Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényének folytatása, a Testamentumok – hála a könyv alapján készült filmsorozatnak – a tavalyi év egyik legjobban várt olvasmánya volt. Az Atwood-rajongók és kritikusok egyaránt aggodalommal vegyes izgalommal várták, hogy kiderüljön, a több évtizedet késett folytatás vajon felér-e majd az előzményhez.
E kérdést azonban a két regény között megfigyelhető megannyi tartalmi- és stílusbeli különbség, valamint ellentét miatt nem könnyű megválaszolni.
A regény megjelenése előtt kiderült ugyanis, hogy Fredét, A szolgálólány meséjének elbeszélőjét három másik női karakter váltja a főszerepben, a történet pedig több mint tizenöt évvel később játszódik. Atwood nem árult zsákbamacskát: egyes híresztelések szerint az írónő az új regény kapcsán többször egyeztetett a sorozatkészítőkkel is. Nem csoda tehát, ha a Testamentumok és a filmsorozat – bár ez utóbbit lépten-nyomon súlyos kritikákkal bombázzák – a legnagyobb harmóniában létezhetnek egymás mellett, ami az adaptációk sorában ritkaságszámba megy.
A szolgálólány meséje, e lassú folyású, filozofikusabb disztópia volt a kiindulópontja Fredé Gileádban játszódó kálváriájának. Képet kaphattunk a teokrácia megalapításának körülményeiről és a politikai puccs módszereiről. Az első regényt kitölti a Bibliára hivatkozó, de azt nagyban elferdítő filozófia részletes kifejtése, a végkifejletről pedig csupán sejtéseink lehetnek. Az írónő tehát eddig bőséges lehetőséget adott a forgatókönyvíróknak, akik az alapkoncepcióból kedvük szerint fonhatták tovább a történet fonalát. Éppen emiatt a Testamentumok, bár felépítését tekintve jóval közelebb állt a szórakoztató regény fogyasztóinak ízléséhez, okozhatott a rajongóknak némi csalódást. Az írónő által választott három különböző karaktert ugyanis mindannyian jól ismerhetik, s immár további sorsuk sem okoz majd meglepetést. A kérdés itt már a karakterek és maga Gileád jövőjének tekintetében is sokkal inkább a hogyan.
Atwoodot gyakran éri az a kritika, hogy sorai között mélyen gyökerező férfigyűlöletről tesz tanúbizonyságot. Hiszen mit is látunk? A magukat Jákób fiainak nevező, abszolút patriarchátus megadásra kényszerít megannyi nőt. Ám, ha közelről megfigyeljük a regényben a gyengébbik nem képviselőit, kiderül, hogy legtöbbször – elnyomás ide vagy oda – van lehetőségük meghozni saját döntéseiket. Ilyenek voltak például a „nénik”, akiket a Testamentumokban végre részletesebben megismerhettünk, illetve a „feleségek” is. Ahogy a fiatalkorúakat megrontani vágyó férfiak, úgy a nők is megtalálhatták a rendszer téglái között keletkezett apró réseket. Így fordulhatott elő, hogy Gileádot is három teljesen eltérő élethelyzetből, háttérből érkező nő indította el a lejtőn.
Mindemellett A szolgálólány meséjében és Testamentumokban egyaránt találunk érvet a férfigyűlöletet szóvá tevő kritikákhoz. Először a Fredét körülvevő „szemekről” és a szolgálólányokat erőszakkal megtermékenyítő „parancsnokról” olvashattunk, a Testamentumokban pedig már kiforrott diktatúrába nyerünk betekintést. Érdekes kérdés, hogy vajon az írónő félelmei, ellenérzései jelennek-e meg például Agnesben és Beckában, akik tinédzserkorukra annyira irtóztak az erőszakos férfiaktól, hogy menekülni próbálnak a házasság elől?
A Testamentumok a történeti szál folytonossága mellett nagy elődjénél dinamikájában is sokkal jobban alkalmazkodik a mai olvasó igényeihez. A szolgálólány meséjének piros, kék és szürke állóképéhez képest a folytatás az akcióregényekhez állt közelebb, bár az elmélkedés most sem maradt el teljesen. Az írónő mesterien rendezgette a szálakat, míg azok végül összefonódva tetőpontra értek. Fordulatos, kiszámíthatatlan és letehetetlen olvasmány volt.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 25-i számában.)
Mikor először látogatott el Júliához, még olvadt a hó, gyönge rügy fakadt a fákon, száraz ágaik alighogy életre keltek. „Korán jöttél”, mondta a lány, és Hendelin logotét elszégyellte magát.
Hetekkel később, két hegy szelíden egymásba hajló gerincén jelölték meg újabb találkozásuk helyszínét. Hendelin magára öltött pár dolgot, amiről úgy vélte, férfiasabb színben tüntethetik fel őt.
Az anyag és az energia elkeveredése és hatása szerint aztán képződtek a különféle molekulák és mindezeknek a következményeként a Föld, azon az élet, s egyelőre legvégül te és én. Igen, ez így teljesen rendben van, csak éppen borzasztóan unalmas. Igaz, de nem ad számot arról, hogy miért és hogyan vagyunk. Nem adja meg a számát meg az értelmét annak, ami szép, ami igaz, ami jó, csak egyszerűen van, mint egy kérődző tehén.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Volt valami mágikus a november 15-i estén, a Bartók Béla úton, ahol a kis kávéház roskadásig megtelt emberekkel az Irodalmi Szalon 13. születésnapjának tiszteletére. A legjobb szó valóban a mágikus; és milyen találó, hogy ezen a jeles ünnepen épp a mágikus realizmus egyik legnagyobb képviselője, Julio Cortázar argentin író kerülhetett reflektorfénybe.
Hat napon át ismét a spanyol filmeké lesz a főszerep az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nagy hagyományú spanyol filmhéten, november 21. és 26. között tíz alkotást mutatnak be, amelyet a mozi idén is a spanyol nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel együttműködésben valósít meg.
Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának 11. havi száma – akárcsak az előző, az októberi – megidézi az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot, amelynek elfojtása a szovjet csapatok novemberi eleji bevonulásával vette kezdetét, majd az azt követő megtorlásokba torkollott: részletek olvashatók a lapban Kopácsi Sándornak, Budapest egykori rendőrfőkapitányának visszaemlékezéseiből.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Új tagok felvételéről döntött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kedden Budapesten. A múzeumban tartott szavazással Garaczi László író és Kornis Mihály író, drámaíró is a testület tagjává vált.
November 13-án a magyar nyelv napját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a hagyományokhoz hűen átadták a Lőrincze Lajos-díjat, a Deme László-díjat, a Maróti István-emlékérmet, illetve az Anyanyelvápolók Szövetsége 2023. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának elismeréseit. Az ünnepi eseményen mutatták be Az én Petőfim című pályázat anyagából összeállított kötetet is.