„Petőfi is kezdett magának új divatokat. Egyszer Csokonai prémes mentéjét vette fel, s viselte a világ bámulatára; másszor eszébe jutott virágos atlaszból varratni atillát, hozzá mondvacsinált, hallatlan formájú, pörge, de mégsem pörge kalapot tenni fel, úgyhogy Pálffy egyszer azt mondá róla: ’Mikor ez a Sándor elénk jön, mindig van rajta valami, hogy az ember vele álmodik.’ Csakhogy ez a különczség ő neki mind illett, mert nem kérkedett vele, nem tolakodott: az az ő ízlése volt, nem erőltette senkire. Ő volt az egyetlen ember, a kinek soha czilinder a fején, frakk a testén nem volt és a ki soha operába nem ment” – írta Jókai Mór az Életemből című nagyszabású kötetében.
Az imént említett Csokonai-mentét Petőfi később már Pesten viselte. A sokak által ismert „népies” megjelenésre Vahot Imre biztatta, aki a Pesti Divatlap főszerkesztője volt. Petőfi Sándor mindig kapható volt a polgárpukkasztásra, az öltözködést pedig köztudottan önkifejezésre használta. Stílusdiadala akkor kezdődött, amikor 1844 júliusában a Pesti Divatlap segédszerkesztője lett. Petőfi 1845 tavaszáig részben Vahot Imre hatására, részben az akkori magyarságképének megfelelően magyaros nemzeti viseletben járt: „rövid prémes dolmány, úgynevezett kancamente, minőt lelki rokona, Csokonai Vitéz Mihály is viselt, azután sujtásos szűk magyar nadrág, túri süveg vagy kucsma darutollal, sarkantyús kordován csizma, fokos és makrapipa” szolgált öltözékéül – derül ki Vahot Imre feljegyzéseiből.
Ez a ruha – mint ahogyan az Ratzky Rita tanulmányából kiderül – egészen a negyven-ötven évvel korábbi, nemesi, kisúri viselet alappillére volt. Ezen viselet rámutatott a költő akkori társadalmi nézeteire, többek közt a nemesi liberalizmushoz való viszonyára. Petőfi ezt a ruhát és vele az olykor radikálisan megnyilvánuló magyarságát 1845 tavaszán leveti.
Czékmány Anna, a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusa a Talpig magyar című podcast műsorban Petőfi Sándorról mint a 21. század Magyarország kapitányáról mesélt. Mint mondta, a mai fiatalok szemében a magyar irodalom lírikusa a hős, a bajuszos, a magyar, nemzeti jellemzőkkel bír, akinek öltözködése több üzenetet rejt magában, mint gondolnánk. Petőfi a maga korában igazi rocksztárnak számított, aki pontosan tudta, hogy a megfelelő ruha és tartás összhangjával könnyebben elérhet kora társadalmának minden rétegéhez. Stílusával kiemelkedett az utcán. Az általa kedvelt lila frakkról barátja, Jókai Mór feljegyzésében is olvashatunk, amelyből kiderül, hogy Petőfi anyagi gondok miatt adta el hőn szeretett öltözékét. Később, miután anyagi helyzete rendeződni látszott megvarrattatta újra a fent említett lila frakkot, s vele együtt az aranyhímzéses, sárga mellényt is, amelyet egy sárga nyakkendővel ötvözött. Stílusát nagyban befolyásolta Vahot Imre is, aki szakértelmének köszönhetően képes volt megkreálni azon öltözéket, amellyel Petőfi berobbant a magyar köztudatba. A nagy adag tudatosság mellett azonban személyisége, tehetsége és az ambiciózusa is meghatározta sikerét.
Az idő múlásával Petőfi is finomított, változtatott stílusán, és a kihajtott „byroni” ingnyak lett a védjegye. Ehhez a stílushoz a szabadságharc idején is ragaszkodott, és katonaként is az egyenruhára vonatkozó szabályokkal ellentétben, „nyakkendő nélkül, szélesen kihajtott inggallérral” járt. De vajon Petőfi Bocskai-ruhában volt-e a nagy napon, s miért hordtak a honvédek kávébarna színű, piros zsinóros atillát? Mi is a „svarcgelb” és volt-e ruházati különbség a honvéd hadsereg régi és új sorozású katonái között? A következő részben többek között ezen kérdésekre is válaszokat keresünk.
Források:
Podcast: https://kultura.hu/reformkori-rocksztar-lila-frakkban-podcast/
Tanulmány, Ratzky Rita http://acta.bibl.u-szeged.hu/49907/1/aetas_2017_002_121-137.pdf
Jókai Mór feljegyzései: Jókai: Az én színpadi életem. 74. In: Életemből, 1. köt. 63-71.
Bizony, 1830-ban még ilyen nagy mértékű lelkesedés övezte a vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó farsangi időszakot, mely egyben a pompázatos bálok korszakát is jelentette. S hogy hol vannak ma a díszes báltermek, az egyenesen Párizsból érkező szebbnél szebb toalettek és az akár hajnalig is vígan muzsikáló zenészek?
Petőfi a rég várt találkozást terjedelmes versben (Tompa Mihálynál) örökítette meg. A Bején eltöltött napok jellemzik tán legékesebben a két költő kapcsolatát. Noha barátságuk korábban sem volt zavartalan, ám összezörrenéseik mindig gyorsan elsimultak. A két élénk szellem – már csak természetük különbözősége okán is – mindig készen állt arra, hogy ellentmondjon a másiknak. Ezúttal sem volt ez másként. Az extrovertált Petőfi egyik ismerősének Tompáról mint magával meghasonlott, borongós kedvű emberről, részvéttel beszélt. „Ki akartam misanthrópiájából gyógyítani – mondta –, de nem
Mint már többször esett szó róla, Petőfi Sándor korának egyik legfőbb stílusikonja volt. Színes egyénisége és a korabeli rocksztár öltözete mellett azonban a nemzeti divatról sem feledkezett meg. A fennmaradt feljegyzések a lila frakkos összeállításon túl Bocskai-öltönyéről és a híres fehér ingéről is szólnak. De vajon Petőfi Bocskai-ruhában volt-e a nagy napon, s miért hordtak a honvédek kávébarna színű, piros zsinóros atillát? Mi is a „svarcgelb” és volt-e ruházati különbség a honvéd hadsereg régi és új sorozású katonái között? A második részben ennek járunk utána.
2023 egy különleges és zsúfolt jubileumi évnek számít, hiszen amellett, hogy kétszáz éve született Petőfi Sándor és Madách Imre, Kölcsey Ferenc Hymnus című versének 200. évfordulóját is idén ünnepeljük.
A Himnusz bicentenáriuma most újból reflektorfénybe állította eddig is figyelemre méltó költőnket, akinek verseit és kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) őrzi. A nemzeti könyvtár a második világháborút követően tudatosan törekedett a hagyaték megszerzésére, így azóta két jelentős kézirategység van a birtokában: a versek tisztázata, 123 lapnyi szöveg és
Azt mondják a szakértők, hogy a Himnusz verselése szimultán: az időmértékes sorokba belehallatszik a 4/3 és a 3/3 osztású ütemhangsúlyos versdallam is. Ez a megállapítás nagyon szépen hangzik, de csak akkor érvényes igazán, ha a mai átírást elvetve, az eredeti kéziratot tesszük vizsgálatunk tárgyává. Abban ugyanis a névelők mellett mindig egy hiányjel (’) is található, miáltal az „a” – eredetileg „az” – megnyúlik, ami javára válik a trocheusoknak.
A színészkedés sosem volt könnyű mesterség – egy akadályok és ármánykodás övezte világ ez, amelyben főként a megfelelő kapcsolati háló, illetve a jól megválasztott karrierépítési stratégiák határozzák meg, hogy miként és meddig jut el egy színművész. Legalábbis a 19. század színésznői között minden bizonnyal erre a szilárd meggyőződésre alapult a legtöbb életpálya.
1929-ben Deák Imre kutató megtalálja a bécsi Állami Levéltárban August von Heydte báró 1854-es jelentését az 1849. július 31-én zajlott fehéregyházi csatáról és az általa Petőfinek nézett személy holttestének leírásáról, azt saját fordításában közzé is teszik (1) (a jelentés eredeti német szövege mindmáig közöletlen). Ebben szó van arról, hogy a Petőfinek nézett holttest a „Landstraße” melletti „Sprigbrunnen”-nél (szökőkútnál, szökőforrásnál) feküdt. Alább azt járom körül, melyik „Landstraße”-n is járt pontosan Heydte.
2022–2023-ban emlékezik meg a magyarság Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójáról. Mivel Petőfi 1822. december utolsó napján született, 1823. január elsején anyakönyvezték, ezért az évforduló is kétéves lesz. Ha nem így történt volna születése, akkor is rászolgálna a nem egy-, hanem kétéves megemlékezésre.
Petőfi közel kilencszáz versét még ma sem ismerjük kellőképpen, prózájáról nem is beszélve. Jelenleg Kínában a legnagyobb az ismertsége, ezután következik Bulgária és Magyarország. Tegyünk meg mindent, hogy már most elkezdjük a felkészülést életműve – e páratlan