Szalai Klaudia: Amit a 19. századi magyar nemzeti divatról tudni kell

Az 1820-as évektől kezdve Magyarországon a nemzet került a gondolkodás és a közbeszéd középpontjába. A viták nemcsak az országgyűlésen, valamint a politikai lapokban, hanem az irodalomban, ezzel együtt pedig a divatban is zajlottak. A bálokon, a divatlapokban és a nyilvánosság színterein a nemzeti problematika mindenki számára érthető, érzékelhető formában jelent meg. Ennek okán tehát a nyelv és a tánc mellett az öltözék lett a nemzetiesedés mértékének mutatója. A korabeli lapok beszámolója alapján az öltözködés radikálisan megváltozott a 19. század első felében, amely az 1860-as évektől maga is a reformkorát élte, mindemellett pedig kulcsfontosságú szerepet kapott a politikai vitákban. A magyar ruha felelevenítése, a magyarosnak tartott öltözeti elemek felhasználása a nemzeti egységet és a magyarság tudatát erősítette a korszak emberei számára.

A 19. századi magyar nemzeti divat kezdete

A honvéd hadsereg kezdetben sárga zsinóros, sárga bőrzekét, a tisztek pedig aranyzsinóros, sárga posztóruhát viseltek. Hozzá sárga zsinóros és rókaprémes fehér mentét, fekete csizmát, piros nadrágot, rókaprémes piros kalpagot, piros-fehér övet hordtak. A legénység ruházatát ekkor még kurta, ritka zsinórokkal zárták és féldomború gombokkal kapcsolták. A kalpagnak[1] csak az alsó szélét szegélyezte szőrme, a tarsolyt pedig nem a kardszíjon hordták, hanem a jobb vállra akasztották.

A forradalmi öltözködés

A ’48-as honvédsereg gyalogsága fekete csákót, kávébarna színű, piros zsinóros atillát és világoskék színű, piros zsinóros, szűk magyar nadrágot viselt, annak ellenére, hogy az ország legtöbb vidékén a kék szín valamelyik árnyalatát viselték. Mivel a császári hadsereg Magyarországon lévő ruházati raktáraiban a határőrök és a tüzérek által viselt kávébarna és világoskék posztó állott nagyobb mennyiségben rendelkezésre, az idő pedig sürgetett, a magyar kormány 1848 nyarán felhasználta ezen készleteket. Ami a császári hadsereg egy és oszthatatlan egységét a „svarcgelb”, azaz fekete-sárga zsinórzat jelentette, addig a honvédsereg forradalmiságát és magyarságát a piros zsinórzat adta.

De valójában mit viselt Petőfi Sándor az említett ruhadarabok közül?

Petőfi Sándor öltözködéséről számos feljegyzés látott napvilágot. Egressy Ákos – aki a színész Egressy Gábor fia volt – édesapja révén gyakran látta a költőt. Írásaiban ekképp emlékezik vissza rá: „Petőfi, amint én ismertem, mindig atillában járt, pantallonban; nyakkendőt sohasem viselt, hanem lazán begombolt, keményítetlen inggallérja látszott ki csupán, inkább az atillán belül, s nem ficsúrosan kihajlítva, mint ahogy vásárra készített arcképein szeretik feltüntetni. Zimankós időben fekete gallérköpenyét vette föl; más felsőruhát sohasem hordott, télen sem.”

Illyés Gyula a költőről írt Petőfi Sándor című kötetében ilyennek láttatja a fiatal Petőfit: „Mintha ma is látnám ... kék szatengló, testhez álló öltönyét, mely vasárnaponként irigylésre méltóan simult karcsú derekára; s oly szépen kiemelé a vállnak s csípőnek arányosan kiterjedő méreteit, hogy emlékezetemben még tarka, lapos gombjai is kitörölhetetlenné váltak. Ezen díszben sétált föl, fényesen csiszolt lábbeliben az Isten házába.”

Babucs Zoltán hadtörténész írása alapján Petőfi Sándor viselete azonban nem a Bocskai-ruhának titulált öltözéket takarta. „A zsinóros, fekete színű öltözék, amelyet Petőfi Sándor is viselt, helyesen kismagyarnak nevezhetnénk, amely a reformkor egyik szüleménye volt. Ezzel kívánták a főúri viseletnek számító díszmagyart felváltani, s a visszafogottan zsinórozott, elegánsan egyszerű kismagyart a köznemesség és a polgárság köreiben népszerűvé tenni.”

A kivétel erősítette a szabályt

Petőfi Sándor korának egyik legfőbb stílusikonja volt. Kivételes, olykor kirívó öltözködéséről bár számos feljegyzés látott napvilágot, mégsem ő volt az egyetlen, aki eltért a szabályosnak titulált öltözködési formától. Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején a honvéd hadsereg háttérbázisául szolgáló intézményeket a semmiből kellett előteremteni. A ruházati anyag hiánya miatt a honvédek közül nem mindenki viselhetett szabályszerű egyenruhát. Ilyen szabálytalanság volt a kassai 9. honvéd zászlóaljnak kiadott tábori sapka, amely az előírás szerinti világoskék helyett vörös színű volt. A kivétel erősítette a szabályt és a szabadságharcban legendás hírnévre szert tevő vörössipkásoknak köszönhetően a vörös tábori sapka a vitézség szimbólumává változott.

A feljegyzések mellett számtalan portré készült a magyar irodalom legnagyobb lírikusáról, amelyek még több információval szolgálnak nem csak öltözködéséről, de a dagerrotípia megjelenéséről, és Petőfi Sándor egyetlen fennmaradt fotójáról is. A következő részben ezekről is szó esik majd.

 [1] Karimátlan fejfedő, amely szőrméből, nemezből készült hengerből, és a tetejére varrt bársonyból, selyemből vagy posztóból állt. Néha oldalt lelógott a teteje, és rendszerint tollal vagy bokrétával díszítették.

Források:

Illyés Gyula: Petőfi Sándor. Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977. 24. oldal

Egressy Ákos: Petőfi Sándor életéből. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadó-vállalat, Budapest, 1909. 17. oldal

Online források

A magyar nyelv értelmező szótára Online forrás = https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/k-33922/kalpag-33C5E/

Lukács Anikó: Átöltözések, Budapest, 2010. Online forrás = https://docplayer.hu/16671468-Lukacs-aniko-nemzeti-divat-pesten-a-19-szazadban.html

Ludivoka huszár díszszakasz öltözeti szabálya. Online forrás =  https://adoc.pub/ltzeti-szabalyzata.html