Elkészítetted a mítoszodat? Nem, ugye? Gondoltam. De nem baj, egy hét nem is biztos, hogy elég erre, de azért kérlek szépen készítsd el, fontos!
Miközben dolgozol rajta, gondoltam mondok pár dolgot a boldogságról. Nem másért, de ha már ez az iskolánk neve, akkor elég fontos ahhoz, hogy minél jobban megértsük. Korábban írtam arról, hogy testi és lelki egészségünk mellett nagyon fontos lenne életünk úgynevezett szellemi dimenziójával is foglalkozni. Sőt, azt állítom, hogy e harmadik nélkül, illetve a három összhangzatos működése nélkül az ember nem teljesedhet ki. Az egészséges test magabiztossá, derűssé tesz. A mozgás által felszabaduló hormonok örömérzetet adnak. A test egészségének a megőrzése kulcsfontosságú. Ugyanúgy a lélek nyugalma is elengedhetetlen. A stresszmentes, kiegyensúlyozott létezés, önmagunk minél jobb megismerése nélkül úgyszintén kátyúba kerülhetünk. Az egészséges lélek nyugodttá tesz, s ezáltal lehetővé válik számunkra befogadni mindazt a gazdagságot, amit a világ ad. A lélek nyugalma derűt szül, ami nélkül nem lehetséges a növekedés. A harmadik elem, az úgynevezett szellemi létezés elhelyez a világban. Életünk értelmet nyer, értékeink – azok, amelyek meghatározóak számunkra – elevenen működnek minden percben, viselt dolgaink nem esetszerűek, hanem döntéseink következményei. A szellemi egészség gondolatokról, bölcsességszerzésről, kiteljesedésről szól.
Nem kell feltétlenül a szó klasszikus értelmében vallásosnak vagy egyháztagnak lenni ahhoz, hogy az ember odafigyeljen szellemi létére. Nem kell, de azért segít, mert a nagy hagyománnyal bíró vallások egy csomó, tárgyunk szempontjából lényeges kérdést körüljártak, tapasztalattal bírnak, fogalmakat, szavakat, akár szertartásokat társítanak különböző jelenségekhez, életszakaszokhoz. Ezeknek az elsajátítása és gyakorlása pedig megspórolja az embernek az önálló felfedezés munkáját. Azaz nem kell feltalálni a spanyolviaszt, jó régóta létezik már. Persze, az egyházak sokszor nem a megfelelő módon kommunikálják ezt a tudásukat. Sokszor régiesnek, muzeálisnak, sőt kifejezetten mumifikálódottnak tűnnek. Máskor olyan rablónyelvet használnak, ami a kívülálló számára megfejthetetlen. Ezért sokan elfordulnak, pedig ami ott terem (belátom, sokszor jó mélyre ásva) nagy lehetőség.
Na, de térjünk vissza! A három létdimenziója az embernek kölcsönhatásba lép egymással. A testiségünk hat a pszichénkre, ami hat a szellemünkre. Szellemünk pedig hat a lélekre, hiszen átvizsgálja a tudat minden zugát, rendszerez, utat mutat, kérdez, s hat a testünkre is, ugyanis általa az egészség megőrzése immár nem pusztán öncélú dolog lesz, hanem morális kötelesség. Ha kicsit másképp kéred, az egészség vallási kötelesség, mint a gyónás a római katolikusoknak.
A három dimenzió kölcsönhatása pedig ráhelyezi az embert arra a pályára, amelyen egyre többé, gazdagabbá, bölcsebbé, teljesebbé válhat. S az ember érzi ebben az állapotban, hogy jó helyen van. Ezt nevezem egész-ségnek, a részek harmonikus működésének és kölcsönhatásának.
De mégsem ezt a szót alkalmazom iskolánk nevében, hanem a boldogságot, s ezt azért teszem, mert amikor az ember így egészen él, boldog lesz. Az egészség következménye a boldogság, azaz annak a megélése, hogy otthon vagyok az univerzumban, béke van bennem, az emberek jók, még akkor is, ha néha hitványul viselkednek, hogy jól esik jót kacagni akár magunkon is, s úgy általában, jó élni. Kellemes dolog dolgozni, ha annak értelme és célja van, ha szeretem, jól esik eldönteni, hogy hol akarok lenni, jó tudni, melyek azok a dolgok, amelyek számomra fontosak.
A boldogság nem egy érzés, még akkor is, ha sokszor tévesztjük az örömmel. A boldogság egy állapot, pontosabban egy folyamatosan alakuló jelenség. Olyan, mint egy folyó: állapot és folyamat egyszerre. Állapot, mert ugyanabban a mederben hömpölyög a víz, megállapíthatom az útvonalát, ami ritkán változik, de folyamat is, mert a hullámok, az áramlatok folyamatosan változnak, sőt maga a folyó is más a forrásnál és más akkor, amikor beleömlik egy tengerbe, óceánba. A boldogság is ilyen, folyton változó, s mégis állandó létállapot.
S amint ígértem korábban, ebbe a folyamat-állapotba szeretnélek beavatni, csak egyszer írd meg a mítoszt, mert koordináták nélkül nehéz eligazodni.
Az egyénnek is van mitológiája. Ennek forrása az egyén történelme, de elegyíti, egyetemessé teszi, annak érdekében, hogy az egyéni élet jelenét meghatározza és megmagyarázza. Az egyéni mítosz olyan történet, amelynek középpontjában egy hős áll – te – aki keres és talál, emelkedik és kudarcot vall, akit gonosz szellemek és erők gyötörnek, istenek teszik eléje óvó tenyerük.
Nem tudom, figyelted-e meg, hogy az emberek nagy többsége nem boldog. Illetve, hogy is mondjam, nehéz megfigyelni, mert van egy ilyen maszkunk, ami szépen elrejti a tényleges állapotunkat. Olyannyira, hogy legtöbbször mi magunk is elhisszük, hogy minden rendben van. Mint egy vékony kéreg a fortyogó láva fölött, szilárdnak mutatja magát, elpalástolja a rettenetes hőséget, ami alul van. Látszólag – mondom – minden oké.
Az idén ezt a mondatot egy roppant huncut, szőke, zöldes-barnás szemű fiúcska adta nekem. A tábor elején történt még, hogy egy játék előtt elém állt, s ravaszkás mosolyával elmondta nekem, hogy ő nem akar játszani. Kérdem tőle, miért nem? Erre meg azt mondja, azért, mert ő csal. Nagyot kacagtam a válasz hallatán, s mondtam neki, hogy hát inkább ne csaljon. „De nem tudom megállni” – válaszolta, s már fordult is, ült le a többi közé, hogy játsszon.
Korábban nem szerettem ezt a szöveget. Nem az erotikája, a szókimondása, a fátyolként eltakaró, de mégis mindent sejtető bujasága miatt, hanem azért az értelmezésért, amit korai idők óta rávarrtak. Az eredeti zsidó kommentátorok Isten és a nép viszonyának allegóriájaként írták le a szöveget. Isten úgy szereti népét, mint a szerelmes menyasszonyát, a nép úgy vágyik a Fennvalóra, mint a vőlegényre. Ez, illetve a szerzőség Salamonnak való tulajdonítása „mentette át” a szöveget a Bibliába.
A keresztény teológia sokszor beszél Isten mindenütt jelenvalóságáról, hogy Ő mindenhol mindig ott van. De ez az állítás pont olyan igaz, mint a fordítottja, Isten sehol, soha sincs ott. A hiányát érezzük. Sőt – ne kövezzetek meg érte – de talán magának a vallásnak az egyik forrása, egyben az egyik legbiztosabban állítható tézis Istennel kapcsolatosan az Ő megingathatatlan és bizonyos hiánya. Ismétlem, létezik, számolni kell vele, ott van, csak nem pont ott. Sohasem pont ott, ahová nézel. Kapkodunk, Istenre vágyva, de kezünk nem leli a korlátot. Léte bizonyosság, jelenlétét hiánya teszi kulcsfontosságúvá.
A napokban lehetőségem nyílt arra, hogy teljesen vad tengerparton járjak. Szándékosan nem írom le, hogy hol, a kalandvágyó olvasó keresse meg a helyet. Ez egy olyan hely, ahol az erdő lassan homokos tengerparttá csendesedik, amit követ a csendesen hullámzó víz. Itt bolyongtam, élvezve a csendet, amit nem megzavar, hanem kiegészít a sirályok, vadtehenek és rovarok muzsikája. Az alapdallamot, a szimfónia basszusát és ritmusát a tenger és a szél adja, harmóniája a napfényben teljesül, zenéje az ég kékjének hátterében válik valóságossá.
Nemrég szörnyű hírt kaptam, ami letaglózott. Kedves barátom halt meg. Belém mart és elkábított a gyász, sajog mindenem, s reszketek. De ha kicsit elengedem magam, s hagyom, hogy igazi lényem átvegye az uralmat a látszat felett, akkor rájövök, hogy még a nagyon valóságos fájdalmam is feloldódik szétterülő létezésem dimenzióin. Mert nincs halál, s aki elmúlt, nem múlt el. Mert nincs múlt és jelen és jövő, csak most van, s ebben a mostban nem létezik az elmúlás. Mert a barátom is él. Bennem és általam és a mostomban. Ott van velem, látom, hallom, emlékszem, élem, lélegzem őt is, s ott is lesz a mostban létrejövő jövőmben.
Korunk lehetővé tette számunkra, hogy majdnem korlátlan szabadsággal éljünk. Szabadabbak vagyunk, mint a királyok korábban. Oda megyünk, ahová akarunk, azt eszünk, amit akarunk, s ha fényes nyárban harminc fokosra srófoljuk a hőmérsékletet szobánkban, úgy, hogy a hőközpont dübörögjön, azt is megtehetjük. S ez a szabadság elkényeztetett. Azt hitette el velünk, hogy korlátlan szabadsággal bírunk, amit arra használhatunk, hogy önmagunkat másoktól elszakítsunk.
Oké, figyelj! Képzeld el, hogy küldök neked egy mondjuk tízezer darabos puzzle-t. Csak úgy, né, jófejségből. Igen ám, de a kiszállító cég elveszíti a puzzle dobozát, sőt még a zacskót is kibontja, s puszta rosszindulatból kiveszi az összes olyan darabot, aminek legalább az egyik oldala egyenes, majd az ajtód előtt, egy zacskóban hagyja a megmaradt részt. Puszta szeretetből… Tegyük fel, hogy nem dobod az egészet a szemétbe, mert felkelti a kíváncsiságodat az ügy. Nem tudod, hogy mit ábrázol a kép, azt sem, hogy minden része ott van-e, s amint kirakosgatod magad elé az egészet, hamar rájössz, hogy hiába keresed a sarkokat, az oldalakat, ilyenek ebben a zacskóban nincsenek. Hogyan folytatod a munkát?
A jó művészeti alkotás végleg megváltoztatja az embert. Lehet, hogy csak egy icipicit, de lényegileg és végérvényesen megváltoztat. Egy jó regény világa sokáig velünk marad. Szőjük tovább a szálait, ismerkedünk a bennünk életre kelő szereplőkkel, döntéseiket mérlegeljük. Azaz a regény két borítója közé bezárt világ bennünk nyílik ki.