Petőfi a felvidéken 13.
A Magyar Országgyűlés tavaly Petőfi Sándor emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Tudvalévő, hogy a költőóriás élete huszonhat éve alatt közel nyolcszáz verset írt, s ezeknek a verseknek a jelentős része a Felvidéken íródott. Jegyzeteiből kiolvasható, hogy ezer szállal kötődött a Felvidék szépségeihez, végigjárta a nevezetességeket. Mindezt bizonyítja a számtalan emlékhely, szobor, emléktábla. Petőfi Sándor bicentenáriuma alkalmából a márciusi számtól kezdődően egy éven keresztül közöljük a Kiskőrösön született Magyar Zoltán író, néprajzkutató Petőfi Sándorról szóló (történeti) felvidéki vonatkozású írásait 13 helyszínnel. Ezeket az írásokat egyaránt ajánljuk mind az irodalomtörténet szerelmeseinek, mind pedig a szélesebb olvasóközönség figyelmébe. Az egyenként megjelenő fejezeteket szemléletes képanyag teszi élményszerűvé.
Bejei tartózkodásának harmadnapján (1847. július 5-én) a két barát, Petőfi Sándor és Tompa Mihály az irodalomtörténet által is számon tartott, emlékezetes kirándulásra indult. Ha ironikusak kívánunk lenni, azt is mondhatnánk, munkalátogatást tettek Murány váránál. A Toldi sikerén felbuzdulva ugyanis a Kisfaludy Társaság 1847 februárjában újabb pályázatot írt ki, ezúttal Szécsi Máriáról szóló költői beszély megírására. Adva volt tehát egy, Az erdei lakhoz hasonló költői erőpróba lehetősége. Ám a két „túrázót” már nem fűtötték efféle ambíciók.
„Petőfi azt mondta: ő nem fog pályázni Szécsy Máriára, s hogy te sem, e szerint egyikünk sem. Majd jó lesz Garaynak! Tartsd szavaimat titokban, de előre megmondom neked, hogy ő fog nyerni!” – olvashatjuk Tompa Arany Jánoshoz írott levelében.
Tévedett. Az első díjat végül is Szász Károly nyerte meg Murány hölgye című művével.
A triász tagjai, ha nem is pályáztak, nagy költői kedvvel szinte egyszerre vetették magukat a témára. Már csak a lehetséges ihlet és költői inspiráció miatt is célszerű volt felkeresni a romokat.
Petőfi így írja le a kirándulást: „A napokban megnéztük Murány várát, melly ide valami hat óra járás. Aki valaha Gömörbe vetődik, nagyot vétkezik maga ellen, ha ezt meglátogatni elmulasztja. Magyarország legszebb megyéinek egyike Gömör s ennek ismét legszebb vidéke Murány. Gyönyörűségesen vadregényes táj. Szép, derűlt nyári délután jártunk a nevezetes romokon, mellyek talán hazánk valamennyi várai között legközelebb álltak a felhőkhöz a minden felől szédítő meredekségű kőszikla-ormon. Köröskörűl a még magasabb hegyláncon sötét fenyvesek, alant a mélységes völgyben a kéklő köd alatt fehér juhnyájak és tehéncsordák. A nyájak kolompoltak, a madarak daloltak és fütyöltek, távolabb a hámorok zugtak… mindenütt zaj, életzaj, csak itt fönn a bércen, hol egykor kardok csörögtek és ágyúk dörögtek, csak itt volt csend, halálcsend… kivevén, hogy Tompa Mihály hortyogott.
Igen, aludt és hortyogott, becsületem szentségére esküszöm, aludt és hortyogott… mert ezt eskü nélkűl a legkönynyenhivőbb ember sem hiheti el. Mig én a táj páratlan fönségén s a mult idők nagyszerű eseményein a legköltőibb ábránddal merengtem: addig Tompa Mihály aludt és hortyogott. Ha halálos ágyam előtt térdelve kér, hogy bocsássam meg ezt neki, még sem bocsátom meg; ha a más világon találkozunk és kér, még ott sem bocsátom meg. Nem. –
Ismétlem: a ki Gömörben jár, el ne mulassza Murány omladékait megnézni, el ne mulassza! de magával ne vigye Tompa Mihályt, mert ő alunni és hortyogni fog, alunni és hortyogni… s e hortyogást még koporsótokban a föld alatt is hallani fogjátok, hallani az örökkévalóságon keresztül. Hrr, hrr, hrr!”
Petőfi Murányt illetően egyáltalán nem túloz. E tájék a történelmi Magyarország egyik legfestőibb vidéke, a várrom pedig valóban a felhők szomszédságában őrködik. És ami Tompa Mihályt illeti? Nos, jórészt azért maradtak sötétedésig a romok között, mert újfent parázs vitába keveredtek – ezúttal Szécsi Máriát illetően. És polémiájuk a visszaúton sem mérséklődött. Tompa hoszszabb lélektani magyarázatba kezdett, de Petőfi türelmetlenül leintette őt. Mire válaszul Tompa kritizálta meg módszeresen a János vitézt. És ez így ment hosszú órákon keresztül, és persze lankadatlanul.
Könnyen kiderül, hogy mi volt vitájuk ütközőpontja, ha fellapozzuk a két elbeszélő költeményt. Tompa alapállása az, hogy Szécsi Mária gyenge és jelentéktelen asszony, aki szeszélyből és gyávaságból az első szóra feladná a várat. Változatában (Szécsi Mária) az úrnő várnagya a főszereplő, aki úgy véli, az adott szó kötelez. Wesselényi első levelét széttépi, a másodikat viszont átadja az úrnőjének, de csapdát állít az ostromlónak. A cselvetéssel kis híján megöli Wesselényit, ám a csetepatéban végül őt kaszabolják össze. Ennyi a történet, amelyben Szécsi Mária végig a háttérben marad, lényegében passzív szemlélője az eseményeknek.
Ezzel szemben Petőfi a mindenkori szerelemnek állított emléket. Mint arról költeménye (Szécsi Mária) utolsó strófájában is vall: Kétszáz esztendővel utóbb, hogy itt jártam, / Híre sem volt többé az egykori zajnak. / Az elhagyott, az elpusztult Murány-várban / Vadrózsabokrok közt halk szellők susogtak. / Letörtem egy rózsát s magammal hoztam őt… / Talán a szép asszony szíve porábul nőtt…
Még Bején nekirugaszkodott a témának, de két sor után abbahagyta. Az elbeszélő költemény, amelyet inkább románcnak lehet nevezni, a következő hónap folyamán, Szatmárnémetiben készült el. S hogy a két költő közül kinek volt igaza? Nyilván irodalomtörténetileg nincs sok értelme az efféle kérdéseknek, ám az tény, hogy Petőfi állt közelebb a történeti hűséghez. Meg aztán, tehetjük hozzá, mivel maga is fülig szerelmes volt, azokban a hetekben e témát csakis így dolgozhatta fel.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. februári számában)
