Zorkóczy Zenóbia: Akkor varázslat történik – Beszélgetés Pálffy Tibor színész-rendezővel

2020. október 19., 08:33

Pálffy Tibor a magyar színházi élet egyik legsokoldalúbb művésze: játszik színházban és filmben, rendez, tanít. Ami a legjellemzőbb rá, hogy mindig nyitott az új iránt és folyamatosan kísérletezik. A pandémia ideje alatt mesterdiplomát szerzett rendezői szakon, tartotta a lelket a diákjaiban, előadást állított színpadra és egy újabb szerepet próbált. Nehéz volt időt találni az alábbi beszélgetésre, mert amint mondta, mindig van feladat.

Forrás: Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

– Mint a világ dolgaira érzékeny művész, milyen jövőt vizionál most, a pandémia idején?

– Nem tudom, mi lesz. Fogalmam sincs. De pont ettől meg is nyugszom. Bármi lehet. Hamvas Béla mondta, hogy az élet akkor kezdődik, amikor nem tudod, mi lesz. Úgyhogy így próbáljunk meg élni ebben a helyzetben. Feladat rengeteg van, lehetőség is.

– Például?

 – Például öt évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy tanítani fogok. Ez egy lehetőség, szembejött, új helyzetet teremtett, találkozhatok a fiatal generációval. Lehetőség nyílik arra, hogy megismerjem a gondolkodásukat, a világról alkotott érzéseiket.

Forrás: Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

– Milyennek látja őket?

– Riadt emberkék, akik próbálnak megfelelni maguknak, a társadalomnak, a szüleiknek, egymásnak.  Most fedezik fel a világot, és nekik sokkal nehezebb, mint nekünk volt. Most sokkal zavarosabb a víz, amiben nekik úszni kell.  Nincsenek korlátok, mint a mi időnkben, és ebben a zavarosban nehéz eligazodni. De ha nekik ez van kijelölve, ezt kell végigcsinálni. Mi azért vagyunk, hogy amiben tudunk, segítsük őket, vagy járjuk közösen, egymásra támaszkodva az utat, mert szükségünk van rájuk, ahogy szerintem nekik is szükségük van ránk. Tehát rengeteg lehetőség van, és szerencsés ember vagyok: ezek a lehetőségek mindig megtaláltak eddig.

Forrás: Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

– Hogyan lehet interneten tanítani?

– Én is abban hiszek és az a tapasztalatom, hogy színházat csak face to face lehet tanítani. Az online megoldás egy szükséges rossz. Olyan feladatokat adtam, amelyek nem igényelték, hogy konkrétan kapcsolatban legyen a diák a társával, hanem egyedül kellett megoldania. Ez csak arra volt jó, hogy még inkább kiderüljön számomra, hogy a színháznak csak úgy van ereje, ha működik az energiaátvitel az alkotó és a befogadó között.

– Hogy működik az energiaátvitel?

– Úgy fogalmaztam meg, hogy a színész nem direkt módon kommunikál a nézővel, hanem egy felsőbbrendű lénnyel tartja a kapcsolatot. Tehát ha a színpadon áll, akkor ő nem a nézőnek beszél. Amit csinál, amit mond, az felfelé terjed, majd a nézőben lecsapódik, és a néző ad direkt visszajelzést a színész nek. Ez a körforgás. Az egésznek a titka a figyelem. Hogy a színpadon miként tudod kitágítani a figyelmet. Minél nagyobb teret fogsz be a figyelmeddel, annál több mindenről tudsz egyazon pillanatban beszélni. Ha csak magadra figyelsz, beszűkül a figyelmed, és akkor ez az energia nem terjeng. Akkor csak nagyon kis teret tudsz betölteni. Az energia megreked.

– Egyfajta figyelemtágítás: vagy te, van a terem a nézőkkel, a város, az ország és a világmindenség…?

– Pontosan így van. Úgy, ahogy az állatok vannak. Az állat nem figyel saját magára, az állat a környezetére figyel. Lenyűgöző az az energia, amit egy-egy állat meg tud teremteni. Ezzel tud játszadozni a színész is, ezzel a külső és belső figyelemmel. A belső figyelemre is nagyon nagy szükség van, hogy abban a pillanatban felül tudd vizsgálni a belső létezésedet. Az emberi agy hihetetlen dolgokra képes. Tud egyszerre befelé és kifelé is figyelni, meg tudja teremteni ezt a tudathasadást. Azért tudsz így meghasonultan figyelni két dologra, mert tudod, hogy miért vagy ott, abban a helyzetben, tudod, mit képviselsz. Ha pontosan tudod, hogy az a rendszer, amelyben vagy, miről szól, akkor tudsz játszadozni ezekkel a figyelemkörökkel, figyelemdimenziókkal.

 

Forrás: Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

– Mi a titka Pálffy Tibor színészi játékának?

– Szerintem az, hogy úgy prezentálok valamit, hogy igaz legyen az is, ha a következő pillanatban az ellenkezőjét állítanám. A visszavonhatóság.  Valamit úgy kinyilvánítani, hogy az visszavonható legyen. Azt hiszem, ez az egyik jellemzője. Olyan eszközöket, gesztusokat használok, amelyeknek az ellenkezője is igaz. Valószínű ezért is osztanak rám sokszor negatív szerepet, mert valahol fel tudom oldani, meg tudom teremteni nemcsak a bűneit a szereplőnek, hanem a vezeklését is egyszerre. Egy ideje tudatosan is figyelek erre. Akkor érzékeljük valami teljességét, hogyha több oldalról járjuk körül. Nincs fehér és fekete, nincs jó és rossz. Problémák vannak, amelyekhez különböző módon viszonyulunk.

– Rendez is, és most mesterizett a rendezői szakon.

– A rendezésben is azt a közösségi, alkotói folyamatot keresem, ami számomra izgalmas. Nem azt akarom, hogy itt most megvalósítsam magam, a nagy rendezői szándékaimat, hanem olyan lehetőségeket teremteni magam köré, amelyekben tudunk keresgélni, kísérletezni, vállalva a kockázatot, hogy nem születik világot megrengető alkotás. Viszont egy folyamatnak lehetek a része, amely segít engem abban, hogy jobban megértsem magam, a környezetemet, a világomat, a színházat.

– Pintér Béla A sütemények királynője című darabját a pandémia idején rendezte meg. Hogy sikerült, milyen volt ez a szabadtéri megoldás?

– Ez kényszerhelyzet volt, a nagy karantén után, amikor ki voltunk tiltva a színházból. Júniusban végre megengedték, hogy szabadtéren tarthassunk előadást. Akkor a színház vezetősége összedugta a fejét, és hogy jelen legyünk, gyorsan ki kellett találni valamit. Akkor jött ez a gondolat, hogy pont a felkészülési idő rövidsége miatt felolvasószínházként mutassunk be drámákat. Négy nap alatt megcsináltuk A sütemények királynőjét. Most már ott tartunk, hogy szövegpéldány nélkül játsszuk az előadást. Nagyon izgalmas folyamatban vagyunk, mert bomlik ki az egész színházilag is, tartalmilag is. Nagyon érdekes megoldásokat szült ez a helyzet, és kiderült, hogy érvényes megoldások ezek. Nem játsszuk a helyzetet, hanem a szövegen keresztül teremtődik meg a szituáció. Tehát nincs eljátszva a szó hagyományos értelmében, hanem prezentálva van a történet mögötti gondolat, de a szöveg által. Pintér nagyon jó drámaíró, színházi ember, pontosan tudja, miről akar beszélni.

– Erdélyi magyar színészként román előadásban is kipróbálta magát. Mit tapasztalt?

– Olyan helyzetbe kerültem, hogy a nyelvet még inkább, még tudatosabban eszközként használtam. Egyébként mindig is arra törekedtem, hogy a nyelvet –még ha az anyanyelvemen beszélek is – használjam. Nem természetes az, hogy én Claudiusként magyarul beszélek, de természetszerű tud lenni, hogyha egy adott rendszeren belül vizsgálom a dolgot.

– Miben tér el a magyar hagyományoktól a román színház?

– Teljesen más a két nép lelkülete. Más a gondolkodásmódja, a kultúrája, a népi kultúrája. A román teátrálisabb színházat csinál, mint a magyar. A magyar pszichologizáló színházat csinál, keresi a természetességet, hogy minél természetesebb legyen a színész a színpadon, és egy befele forduló színházi nyelvet beszél. Persze nem lehet általánosítani, mert Magyarországon is vannak másképp gondolkodó alkotóművészek, ez nem egy vegytiszta vélemény, de azt hiszem, ebben különbözik. A magyar törekszik a természetességre, a román pedig a természetszerűségre. Lényegi különbség. Mindkettőnek igaznak kell lennie, valahol mindkettő az igazságot keresi. Számomra is az a fontos, hogy megkeressem, hogyan tudok igazságokat megfogalmazni úgy, hogy ne veszítsem el a költészetet, ne veszítsem el a lehetőségeket, hogy ha kell, megkérdőjelezhessem ezeket az igazságokat.

Forrás: Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

– Erdélyi magyar színészként szorosan együttműködött magyarországi alkotókkal is.

– Többnyire mind magyarországi vonatkozású filmekben játszottam, még ha itt Erdélyben forgatták is. Filmben dolgoztam Hajdu Szabolccsal, Lengyel Balázzsal, Jeles Andrással, a mesterrel, Sopsits Árpáddal, Horváth Csabával. Vidnyánszky Attilával Az ember tragédiájában voltak szakmai kalandjaim. De többnyire az itthoni előadásokkal vendégszerepeltünk az anyaországban, és valahogy soha nem kívánkoztam oda. Jók voltak ezek a kalandok, tapasztaltam belőlük, mindenképp hozzájárultak a színházi gondolkodásom kialakításához, mindenképpen gazdagították a szakmai múltamat. Úgy, hogy leszerződtessenek, nem hívtak, aminek végtelenül örülök. Valami azt súgja nekem, ebben az is közrejátszhatott, hogy mindenki tudja a szakmában, hogy én igazából Bocsárdi László embere vagyok és voltam.

– Nem menne el, ha hívnák?

– Nem.

– Miért?

– Mert a kőszínházak kifulladtak művészileg. Valami változás van a levegőben.  

– Milyen okokból?

– Nincs idő kísérletezni. A színházak már nem kockáztatnak, biztosra akarnak menni. Sepsiszentgyörgyön még van kockázatvállalás.

– De miért nem kockáztatnak?

– Nem tudom, de ilyen a világunk, ilyen a környezetünk.  Talán szemléletváltás, mértékváltás van, amire még nem vagyunk felkészülve érzelmileg. 

 

Pálffy Tibor Jászai Mari-díjas színész 1967-ben született Dicsőszentmártonban. Színészi pályafutása 1990-ben kezdődött a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban. 1994-től a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakán diplomázott 2008-ban. Ugyanitt rendezői szakon mesterdiplomázott 2020-ban. A kolozsvári BBTE színész szakán tanít 2019 óta. Több mint száz színpadi és filmszerepet játszott, rendezőként Ivan Viripajev Illúziók című darabjával debütált.