A világ vajmi keveset fejlődött az elmúlt időben – mondta a tiszteletes úr, miután nagyot kortyolt kávéjából. Illetve pontosítok – folytatta – technikailag robbanásszerűen haladtunk, de az emberi elme nem képes tartani a lépést a fejlődéssel. Ez a század semmi jót nem hozott számunkra. Világot hordunk a zsebünkben, az információ könnyebben hozzáférhető, mint bármikor, de ettől nem lettünk jobbak. Mindent megkérdőjelezünk, minden szerkezetet szétszedünk, mindent elsúlytalanítunk és bagatellizálunk, de helyükbe semmi jót nem tudunk tenni. Az emberek elhagyták a templomokat, az egyházat, saját fejük szerint próbálnak élni, ám morálisan kárvallottakká válnak. A fiatalok nem alapítanak családot, nem tisztelik az időseket, nem ismerik múltjukat, s ezért jövőjük sincsen. A régi formák – ha mégoly megszokottak is – stabilabbak, igazabbak, helyesebbek és emberibbek. Most viszont végveszélybe sodródott az emberiség. Régen az ember felnőtt, munkába állt, kenyérkeresővé vált, családot alapított, s élt boldogan. Ma erre senki sem akar gondolni, nincs tisztelet, s nincs érték.
Korunk széthullásán panaszkodó tiszteletes úr a stabil értékek megtestesítője. Értékiránytűnk keleti égtája jelképezi a spirituális lét ezen dimenzióját. Ide olyan értékesnek tartott fogalmak tartoznak, mint a hagyománytisztelet, a család, a megszokott formák, a rutin, a kiszámíthatóság. Mindezeknek lényege egyfajta ellenállás a változással szemben, mert a változás bizonytalanságot hoz, a bizonytalanság süppedő talaja pedig veszélyes. A stabil értékek egyenes vonalat húznak múlt és jövő között. Bölcsességért a régiek viselt dolgaira tekintenek, a múlt tudását próbálják a jelen alakjára kalapálni. A stabil értékek olyanok, mint a ház alapja, a hajó vasmacskája.
Nagyon nem kell bemutatni őket, hiszen a magyar társadalom nagyrésze ezeket kollektív módon vallja és éli, főleg itt, ahol én lakom, Erdélyben. Sőt itt helyenként annyira bebetonozódtak ezek a formák a köztudatba, hogy szélsőséggé merevedtek. A székely falu, s benne a vígan szántóvető székely ember, ki ugyanúgy dolgozza a földet, mint ükapja, kinek családja van, sok gyermekkel, népdalt énekel – persze csak tiszta forrásból –, pálinkát iszik kávé helyett, s kenyeret felesége süt. Ez a skanzenlét a stabil értékek kollektív és szélsőséges módon való megélése. A régen minden jobb volt, a ragaszkodjunk az előttünk járók formáihoz, hagyományainkhoz.
A stabil értékek elsősorban akkor védelmeznek, ha egy személy élete, vagy egy közösség léte veszélyben van. Az elnyomással szembesülve az ember önkéntelenül bele próbál kapaszkodni a megszokott és változatlan formákba. Viharban nem cserélünk cserepeket a háztetőn. Egyszer megvárjuk, hogy múljon el a vész, aztán kijavítjuk a rongálást. A stabil értékek is ugyanígy megóvnak a bizonytalanságtól, a széthullástól az arc- és karaktervesztéstől. De ha kórossá válnak, akkor elszigetelnek a világ ritmusától, muzeális múmiává alakítanak, mint azok az egyházi közösségek, amelyek a múlt sokszor halott formáinak a bűvkörében élnek. Igen, a keresztény egyházak számára meglehetősen kézenfekvő a stabil értékek megélése és felkarolása, de folyamatosan vigyázniuk kell arra, hogy ne szakadjanak el a valóságtól, a jelentől, a most lüktetésétől. S hát persze, be kell látni, hogy ez igen sokszor nem sikerül nekik. Helyette önmaguk paródiájává válva, tíz körömmel kapaszkodnak dogmatikus múltjukba. Ez így volt, ez így lesz, a változás csak rosszat hoz. Akik most elhagytak minket, majd visszajönnek, ha megjön az eszük, ha mégsem, hát ők veszítenek.
Potenciálisan veszélyes mivoltuk ellenére, a stabil értékek hihetetlen dolgokra képesek. Beszédes példa e tekintetben a zsidóság története. Országukat a rómaiak elpusztították az ókorban, a nép szétszéledt a szélrózsa minden irányába, s évezredeken keresztül, a világ különböző országaiban őrizték identitásukat. Mi itt a titok? Hogyan lehetséges, hogy egy ország és állam nélküli nemzet, amely évszázadokon keresztül kell szembesüljön jószerivel minden állam és társadalom megvetésével, képes volt fennmaradni? A válasz egyértelműen a stabil értékek megélésében keresendő. A hagyományban, amit az idősek megtanítottak a fiataloknak, a nyelvben, amit sokszor lopva, de átadtak a következő generációnak, a tudatban, hogy a múltban létrejött értékek megtartó erővel bírnak. A stabil értékek megőriznek extrém körülmények között is, és fenntartanak egész kultúrákat, hogyha ez szükséges. Persze, ideális esetben nem válnak teljesen kővé, mozdulatlanná, hanem minden korban megőriznek egyfajta nyitottságot a jelen felé. Ha ez sikerül – legyen szó egyénről vagy akár egész nemzetről – akkor jó eséllyel az adott entitás képes lesz megküzdeni bármilyen akadállyal.
Ez már egy kicsit fontos! Kereszténynek lenni a kezdetektől megbotránkozást, furcsaságot jelentett a többségnek. A kereszténység lázadás a megszokottság, a nyárspolgárság, a hétköznapiság ellen. Olyan lázadás, amely hátat fordít a társadalmi normáknak, képtelen elfogadni azokat, mintha máshol élne, csak a teste maradt itt az utcán, a házban, a boltban, de szemei mást látnak. S mivel nem azt látja, ami mások szeme előtt van, átlép a mindenki által elismert status quón. Tesz rá magasról!
Úgy tűnik, minden jóhiszemű reményünk ellenére korunkban reneszánszát éli a vallási fanatizmus és fundamentalizmus. Szomorú állapot, de tény, hogy egyre több embert száll meg e két különböző, bár rokon démon. Úgy gondolom, hogy nem haszontalan, ha jobban megismerkedünk velük, így talán könnyebben elkerülhetjük, hogy a hatásuk alá kerüljünk.
Mi a gonosz forrása? – kérdezte magától az emberiség öntudatra ébredésének hajnalától kezdődően. Hiszen gonosz létezik körülöttünk. Rossz dolgok történnek jó emberekkel, igazságtalanság mindenhol van. Néha, véletlenszerűen valami csapás ér egy ártatlant, máskor pont az emberi sötétség csap agyon valamit. Miért van ez? Mi a forrása, oka?
Értékiránytűnk utolsó iránya nyugatra mutat, a rugalmas értékek felé. Ezek az értékek a változást, az újat, s mást kutattatják az emberrel. A kíváncsiság, az elfogadás, a tudásszomj, a szabadság mind rugalmas értékek. Azok, akiknek értékiránytűjük ez irányba mutat, innovatív, kreatív emberek, mindig előre tekintenek, a jövőt, a láthatárt kémlelik szakadatlanul, s amit megtaláltak, megismertek, azt rögtön meghaladottnak, unalmasnak tartják. Fő ellenségük a rutin, a megszokottság, az egyformaság, s vágyuk mindig előre űzi őket.
A puha értékek az önátadásról szólnak. A jóságról, szeretetről, empátiáról. A puha értékeket megélő ember nem önmagáért, hanem másokért él, másoknak dolgozik, mert mindig átérzi, magáévá teszi mások helyzetét. Ösztönösen érzi, hogy másnak mire van szüksége, és képtelen arra, hogy elengedje a bajt. Olyan, mint egy szűrő, átengedi mások életét önmagán, s a másik élete a sajátja is. Ha valakinek ruhára van szüksége, akkor inkább sajátját adja oda, mert a hidegnél elviselhetetlenebb az, hogy más fázzon.
A kemény értékek szikárak, ellentmondást nem tűrők, de erőfeszítést követelők. Aki kemény értékek szerint él, annak életében nincs lacafacázás. Aki nem dolgozik, ne is egyék, a semmittevés a káros lustaság jele, elvetendő és hiábavaló. Az éli igazán életét, aki minden percében dolgozik. A munka drága eredményét pedig elherdálni könnyelműen nem szabad. A javakkal jól kell bánni, be kell osztani, még akkor is, ha magunktól vesszük el a falatot.
Nos, ezek lennének az értékégtájak: keménység, puhaság, rugalmasság és stabilitás. Azt hiszem, hogy a legtöbb egyetemes értéket el lehet helyezni e mátrix valamelyik pontján. Vannak átmenetek, sőt elsősorban ilyenek léteznek, s valószínűleg minden ember elhelyezkedik e rendszer valamelyik pontján. Van, aki például a stabilitás irányába mozdul, mert fontosabb neki a hagyomány, a család, a történelem, mint a mindig változás és kíváncsiság nyüzsgése. És ez rendben is van így!
Az egészséges lélek nyugodttá tesz, s ezáltal lehetővé válik számunkra befogadni mindazt a gazdagságot, amit a világ ad. A lélek nyugalma derűt szül, ami nélkül nem lehetséges a növekedés. A harmadik elem, az úgynevezett szellemi létezés elhelyez a világban. Életünk értelmet nyer, értékeink – azok, amelyek meghatározóak számunkra – elevenen működnek minden percben, viselt dolgaink nem esetszerűek, hanem döntéseink következményei.
Az egyénnek is van mitológiája. Ennek forrása az egyén történelme, de elegyíti, egyetemessé teszi, annak érdekében, hogy az egyéni élet jelenét meghatározza és megmagyarázza. Az egyéni mítosz olyan történet, amelynek középpontjában egy hős áll – te – aki keres és talál, emelkedik és kudarcot vall, akit gonosz szellemek és erők gyötörnek, istenek teszik eléje óvó tenyerük.
Nem tudom, figyelted-e meg, hogy az emberek nagy többsége nem boldog. Illetve, hogy is mondjam, nehéz megfigyelni, mert van egy ilyen maszkunk, ami szépen elrejti a tényleges állapotunkat. Olyannyira, hogy legtöbbször mi magunk is elhisszük, hogy minden rendben van. Mint egy vékony kéreg a fortyogó láva fölött, szilárdnak mutatja magát, elpalástolja a rettenetes hőséget, ami alul van. Látszólag – mondom – minden oké.