Dr. Balázs Géza: A Dorottya rokokó drámai nyelve

2023. december 21., 03:55
Csokonai Vitéz Mihály. Morelli Gusztáv fametszete. Megjelent Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (1887–1901) kiadványban/Forrás: Wikipédia

Nyelvi barangolások 137.

Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, egy 250 éve született költő 225 éves vígjátéka ma is él. Játsszák is, igaz, kicsit átdolgozva. A Dorottya teljes címe még barokkos: Dorottya vagyis a dámák diadalma a fársángon. Furcsa vitézi versezet négy könyvben (1798), és a barokkra emlékeztet a ma már sokszor nehezen követhető klasszikus allúziók; görög és latin vonatkozások felsorakoztatása; de már elkezdődik a barokk trónfosztása, az antik mitológia földre szállása. Így például megérkezik a kaposvári bálba Citére (Vénusz), a szerelem istennője. A Dorottyát inkább rokokó műnek tartjuk, erre utalok a következőkben. A rokokó jellemzői: a könnyedség, az aprólékosság (miniatürizálás), a folklór és az iskoladrámák világából származó nyelvi játékosság, huncutság; mindezek nyelvi megnyilvánulási formái: a könnyedebb és rövidebb tagolt szöveg- és mondatszerkezet, a felsorolás, a kicsinyítés, az akár a diszfemizálásig (blaszfémiáig) elmenő szókimondás, merthogy Csokonai tudatos törekvése a szórakoztatás.

Csokonai az előbeszédben és lapalji jegyzetekben is magyarázza szövegét. Egyszerre történész, filozófus, fizikus, botanikus, etnográfus és egy kicsit nyelvész is. Megtudhatjuk, hogy mi a carnevál (farsangi maskarás bál), a Witz (elmésség), az etézia (kánikula idején lengedező szél), a levegőégbeli hajó (léghajó), a kráfli (fánk), a trompőz. Utóbbit így részletezi:

  • Ez a Trompőz, franciául trompeuse, magyarul csali ruha, ollyan pattyolatdomb, a mellyet kebeleikre az ollyan dámák tesznek, akiknek nincs ott mit mutatni.

Csokonai szófejtői ennél is szókimondóbbak: patyolatgomb (tehát nem domb, hanem gomb!), csali ruha, amely erotikusan kiemeli a mellbimbót.

Magyaráz helyneveket (Kaposmérő, Nagybajom, Zákány), történeti személyeket (Kupa herceg), különleges állatokat (hiéna, lajhár, baléna – bálna), folklórjelenségeket (garabonciás diák, „igazi” magyar tánc, paszit – paszita), csoportokat (toponári azsáfok, azaz muzsikus zsidók), valamint szavakat (bászli – pipogya, avar – száraz gyepfű, keletső vagy napkeletső – keleti vagy napkeleti, élvény – élénk).

A helyszín Somogy vármegye, „az áldott ország” (Somogyot valóban nevezik Somogyországnak). A helyek mind azonosíthatók: Lengyel + Tóti, Zákány, Nagybajom, Toponár, Kaposmérő, Kapos (ma Kaposvár, a megyeszékhely), az öt szolgabíró járása: kaposi, marcali, igali, szigeti, babócsai. A helynevek között felbukkannak még: Fejérvár, Veszprém, Szala, Tihany. A személyek is valóságosak: Eszterházy domínium, Széchényi főispán.

Kapos fővárossa Somogy határának

S herceg Eszterházy dominiumának,

Melly az elmúlt nyáron felette őrvendett,

Keblébe fogadván annyi úri rendet,

Kik a nagy Széchényi főispánságának

Hallatlan pompával s fénnyel udvarlának,

Kapos, hol másként is, igazságot tenni

A megye tisztjei öszve szoktak menni,

Kapos vólt a vídám Fársángnak is célja,

Hol szállásává lett a herceg kastélyja.

A sok néprajzi ínyencség között az egyik lábjegyzetben felbukkan a Hortobágy sajátos megnevezése: Tiszaszakadék: „az úgynevezett Hortobágy folyóvíznek vagyis Tiszaszakadéknak környékén”; valamint a süveg- vagy kalapmocsok: „szokások holmi pajkosoknak, hogy pipájokba süveg- vagy kalapmocskot tesznek, mellynek füstjét ha messzéről a gulya megérzi, szerte-széjjel szaladoz”. A Dorottya szövegében így jelenik meg:

Mint a zőld Hortobágy kövér mezejében

A csintalan betyár, ha a szél mentében

Süvegmocskot éget a szalmán vagy pipán,

Maga meg odébbáll gyalog vagy paripán;

Hiába hangicsál a duda, furulya,

Összebőg a marha, megszalad a gulya…

A rokokó jellemzőjének tartják a kicsinyítést (miniatürizálást). Egy pompás példa erre: Béönthetem tüzem egy férgecskébe is, / Bár kicsiny a szíve, s hideg a vére is, / Sőt bogaracska nősz másik bogaracskán, / Sok millió nemzik fiat egy fogacskán”. Csokonai szokatlan jelzői ugyancsak a rokokót jellemzik: csonka panasz, üveglő zúz (mara), tornyodzó remény. Oláh Gábor 1928-ban megjelent tanulmányában írja, hogy rózsaszínű tónusa van Csokonai költészetének, hozzátenném még a sárga, a piros és az összetett halványkék és bíbor színeket: lángok, égi lovak, szikrádzott nap, tűz; bíborba borult ég, bíbor ruha, bíbor szín. Különösen szolgálják ezt a színélményt a rózsahasonlatok: harmatos rózsa, öszverózsásodott, rózsa ajakotok, felderült ajakán friss rózsák nyitának.

Rokokó jellemző az öt, sőt hat érzék működése. Az „öt érzésre” Csokonai is felhívja a figyelmet: fény (látás), lassú zengzetek, mennyei / Karoknak hallattak édes koncertjei (hallás), Gángesi kellemes szag (illat), száján ambrózia, később: muskotály csókotok (ízlelés), „Téjszín combján játszik nyilazó kis fija” (a szerelem istennőjéről van szó; tapintás). A hatodik érzék („érzés”) az édes igézés, a szerelem eljövetele. Ma „kémiának” mondanánk, illetve tudományos alapja is van a szervezetünkben keletkező, áramló hormonoknak, például a szeretet kémiáját jelentő oxitocinnak.

A reális világ gazdag díszítése is a rokokó jellemzője. Ilyenek például a Dorottya IV. könyvében a báléj végét, az éjszakából hajnalba váltó időszakot, a gyertyaláng és a hajnali fény küzdelmét bemutató sorok:

Amint a harmatos rózsákba öltözött

Hajnal már feltetszett a csillagok között,

S erőt vévén a már szendergő éjtszakán,

Bésütött a szála (terem, bálterem) keletső ablakán:

A gyertyák nyomorúlt fényje halványodott,

Tükör, fal és edény öszverózsásodott.

A gyönyörű Foszfor (Csokonai jegyzete: hajnalcsillag) ezüst világával

Játszott a bíborba borúlt ég aljával.

A rokokó az életöröm stílusa: Örült minden lélek, s örömét mutatta / Örült, s örömének okát nem tudhatta […] Ti, ki lecsaljátok mennyből a vígságot, / Hogy paradicsommá tégye a világot […] kívánt örömöt hozzak le azoknak […] éltető örömöt lehelle beléjek…

Csokonai színműveinek nyelvét számos, leginkább csak az adott korban érthető utalás nehezíti; ez a színpadra állítást is komoly feladat elé állítja. A szövegértelmezés, esetleg korszerűsítés (átírás) első lépése a művelődéstörténeti föltárás (mi rejlik egy-egy nehezen megfejthető kép, szó mögött), de ez az apró filológiai munka nagyon sok nyelvi fölfedezéssel, mondhatni örömmel jár.