Május negyedike a nemzetközi Csillagok háborúja nap. Ennek az az oka, hogy angolul május negyedike (May the fourth) majdnem pont úgy hangzik, mint a Csillagok háborújának egyik kulcsmondata (May the force be with you). Pár évvel ezelőtt szereztem tudomást erről, s azóta semmi pénzért sem hagynám ki, hogy valamilyen módon „Star Wars-ozzak”. Valahogy hozzám nőtt ez a film. Talán azért is, mert ez volt az egyik első amerikai film, amit moziban láttam a kommunizmus bukása után, s megvallom, a hétesztendős gyereket lenyűgözte az a hihetetlen gazdagság, ami megelevenedett a vásznon. Többször láttam az összes megjelent filmet, a rajzfilmeket, és meglehetős magabiztossággal merem állítani, hogy értem a mémeket, illetve sikeresen megfertőztem a családomat is ezzel a fantáziavilággal. Az ikonikus zenétől és intrótól mindig libabőrös leszek, s mekkora csalódást érzek, amikor egy-egy mai hollywoodi ipartermék elnagyoltan, sokszor bután és slendriánul bánik az amúgy igen gazdag Star Wars-világgal…!
A Csillagok háborúja hosszú idővel ezelőtt, egy messzi-messzi galaxisban játszódik. Az eredeti történet a Skywalker (Égjáró) család történetét járja körül. E galaxisban létezik egy rejtélyes erő, amit a filmben – hm – az Erőnek neveznek. Ebben mozog és van minden és mindenki. Az Erőből jövünk és oda térünk vissza. Az Erő nem felejt el senkit, mindenki tovább él benne. E galaxisban léteznek olyan lények, akik jobban érzékelik az Erőt, mint mások, sőt képesek úgy használni, hogy az természetfeletti képességekkel ruházza fel őket. Tárgyakat mozgatnak összpontosítással vagy villámokat lövellnek ki az ujjukból, szinte repülni tudnak, képesek kommunikálni mindenféle lénnyel stb. Az Erőérzékeny személyek két csoportra oszlanak: a jedikre és a sithekre. Az első csoport lényegében egy harcos szerzetes kaszt. Céljuk az Erőt jóra, egyensúlyra, az élet gyarapítására használni. Felkeresik azokat a gyerekeket, akik tapasztalják az Erő jelenlétét, és kiképzőiskolákban fejlesztik a tudásukat. Szerepük az Erő minél jobb megélése mellett az, hogy a békét fenntartsák. Életükben békére, harmóniára, önmérséklésre és önfejlesztésre törekednek.
Fő ellenségeik a sithek, akik az Erőt önző céljaik elérésére kívánják használni. Uralni akarják az Erőt, s a megszerzett képességük által uralkodni akarnak mások felett. Erőszakosak, ravaszok, gonoszok. Belőlük mindig kettő van, egy mester és egy tanítvány. A mester mindent megtesz, hogy hatalomra jusson, semmi sem túl értékes e cél elérése érdekében, a tanítvány pedig arra törekszik, hogy mestere fölé nőjön s átvegye a helyét. A mesternek mégis szüksége van tanítványra, mert rajta élheti ki haragját, rosszakaratát, gyűlöletét, illetve pajzsként maga elé állíthatja, ha baj van.
A történet az ifjú Anakin Skywalkerrel kezdődik, aki Obi van Kenobi jedi mester tanítványa lesz. A jedik rendje hamar felfigyel az ifjú Skywalker páratlan tehetségére, s benne vélik felfedezni azt a rég megjövendölt mestert, aki egyszer s mindenkorra legyőzi a sitheket. A rend vezetője, az idős és apró Yoda mester viszont nincs meggyőződve Anakin tisztaságáról. Tehetsége mellett érzékeli nagyravágyását, a benne fortyogó rejtett erőszakot. Végül a sith nagymesternek sikerül megrontani az ifjú Anakint, aki mesterei ellen fordul egy végzetes államcsíny során, amely a galaxis urává teszi Darth Sidius sith nagyurat. Anakint saját tanítója, Obi van Kenobi győzi le, de az összevissza vagdalt ifjú harcost megmenti a sith nagyúr, gépekkel pótolja a hiányzó testrészeit, s így megszületik a könyörtelen gyilkos, az eredeti filmek főgonosza, az ikonikus Darth Vader.
Az eredeti filmek Vader nagyúr és saját fia, az ifjú Luke Skywalker köré épülnek. A fiatal gyereket az öreg Obi van Kenobi védi és oktatja, majd nevelését maga Yoda nagymester fejezi be. Az apa és fia harcában végül Luke lesz a győztes, de nem azáltal, hogy megöli saját apját, hanem úgy, hogy előhívja a Vaderben nyugvó jedit, aki – amint a film alcíme is mondja – visszatér.
Most, május negyedike környékén, arra gondoltam, hogy milyen érdekes ez a történet. Nemcsak a fénykardok (könyörgöm, nem lézerkardok!) gyönyörűen koreografált viadala miatt, hanem a filozófia miatt, amely mozgatja a történetet. Az Erő mindenütt ott van, érzékelni és használni lehet. Vannak olyanok, akik önszántukból jót kívánnak tenni vele, megosztani másokkal, gyógyítani, segíteni, békét és egyensúlyt teremteni, de vannak olyanok, akik a hatalom eszközét látják benne. Az Erő mámorossá teszi őket, saját tudásuk tönkreteszi a szellemüket, s miközben mindenkit maguk alá kívánnak utasítani, észre sem veszik, hogy önmagukat pusztítják el. A sithek útja zsákutca, egyetlen lehetséges kimenetele a zsarnokság jegében halottá fagyó világ. A jedik útja a növekedés, az élet, a fejlődés ösvénye. S valahogy így van ez ebben a galaxisban is. Van egy Erő, az élet körülöttünk. Érezzük, éljük, lélegezzük. Nem ruház fel természetfeletti erővel, bár nézőpont kérdése ez is. De magunknak kell eldöntenünk, hogy mihez kezdünk vele: szétosztjuk, megéljük, gyönyörködünk benne, vagy kihasználjuk önző céljaink elérése érdekében. Az út végén itt is ugyanaz vár ránk, mint ott. A zsarnoknak és az általa uralt világnak pusztulás, az örvendőnek élet. S ha már május negyedike ily közel van, akkor legyünk egy kicsit Égjárók mi is. Nézzünk rá az Erőre, ami körülöttünk van, s kérdezzük meg, hogy mire is lehet használni azt. Így hát, kedves olvasó, az Erő legyen veled!
Ez már egy kicsit fontos! Kereszténynek lenni a kezdetektől megbotránkozást, furcsaságot jelentett a többségnek. A kereszténység lázadás a megszokottság, a nyárspolgárság, a hétköznapiság ellen. Olyan lázadás, amely hátat fordít a társadalmi normáknak, képtelen elfogadni azokat, mintha máshol élne, csak a teste maradt itt az utcán, a házban, a boltban, de szemei mást látnak. S mivel nem azt látja, ami mások szeme előtt van, átlép a mindenki által elismert status quón. Tesz rá magasról!
Úgy tűnik, minden jóhiszemű reményünk ellenére korunkban reneszánszát éli a vallási fanatizmus és fundamentalizmus. Szomorú állapot, de tény, hogy egyre több embert száll meg e két különböző, bár rokon démon. Úgy gondolom, hogy nem haszontalan, ha jobban megismerkedünk velük, így talán könnyebben elkerülhetjük, hogy a hatásuk alá kerüljünk.
Mi a gonosz forrása? – kérdezte magától az emberiség öntudatra ébredésének hajnalától kezdődően. Hiszen gonosz létezik körülöttünk. Rossz dolgok történnek jó emberekkel, igazságtalanság mindenhol van. Néha, véletlenszerűen valami csapás ér egy ártatlant, máskor pont az emberi sötétség csap agyon valamit. Miért van ez? Mi a forrása, oka?
Értékiránytűnk utolsó iránya nyugatra mutat, a rugalmas értékek felé. Ezek az értékek a változást, az újat, s mást kutattatják az emberrel. A kíváncsiság, az elfogadás, a tudásszomj, a szabadság mind rugalmas értékek. Azok, akiknek értékiránytűjük ez irányba mutat, innovatív, kreatív emberek, mindig előre tekintenek, a jövőt, a láthatárt kémlelik szakadatlanul, s amit megtaláltak, megismertek, azt rögtön meghaladottnak, unalmasnak tartják. Fő ellenségük a rutin, a megszokottság, az egyformaság, s vágyuk mindig előre űzi őket.
A stabil értékek elsősorban akkor védelmeznek, ha egy személy élete, vagy egy közösség léte veszélyben van. Az elnyomással szembesülve az ember önkéntelenül bele próbál kapaszkodni a megszokott és változatlan formákba. Viharban nem cserélünk cserepeket a háztetőn. Egyszer megvárjuk, hogy múljon el a vész, aztán kijavítjuk a rongálást. A stabil értékek is ugyanígy megóvnak a bizonytalanságtól, a széthullástól az arc- és karaktervesztéstől.
A puha értékek az önátadásról szólnak. A jóságról, szeretetről, empátiáról. A puha értékeket megélő ember nem önmagáért, hanem másokért él, másoknak dolgozik, mert mindig átérzi, magáévá teszi mások helyzetét. Ösztönösen érzi, hogy másnak mire van szüksége, és képtelen arra, hogy elengedje a bajt. Olyan, mint egy szűrő, átengedi mások életét önmagán, s a másik élete a sajátja is. Ha valakinek ruhára van szüksége, akkor inkább sajátját adja oda, mert a hidegnél elviselhetetlenebb az, hogy más fázzon.
A kemény értékek szikárak, ellentmondást nem tűrők, de erőfeszítést követelők. Aki kemény értékek szerint él, annak életében nincs lacafacázás. Aki nem dolgozik, ne is egyék, a semmittevés a káros lustaság jele, elvetendő és hiábavaló. Az éli igazán életét, aki minden percében dolgozik. A munka drága eredményét pedig elherdálni könnyelműen nem szabad. A javakkal jól kell bánni, be kell osztani, még akkor is, ha magunktól vesszük el a falatot.
Nos, ezek lennének az értékégtájak: keménység, puhaság, rugalmasság és stabilitás. Azt hiszem, hogy a legtöbb egyetemes értéket el lehet helyezni e mátrix valamelyik pontján. Vannak átmenetek, sőt elsősorban ilyenek léteznek, s valószínűleg minden ember elhelyezkedik e rendszer valamelyik pontján. Van, aki például a stabilitás irányába mozdul, mert fontosabb neki a hagyomány, a család, a történelem, mint a mindig változás és kíváncsiság nyüzsgése. És ez rendben is van így!
Az egészséges lélek nyugodttá tesz, s ezáltal lehetővé válik számunkra befogadni mindazt a gazdagságot, amit a világ ad. A lélek nyugalma derűt szül, ami nélkül nem lehetséges a növekedés. A harmadik elem, az úgynevezett szellemi létezés elhelyez a világban. Életünk értelmet nyer, értékeink – azok, amelyek meghatározóak számunkra – elevenen működnek minden percben, viselt dolgaink nem esetszerűek, hanem döntéseink következményei.
Az egyénnek is van mitológiája. Ennek forrása az egyén történelme, de elegyíti, egyetemessé teszi, annak érdekében, hogy az egyéni élet jelenét meghatározza és megmagyarázza. Az egyéni mítosz olyan történet, amelynek középpontjában egy hős áll – te – aki keres és talál, emelkedik és kudarcot vall, akit gonosz szellemek és erők gyötörnek, istenek teszik eléje óvó tenyerük.