Király Gábor A nyugat című versére
Hittük azt, felejthető, hogy
„sohasem voltunk mi készek”,
előttünk úgyis térdre rogy,
félholtan, vagy tán egészen,
minden, mi mást táncba hívott,
de nem hallhattuk a zenét,
hisz harcunk ellenünk vívott,
szűk elménket szaggatta szét,
éltünk, égig átkozódva,
foltozva a büszke várat,
mindig másnak vált valóra,
amit ránk testált a század.
Jutott új zabla, kötőfék,
szánkat rendre felsebezte,
akarásunk kerékbe törték,
és a lefüggönyözött este
átrágta vén csontjainkat,
hogy már remélni sem mertünk,
nem volt, aki új táncba ringat,
mi minden dalból kint rekedtünk,
mert nem álmodtuk az álmot,
a hajnalt is gúzsba kötöttük,
míg lelkünkre ült porkolábot
lelkesedve megköszöntük.
Most állunk, új idők szelében,
idehallik minden zene,
és igazságaink nevében
szabad szánk porral lett tele,
hitünkre hajló minden árnyék,
csak fényeink ütötte rés,
mit felmutathatunk magunkból:
„a semmi, a nincs, a kevés”.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. július 14-i számában)
Hogy hol lehet most Csokonai, 1796 nyarán? Éppen Sárospatakon időzik, de már innen is menni készült. Hogyan került ide Debrecenből? Hiszen már csak fél év volt hátra a tanulmányaiból.
Csokonait 1795 tavaszán perbe fogták, miszerint a Kecskeméten kapott 72 forintot, melyet a Kollégium számára küldettek vele, de azt állítólag Pesten engedély nélkül elköltötte. Azonban hazaérkezése után a pénzzel mégis el tudott számolni. Így nem értette a dolgot. Megérezte, hogy bárhogyan is védi magát, innen neki mennie kell. A Kollégium vezetőségének bögyében volt Csokonai, s fordítva is ez volt a helyzet. Mivel a tanulóifjúság szerette ezt a bohém
Armand Lanoux Ágyúpolka című könyvét ajánlom olvasásra azoknak, akik szívesen ismernék meg egy sokáig mítoszokba csomagolt történelmi esemény előzményeit és azok részleteit. A terjedelmes, de könnyen olvasható dokumentumregény a párizsi kommün előzményeit tárja elénk. Egy olyan történelmi eseményét, amit generációk számára politikai érdekeknek megfelelően értelmeztek és illesztettek a történelemkönyvekbe. Ebben a könyvben a mítoszteremtés helyett tényekkel találkozhatunk, olyan pergőn, ahogy egy mai hírcsatorna tárná elénk.
Jókai legszebb regényének tartom. Szép és gazdag, mint maga az élet: fényeivel, árnyoldalaival. Teljesség. Micsoda filmet tudott volna forgatni belőle egy Sára Sándor – nyugodjék! –, bár az ő filmjei sokkal szikárabbak, teli balladás káprázatokkal.
Könyvbőségben is jó újra kézbe venni régi olvasmányokat. Közülük Nikosz Kazantzakisz két könyvének olvasását vagy újraolvasását ajánlom. Ezek a Zorbász, a görög és a Jelentés Grecónak. Mi késztet arra, hogy a Zorbász és a Jelentés olvasására bíztassam remélt olvasótársaimat? Úgy vélem, sokan lehetnek, akik csak a filmet ismerik, és az alapjául szolgáló könyvet nem. Ezentúl pedig azt gondolom, hogy a regény adta élményt is elmélyíti, vagy éppen megalapozza az önéletrajz, azaz a Jelentés Grecónak olvasása.