2022. december 19., 09:09
Petőfi a felvidéken 9.
A Magyar Országgyűlés tavaly Petőfi Sándor emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Tudvalévő, hogy a költőóriás élete huszonhat éve alatt közel nyolcszáz verset írt, s ezeknek a verseknek a jelentős része a Felvidéken íródott. Jegyzeteiből kiolvasható, hogy ezer szállal kötődött a Felvidék szépségeihez, végigjárta a nevezetességeket. Mindezt bizonyítja a számtalan emlékhely, szobor, emléktábla. Petőfi Sándor bicentenáriuma alkalmából a márciusi számtól kezdődően egy éven keresztül közöljük a Kiskőrösön született Magyar Zoltán író, néprajzkutató Petőfi Sándorról szóló (történeti) felvidéki vonatkozású írásait 13 helyszínnel. Ezeket az írásokat egyaránt ajánljuk mind az irodalomtörténet szerelmeseinek, mind pedig a szélesebb olvasóközönség figyelmébe. Az egyenként megjelenő fejezeteket szemléletes képanyag teszi élményszerűvé.
Cikksorozatunk előző részében már szó esett arról a sajógömöri helyi mondáról, miszerint Petőfi ottjárta után többé nem csukták be a Szentiványiak kastélyának kapuját. Egy másik történet szerint 1847 nyarán, amikor útban Koltó felé a költő az akkortájt Bején lelkészkedő írótársát meglátogatta, Tompa és Petőfi a Szentiványi család ottani kastélyában vendégeskedett. A kastély az országút mentén megviselt állapotban, de még manapság is áll, ellenben a református paplakot azóta lebontották. Egy korabeli történet e vendégeskedést így örökítette meg:
,,Kártyázni kezdtek, ám Petőfinek nem volt kedve a játékhoz, és kis idő elteltével búcsúzni akart. ‘Én az olyan háznál, ahol kártyázni ülnek le, mikor én itt vagyok, egy óráig sem maradok tovább’ – mondta.
– Uram – szólt Szentiványi –, hiszen mi is tudjuk, hogy ki az a Petőfi? ismerjük önnek remek költeményeit s dicsérjük is érte. De a költészet az Isten adománya s arra, amit az Isten adott, nem szükséges büszkének lenni!
Mire az így fordult Tompához: »Te Miska! ez jól megfelelt nekem. Derék ember ez! maradjunk itt!«”
Az eset Jókai feljegyzésében maradt fenn, egy másik pedig az idősebb gömöri lelkészek emlékezetében. Úgy szól a fáma, hogy midőn egyszer éjszaka a két költő csúnyán összevitatkozott, Petőfi fogta magát, és otthagyta Tompát, „mint Szent Pál az oláhokat”. Majd felzörgette a Szentiványikastély urait, hogy engedjék be éjszakára, mert ő azzal az emberrel tovább egy fedél alatt nem marad.
A két történet akár hiteles is lehetne – ismerve azok szereplőit –, ám mégsem valószínű, hogy megesett, mondaként/ anekdotaként azonban feljegyzésre érdemes.
Gömör túlsó csücskében, a nógrádi határon fekvő Guszonán ellenben arról maradt fenn monda, hogy Petőfi 1845- ben miért nem látogatott el a faluba. Akkortájt egy Fehérváry János nevezetű földbirtokos volt az úr a községben, aki nem éppen népbarátságáról volt nevezetes. A történet szerint, amikor Petőfi megszállt Kubinyi Rudolfnál a közeli Várgedén, a jeles látogatónak a környéken is híre terjedt. Miként annak is, hogy néhány nappal korábban Gömör vármegye táblabírájává választották a költőt – a megyei urak körében már csak ezért is kerekedett némi tekintélye. Mint mondaszerű igaz történetet, a 2000- es évek derekán így mesélték a fent említett településen:
„No, ez a Fehérváry meg gondolt egyet, menesztette a lovászát Várgedére – keresztül lehetett menni az erdőn – Petőfihez. Hát Kubinyi nem szólt neki, engedte, hogy Petőfi átvegye az üzenetet. Petőfi kérdezte, mennyire lehet az a település, a lovász azt válaszolta: jó lovon egy nagy óra – van az két óra is… Elég az hozzá, hogy Petőfi kezdett gondolkodni, hogy akkor esetleg elmegy, ha már szívesen hívják. De eszébe jutott valami.
– Hát aztán milyen a te urad?
A lovász meg:
– Szereti botoztatni a jobbágyokat.
No hogy hát akkor: ő egy fedél alatt nem marad meg olyan egyénnel, aki veri a szegényeket! Hát így nem jött el Petőfi Guszonára.”
Ellenben környékbeli barátairól az útirajza lapjain is meleg szavakkal emlékezett meg: „…több rendbeli meghivásra kitértem még egy-pár közel eső faluba: Kisfaludba és Várgedébe a füstös szobáju Adorján Bódi – s a láng szakállu Kubinyi Rudihoz.
És meg nem bántam.
Pompás napokat töltöttem Várgedén… de azt nem is mondom ezután, hol hogy töltöttem időmet… mindenütt, a hol csak megfordultam, a legjobban.
Említésre méltó Kubinyi R. könyvtára, melly magában foglalja az angol, francia, német, olasz, spanyol irodalom remekeit s csaknem az egész magyar irodalmat. Csak aztán sok illyen jóravaló ember volna hazánkban, mint K. R.!”
A két úriember, a Petőfi - kutató Hatvany Lajos találó szavaival, mint afféle literary gentleman élte a vidéki földbirtokosok némiképp egyhangú életét. Adorján Boldizsár Vörösmarty barátjaként ígéretesen indult az irodalmi pályán. Közölt néhány verset, elbeszélést, még egy regénytöredéket is, de aztán csakhamar elhallgatott. Petőfi az emlékkönyvébe jegyzett sorok szerint még poétaként ismerte. Adorján gortvakisfaludi kúriája – ahová a költő néhány órára betért a barátjához – napjainkra már elenyészett. Ám a szomszédos Várgedén áll még az az udvarház, ahol mintegy két hetet időzött. Vendéglátója, a „lángszakállu” Kubinyi Rudolf kiváló ember lehetett. Vagyonos volta ellenére hajlamai a tudomány, a szépirodalom és a szépművészetek felé vonzották. Mint feljegyezték:
„Annyira nyílt, vendégszerető házat tartott, hogy kastélyának kapuszárnyait is levétette, a megyei ifjuság köre, az úgynevezett Nőtlen Egyesület nála tartá gyűléseit, gazdag könyvtárát még a szomszéd megyebéliek is használták.”
Nem csoda hát, hogy számos művész felkereste az udvarházát. Ő maga inkább csak esztétikai és kritikai cikkeket írt az Athenaeumba. Később megyei főjegyző, majd Gömör, illetve Heves főispánja lett. Nevét mégis leginkább Petőfi barátsága örökítette meg.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)
