Ilyés Krisztinka: A kéken mosolygó Balaton – Jókai Mór balatonfüredi villájának története

2023. július 21., 06:40
Fekti Vera: Vallomások a vízről I.

,,Ah, de a Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel; mentől tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s bár nevessenek ki érte, én azt mondom, hogy az egész táj mosolyog!” [1] – idézi fel a Balaton-felvidéken szerzett élményvilágát az Útleírások című szöveggyűjteményében Jókai Mór. S amint a táj mosolygott, nagy hírű írónk visszamosolygott rá, s ebben a közös és meghitt kedélyállapotban magukhoz invitálták az írómesterek legfontosabb s egyben elengedhetetlen szövetségesét, az alkotókedv azon személyét, amelyik nem sajnálta felfedezni és megőrizni a magyar tenger és Jókai különleges kapcsolatát. E viszony tanúságát egyszerre őrzik a két évszázadon át ránk maradt szépirodalmi alkotások, de ugyanezt az idilli köteléket bizonyítja az a balatonfüredi villa, amelyet maga az író – még az 1870-es évek elején – építettet.

Talán éppen az imént felvillantott évszámot figyelembe véve nem érdemes a jelenkorban is közismert relikviák felsorakoztatásával indítani, előbb lássuk, hogyan  ismerkedett meg írónk a Balaton-felvidék egyik legismertebb településével.

Amint Balatonfüreden a kocsiról leszálltál, egyszerre otthon vagy” [2] – egy újabb vallomás a mesterírónk tollából. Az a hazaszeretet, amelyet Jókai Mór Balatonfüreden is érzett, tulajdonképpen egy kényszerállapot boldog végkifejlete. „A nagy regényíró szenvedő beteg volt mellbajban” [3] – emlékezik vissza Roboz István, aki a korabeli sajtó hasábjain többször is beszámolt Jókai állapotáról: ,,Jókai Mór köztünk van, tűrhető egészségben. Párszor fürdött s már is üdítő hatását érzi.” [4]

Az író gyógyulása érdekében sógoránál, dr. Huray Istvánnál tölti első balatonfüredi nyarait, s feleségével – Hurayék és Szücs Lajosné biztatására – úgy döntenek, hogy megveszik a rokonuk nyaralójának szomszédságában található kopár telket. Ekkor a Balaton már nemcsak a gyógyulás lehetőségével csalogatja az írót a tóparti városba, hanem azzal a történetünk elején beharangozott alkotókedvvel is, amelynek gyümölcsöző ereje hosszú ideig – egészen Laborfalvi Róza haláláig – kitartott. Felesége gyors és váratlan távozása olyan űrt hagyott maga után az íróban, melyet sem a Balaton látványa, sem pedig a balatonfüredi villájuk nem tudott betölteni, ezért eladta a nyaralót.

Pillantsunk bele abba a közel húsz-huszonöt évnyi balatoni emlékáradatba, amelynek elsődleges hozadéka máig megállja a helyét könyvespolcainkon.

,,Mit érthetnék mást e név alatt, mint a Balaton vidékét? Melyik tájrésze hazánknak érdemli meg inkább a Tempevölgy nevét?” – kérdezi a Balatont körbekerítő területet a görög Tempé-völgyéhez hasonlítva Jókai, majd folytatja: ,,Ahol a magasabb szellemek dalolni taníták a költőt; a nem költőt pedig érezni azt amit a költő énekelt.” [5] S valóban, mely vidék lenne eszményibb Magyarországon, ha a költészet nagyságáról szeretnénk szót ejteni? S mely vidékről szól annyi dal, s játszódik partjain és hullámain megannyi történet, melyekkel kapcsolódni nem okoz gondot ebből a röpke kétszáz évnyi távolságból sem? A Balaton a 21. században is nélkülözhetetlen megénekelnivalót kínál a magyar irodalomnak, ezt a megelőző évtizedek is bizonyítják. Füred atmoszférája fontos aspektusát képezi a Jókait követő író- és költőnemzedékek alkotásvágyának. Mert bizony Balatonfüreden – ahol ,,ugyanúgy kihallhatók a szélből az ókori bölcsek és istenek szavai, akár Siracusa vagy Messina utcáin” [6] – még Quasimodo is rátalált a költészetre.

S ezt a felismerést látta meg másfél évszázaddal korábban Jókai Mór is, aki tudta, hogy a Balaton valóban gyógyír. Ami az író betegségét illeti, Roboz István is lejegyezte, a balatonfüredi látogatásai során Jókai ,,tökéletesen kigyógyult s nem győzte eléggé dicsérni az itteni esti levegőt, mely a nagy hőség után nem változik rögtön hűvösre, mint más számtalan helyen, hanem megmarad gyógyító balzsamával a 17-18 fokon, mert itt van a Balaton, mely a rengeteg meleget nappal elnyelni, éjjel pedig visszaadja.” [7]

A költészetnek meg kell újítani az embert, vallotta Quasimodo – s ez egyszerre a lelki és fizikai megújulást is jelenti. Jókai dolgozószobájának ablaka épp a magyar tengerre nézett, s annak látványa, az eget tükröző kékség nemcsak új prózai alkotásokkal, de újfajta világnézettel, gondolkodásmóddal is megajándékozta. Roboz István szavaival ez az a szoba ,,melyből évek hosszu során át betűkben, szellemben annyi sugár repült ki Magyarország bérceire és térségeire, sőt a tengereken át messze földre” [8], s ebben a szobában alkotta meg Jókai máig egyik legnépszerűbb regényét, Az arany embert.

A 18. század ,,költőkirálya” keveset mutatkozott Balatonfüred utcáin, s a város lakosai is legtöbbször a nagyvárosi hírlapokból értesültek az író füredi tartózkodásáról, ,,mert bizony megesett, hogy itt napokig nem látták, a sétatérre nem jött, legfeljebb pár percre az igazgatósági irodába, kivéve a fürdés idejét, melyet délelőtt 10 óra körül végzett és soha nem mulasztott el, ha jó idő volt, mindig családja vagy virágai között tartózkodott, melyeket végtelenül szeretett, ápolt, öntözött s messze földről összehordott, hogy a munka után lelkét a természet csodáival foglalja el.” [9] 

 

[1]; [2]; [5] – Jókai Mór, A magyar Tempevölgy, Útleírások.

[3]; [4]; [7]; [8]; [9] – Roboz István, Látogatásom Jókai Mórnál Balatonfüreden, Pécsi Napló, 1911.

[6] Szentmártoni János, A költészet ege, Tempevölgy, 2021.