Acsai Roland: Cserebogár

2022. november 22., 21:01
Dobó Tihamér: Tisza csónakokkal

(Petőfi Sándor Szülőföldemen című költeményének témájára és versformájára)

Itt születtem én is, eme tájon,
egy sok évvel ezelőtti nyáron.
Az Alföldön, Duna s Tisza között,
s rohangáltam, mint egy kutyakölyök,
ha pattanó gumilabdát talál.
„Cserebogár, sárga cserebogár…”

Az utcában lakott sok barátom,
csúzliztunk és volt papírsárkányom,
ami égre szállt fel nyári este:
papírját az apám csirizezte,
és nem kellett lefeküdnünk korán.
„Cserebogár, sárga cserebogár…”

A májusi alkonyokon szállt a
cserebogár, markom kaparászta,
ha elkaptam, akadós lábával,
s fülem most is valami zúgást hall,
mintha átrepülne a nagyszobán.
„Cserebogár, sárga cserebogár…”

Mintha átszállna a szobán a múlt
minden képe, mi fejemből kihullt.
A kutyák és a kutyák házai,
Ajax, Dodó, Fifi és a Mini:
nem őrzik már a házunkat tovább.
„Cserebogár, sárga cserebogár…”

Cserebogárra tollasütővel
vadásztunk kint az utcán: időt nyer-
tünk ezzel is a felnőtt korunkig.
Hittük, minden az ölünkbe hullik,
ha felnövünk majd, nem olyan soká.
„Cserebogár, sárga cserebogár…”

Húszévesen költöztem el innen.
Nem sorolom, mit kaptam és mit nem.
Kezem ott a régi ház kilincsén ‒
gondolatban, mert nincs kilincs, nincs kéz.
Csak képzelem, hogy ott vagyok ma már.
„Cserebogár, sárga cserebogár…”


Néhány szó a vershez

Petőfi Sándor Szülőföldemen című művét azért választottam hódoló átiratom, hommage-om (Cserebogár) tárgyául, mert megtetszett benne a visszatérő refrén, amit Petőfi a kor egyik sokat énekelt dalából kölcsönzött. Megtetszett benne például a különös, aszimmetrikus ütemhangsúlyoság, amit a költő a „Cserebogár, sárga cserebogár” sor metszetéhez igazított (4/6). Hogy miért tér el némileg e tagolás a szokványostól? Azért, mert általános elvként azt szokták mondani, hogy a több szótagszámút szokta követni a kevesebb szótagszámú félsor, itt meg fordítva van. A rímelése páros, vagyis a-a-b-b-c-c…, és a strófák végén a c-c rímpár megismétlődik, az utolsó sorban természetesen szó szerint is.

A refrén cserebogara is „megszólított” engem, hiszen már egy régebbi versemben is megírtam, hogy kezemben még a gyerekkori cserebogár kaparászik mindig. Vagyis a cserebogár képe számomra is szorosan összekötődik a gyerekkorral, ha némileg máshogy is, mint Petőfinek, aki nem magárra a bogárra emlékszik abból az időből, hanem dajkája cserebogaras dalára. A dajka emlegetéséből is kitűnik, hogy Petőfi kisgyermekkora még egészen jó módban telt el, csak később következett be családja anyagi összeomlása, de minderről sokat lehet olvasni Illyés Gyula kiváló életrajzi regényében.

A Szülőföldemen című vers egyébként 1848-ban született, abban az időszakban, amikor Petőfi költeményeinek jelentős részét a politikai versek adták. Horváth János ezt írja nagyívű monográfiájában a versről: „Petőfi lyrai érettségének kétségkívül egyik legtökéletesebb s legjellemzőbb költeménye: a lyrai emlékezés remekműve.” Ezután bemutatja a vers első fogalmazványát, amiben a költő még a tőle ismert tájbemutató-módszert használja az emlékezés mechanizmusa helyett. De az első és a végleges változat között a leglényegesebb különbség az, hogy az elsőből még hiányzik a második változat magját, és lényegi középpontját adó dalemlék, a „Cserebogár, sárga cserebogár…”

A franciás refrénesség nem idegen Petőfi költészetététől, mégis a Szülőföldemen című versében hasonlít leginkább a balladaversforma refrénességéhez. A Szülőföldemen 10-es szótagszáma a balladasorok szótagszámát idézheti (bár Petőfi műve nem jambikus), és versszak is annyi található benne, amennyi egy kettős balladához kell, vagyis hat strófa. Mai szemmel-füllel furcsának hat a hímrímre nőrímmel felelni, vagy megfordítva (elhangzott bár-cserebogár), de abban a korban az ütemhangsúlyos versek esetében ez is megengedettnek számított.

Míg Petőfi Kiskunfélegyházát idézte meg a versében, én a Cserebogárral Abonyt. Petőfi versében végigvonul bizonyos dramaturgia: a hely felidézi benne dajkája altatódalát, a gyerekkori altatódal a gyermekkori élményeket, egészen addig, amíg újra kisgyermek nem lesz („Gyermek vagyok, gyermek lettem újra…”), és el nem alszik ezt az altatódalt hallgatva. Az elalvásnak sokféle jelentése van ebben a műben is, és mindenképpen benne rejlik az elmúlás, ahogy a valóság elmosódása is. A vers tehát ezzel az elalvás képpel zárul.

Egyébként a cserebogár roppant találó metaforája az átváltozásnak, a gyermekből felnőtté válásnak (és így az idő múlásának is): hiszen pajorként kezdi, majd repülő bogár lesz belőle, vagyis, ahogy a neve is mutatja: alakot cserél, alakot változtat.

A magam átirata, hommage-a is követi némileg ezt a dramaturgiát, de nálam a cserebogár, ahogy említettem, maga a bogár lesz és nem egy dal véletlen szava. Az én versemben is ütközésbe kerül a múlt és a jelen, a gyermekkor és a felnőttkor, vagyis mindkettő verset illethetnénk a létösszegző címkével is. Összegezve az elmondottakat: örülök, hogy a fenti versemmel párbeszédbe léphettem a magyar költészet egyik zsenijével, és remélem, hogy művem még jobban ráirányíthatja a figyelmet Petőfi Sándor Szülőföldemen című versére.