Magyar Zoltán: A berzétei kincsmonda

2022. július 31., 08:23
Rozsnyó belvárosa (fotó: Fábián Gergely)
Petőfi a felvidéken 5.
A Magyar Országgyűlés tavaly Petőfi Sándor emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Tudvalévő, hogy a költőóriás élete huszonhat éve alatt közel nyolcszáz verset írt, s ezeknek a verseknek a jelentős része a Felvidéken íródott. Jegyzeteiből kiolvasható, hogy ezer szállal kötődött a Felvidék szépségeihez, végigjárta a nevezetességeket. Mindezt bizonyítja a számtalan emlékhely, szobor, emléktábla. Petőfi Sándor bicentenáriuma alkalmából a márciusi számtól kezdődően egy éven keresztül közöljük a Kiskőrösön született Magyar Zoltán író, néprajzkutató Petőfi Sándorról szóló (történeti) felvidéki vonatkozású írásait 13 helyszínnel. Ezeket az írásokat egyaránt ajánljuk mind az irodalomtörténet szerelmeseinek, mind pedig a szélesebb olvasóközönség figyelmébe. Az egyenként megjelenő fejezeteket szemléletes képanyag teszi élményszerűvé.

Felvidéki utazása során Petőfi 1845. május 23-a körül hagyta el Iglót, ahol Pákh Albert szüleinek (Pákh Mihály akkor a város evangélikus lelkésze volt) vendéglátását élvezhette. Útja a Szepességből a hegyeken keresztül dél felé vezetett, s még aznap délután megérkezett Rozsnyóra. Mint útirajzában írja: „Rozsnyó völgyben fekszik magas meredek hegyek között, mint az alamizsnakrajcár a koldus kalapjában. Aggtelek felé Pelsőcig hosszu, keskeny völgyön keresztül visz az út; ha ezt a hosszu, keskeny s a rozsnyói kerek völgyet valamivel tele öntenék, egy óriási bunkósbot alakulna. Egyébiránt kellemes utazás esik benne. E völgy egy roppant nemzeti zászló is egyszersmind: vörös föld, fehér kősziklák, zöld erdő.” Mintegy jelképeként annak, hogy újra magyarlakta vidékre érkezett.

Rozsnyón, e nagy múltú gömöri bányavároskában akkortájt a „legbecsületesebb” fogadó alighanem a Fekete Sas lehetett, mert Petőfi ott szállt meg. A fekete sas mint Rimaszombat címere úgy került Rozsnyóra, hogy a 19. század közepén a két város két legnagyobb fogadója címert cserélt. Így lett Rimaszombaté a három rózsa. Az iglói barát, Pákh Albert is Rozsnyón született, tán ezért is különös, hogy Petőfi alig ejt pár szót e gazdag történelmű bányavároskáról. Igaz, környékéről, a gyönyörű Sajó-völgyről annál inkább. Meg aztán dél felé haladva, az első falu, Berzéte kapcsán szükségét látta megemlíteni, hogy ott költött sok szép dalt Erdélyi János, akit ő, mint írja, nagyon szeret.

A rozsnyói-medence látképe (fotó: Fábián Gergely)

Berzéte határában a környék mondavilágából is némi ízelítőt kapott a költő. Mint azt útirajzában papírra is vetette: „Berzéte mellett egy kis omladékot pillantván meg a hegyoldalon, kérdém kocsisomtól: mi volt ama rom?

– A’ biz, uram, klastrom volt, vörösbarátok laktak benne (felelt a kocsis); hejh, furcsa egy hely ám az. A jószág világért sem legel azon a tájon éjfél idején. Kincs van ott elásva; minden esztendőben bizonyos nap kiterítik a fal körül ponyvára; csakhogy bele nem markolhatni, mert egy kakas őrzi. Isten ments, hogy valaki oda közeledjék… a kakas kiásná a szemeit.

Ezt mesélé kocsisom.

Bámulva kiálték föl:

– Ejnye!

– Biz ugy… – tevé hozzá amaz.”

Az útirajzban említett rom némi dilemmát vet fel. Nem tudni ugyanis, hogy mit látott pontosan Petőfi – avagy a kocsisa. Berzéte vára valóban a Sajó fölé magasló mészkősziklákra épült, ám nem valószínű, hogy a 19. század közepén lett volna még némi látható nyoma. Továbbhaladva, néhány méterre a folyótól azonban felfedezhetők voltak – fákkal, bozótossal benőtten – csekély romok, a néhai gombaszögi kolostor akkortájt még bizonyára magasabban álló – és az utóbbi évek régészeti ásatásai nyomán újra feltárt – falmaradványai.

Rozsnyó, az egykori Fekete Sas fogadó (fotó: Fábián Gergely)

A gombaszögi szabadtéri színpad közvetlen közelében egy torony- és néhány falomladék.

Feltehetőleg tehát nem a várról, hanem erről volt szó. Ám tévedett a derék gömöri atyafi, ugyanis nem vörös barátok laktak benne, hanem fehérek, a pálosoknak lévén valaha kolostora. A kocsis által elmondott kincsmonda sok tekintetben kuriózum még a történeti hagyományokban gazdag felföldi folklórban is. A veres barátok mondakörének egy apró momentuma, amelyben ugyan a néhai templomos lovagok viselt dolgairól nem esik szó (több más környékbeli mondában igen), viszont megőrizte a veres barátok elrejtett titkos kincseiről szóló hagyományt, azt a motívumot, hogy a földbe ásott aranyat bizonyos időközönként szellőztetni kell (különben a néphit szerint rárakódik a rozsda), és hogy a kincsnek őrzője van, aki miatt azt nem lehet egykönnyen megszerezni. Már csak azért is nehéz feladat, mert a kincs a természetfeletti erők oltalma alatt áll, az őrző ugyanis nem hétköznapi kakas, hanem maga az ördög, kakas képében. Nem tudhatni, hogy Petőfi tovább faggatózott-e a kocsisától minderről és egyéb folklórhagyományokról Aggtelek felé tartva, ám annyi bizonyos, hogy e rövid közlemény alapján is a magyar epikus népköltészet és néphit első gyűjtőinek egyikét is tisztelhetjük a személyében.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. júliusi számában)