2023. november 18., 08:32
Stefanovits Péter: Teremtés II.
Úgy döntöttem, kedves Olvasók, hogy a teremtésről fogok elkövetni egy kis sorozatot. Az első kérdés, amit tisztázni kell e tekintetben, hogy miképp is gondoljuk el magát a teremtést. Ha faktuálisan, azaz tényszerűen képzeljük el, akkor e sorok írója egyértelműen és elkötelezetten Bing Bang párti. Azaz, ha a mai modern tudomány felfedezései alapján gondolkodunk, akkor nincs kérdés: Ősrobbanás volt, így nagybetűvel, amiből keletkeztek az alapvető energiák és az anyag. Az anyag és az energia elkeveredése és hatása szerint aztán képződtek a különféle molekulák és mindezeknek a következményeként a Föld, azon az élet, s egyelőre legvégül te és én.
Igen, ez így teljesen rendben van, csak éppen borzasztóan unalmas. Igaz, de nem ad számot arról, hogy miért és hogyan vagyunk. Nem adja meg a számát meg az értelmét annak, ami szép, ami igaz, ami jó, csak egyszerűen van, mint egy kérődző tehén. Önmagában szép és teljes, de azért egy ember más mint egy tehén. Legalább is azt gondoljuk.
Vezérelvként a bibliai történetet fogom használni, mert bár nem tényszerű, azért még igaz. Nem úgy, mint a képletek, hanem úgy, mint az emberi lét. Folyamatokkal dolgozik, egymásra épül, de nem fizikai és kémiai és biológiai, hanem szimbolikus és metaforikus és igaz.
Mielőtt az első nap vagy maga az idő lett volna, azaz kezdetben nem volt. Azaz még a semmi sem volt, mert ahhoz, hogy legyen semmi, ahhoz kell legyen valami. A semmi csak a valamihez képest nyer értelmet és fordítva. Ha nincs valami, akkor semmi sincs, azaz kezdetben nem volt és nem van és nem lesz. Azaz kezdetben nem, és kész. Ez egyébként egybevág a mai fizikai elképzeléssel is, azt kérdezni, hogy mi volt az ősrobbanás előtt egy meglehetősen merész kérdés, ami nem sok esélyt nyújt az akarnok fizikus számára a Nobel díj megszerzéséhez.
Kezdetben tehát nem. S ebbe a nembe kiáltotta bele az Úristen az első létigét, a legelső robbanásszerű hullámot – milyen vicces –, azt, hogy legyen. És lett! Innentől kezdődően minden a szétválasztásról szól, mert a szétválasztás definíció és elkülönítés és lét. A piros csak akkor nyer létezést, ha elkülönítem a színektől és a kéktől és a zöldtől és megállapítom, hogy ez piros, azaz elkülönítem. Ugyanígy, a bibliai történet szerint az Úristen egyszer csak, kezdetben elkülönítette a mennyet és a földet. Nem a bolygót és a túlvilágot, hanem az anyagot és a szellemet. Ez az első különválás, az első meghatározás: egyfelől van az anyag – a föld – másfelől van a nem-anyag, azaz a menny, másszóval a szellem. Az előbbi konkrét, a teremtés itt folytatódik, ez lesz a fókuszunkban, mindazonáltal a második folyamatosan ott kísért majd, s amikor a hatodik napon ember képződik, akkor újra előtérbe kerül. Másképp megfogalmazva: az Úristen elkülönítette magát önmagától. Tükörbe nézett, s a tükörképét elnevezte földnek, azaz anyagnak, önmagát pedig mennynek, azaz szellemnek.
A teremtés hajnalán tehát létrejött az állítás és a tagadás. A valami és a semmi, a van és a nincs, a mérhető és a mérhetőn túli, a létező és a nemlétező, illetve a kettőt összekapcsoló lehetőség, az úristeni perspektíva.
És ez a teremtés hajnala.
