani, mennyi kín és báj van
a rég leszentült jó Babits Mihályban…
Mert mikor az öregemberek már nem mosakodnak
százados esők sem csorognak…
Tisztán szerettünk volna élni, friss, borotválkozás utáni
hangulatban. Már egy hónapja nem írtam verset.
Borostája tűnik halkan, mint a szél a huzatban.
Szó szivárog láthatatlan, mint megdobott madarak
tollai közt a serkedező vér… De nem ezt akartam mondani.
A szülőföld ölébe felkap. Csucsujgat: megjöttél, szentem,
s kicsit meglepetten
tapogatja ki azt az egykori gyermeket bennem.
Dagasztóteknőbe ültünk, mosóteknőbe szálltunk
gyermekként hittük, egyikünk eljut az Óceánig.
Megéltük, hogy az ég alól rongy falvak úsztak mennybe fel.
A bárka késett valahol, a víz, a víz csak énekelt.
Erdélyi volnék magam is, malomkő van
nyakamban, úszni így tanultam én is.
Ácsorgok Európa tágra nyílt ablakai alatt,
hatalmas huzat kél, hazafújja rólam a holdfényt.
De nem csak ezt akartam mondani.
Hitünk szavaddal üzen:
nem hagyni, hogy a fenyvesek
zöld tűkkel beférceljék
mindazt, mi mítosztalan már,
de lelkiismeret még –
De mégsem csak ezt akartam mondani.
Szederinda sír a hóban, búvó gyomoridege a télnek,
a Keleti-Kárpátokból bésöprik a remetéket.
Most Szent Mihály lova poroszkál lehajtott fővel,
…zörögve a csillagtalan éjszakában.
Látod, Árpád, most a te koponyádat szopja
e föld, mint cseresznyét az unott kisgyerek…
Fölsebzett szájjal mondom e darabos, szederjes szókat,
zöld lombú igéket, kalapáló szívvel,
mint ki az éjben sírok közt fütyörészget…
Egyszer csak fönnmaradtál egy felhőn, ezernyi
színből font köteled fordított, homorú szivárványként
ragyogja be a tájat.
Így olvaszt világ-nagy termeket köréd az Ének.
Lassún, mint akit nem is kérnek,
lettél Föld felett lengő ének…
Ki a szélverésbe már-már beleájul,
de tartja magát – teszi, ami kell,
akin a tél, a nyár, az ősz csak ámul,
s bűvölgeti, de nem keveri el.
Mert itt a szívdobogás is halk havat olvaszt…
mint ama Kaláka-esten fél évszázada.
Emlék. Fúvom róla a port: fel-felparázslik.
Viháncoló csitkóid voltunk a vad szelekben,
de az űrig nekünk sem sikerült szállnunk,
s e rögös földre …lábujjhegyen, halkan
visszaléptünk, itt
apáink hűlő, drága arcán járunk.
„Kicsi madár, jaj de fenn szállsz!
Mi az oka, alább nem jársz?”
Már csak e dallam, e pentaton ének,
mi éltet minket. Arcot archoz szorít.
Föl-földerengéssel félti a föld
almavirág-törékeny
értékeit.
Alább szállnék, de nem merek,
mert itt mindenkit ismerek…
És jönnek lassú méltósággal érted
krumpliföldek, rétek, karcsú fák.
Töri szívedet, s szíved is a népet,
mely annyit bolygott véled – s otthon lelt hazát.
Bizony, majd egyszer mi is elmegyünk,
jön értünk a léptünk vigyázó hársfarengeteg.
Csupán egy árva diólevelet küldhetek neked
…Sárgul, de őrzi még kesernyés-édes illatát
a nyárnak, …e ringásban még hinni kell,
míg áll e néma bál –
Mikor – öreg emberek – mosakodunk, hatalmas tisztaság-
szomjjal hajlik Poézisod fölé a Huszonegyedik Század.
Csak ezt akartam elmondani Neked.
2021. március 7.
Hogy hol lehet most Csokonai, 1796 nyarán? Éppen Sárospatakon időzik, de már innen is menni készült. Hogyan került ide Debrecenből? Hiszen már csak fél év volt hátra a tanulmányaiból.
Csokonait 1795 tavaszán perbe fogták, miszerint a Kecskeméten kapott 72 forintot, melyet a Kollégium számára küldettek vele, de azt állítólag Pesten engedély nélkül elköltötte. Azonban hazaérkezése után a pénzzel mégis el tudott számolni. Így nem értette a dolgot. Megérezte, hogy bárhogyan is védi magát, innen neki mennie kell. A Kollégium vezetőségének bögyében volt Csokonai, s fordítva is ez volt a helyzet. Mivel a tanulóifjúság szerette ezt a bohém
Armand Lanoux Ágyúpolka című könyvét ajánlom olvasásra azoknak, akik szívesen ismernék meg egy sokáig mítoszokba csomagolt történelmi esemény előzményeit és azok részleteit. A terjedelmes, de könnyen olvasható dokumentumregény a párizsi kommün előzményeit tárja elénk. Egy olyan történelmi eseményét, amit generációk számára politikai érdekeknek megfelelően értelmeztek és illesztettek a történelemkönyvekbe. Ebben a könyvben a mítoszteremtés helyett tényekkel találkozhatunk, olyan pergőn, ahogy egy mai hírcsatorna tárná elénk.
Jókai legszebb regényének tartom. Szép és gazdag, mint maga az élet: fényeivel, árnyoldalaival. Teljesség. Micsoda filmet tudott volna forgatni belőle egy Sára Sándor – nyugodjék! –, bár az ő filmjei sokkal szikárabbak, teli balladás káprázatokkal.
Könyvbőségben is jó újra kézbe venni régi olvasmányokat. Közülük Nikosz Kazantzakisz két könyvének olvasását vagy újraolvasását ajánlom. Ezek a Zorbász, a görög és a Jelentés Grecónak. Mi késztet arra, hogy a Zorbász és a Jelentés olvasására bíztassam remélt olvasótársaimat? Úgy vélem, sokan lehetnek, akik csak a filmet ismerik, és az alapjául szolgáló könyvet nem. Ezentúl pedig azt gondolom, hogy a regény adta élményt is elmélyíti, vagy éppen megalapozza az önéletrajz, azaz a Jelentés Grecónak olvasása.