Magyar Zoltán: A költő előtt tisztelgő fáklyás zene

2022. augusztus 18., 09:07
Késmárk, Evangélikus Líceum. Nincs Petőfi emléktábla (Kapott táblát a Petőfi t tisztelő Scholz Frigyes)
Petőfi a Felvidéken 4.
A Magyar Országgyűlés tavaly Petőfi Sándor emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Tudvalévő, hogy a költőóriás élete huszonhat éve alatt közel nyolcszáz verset írt, s ezeknek a verseknek a jelentős része a Felvidéken íródott. Jegyzeteiből kiolvasható, hogy ezer szállal kötődött a Felvidék szépségeihez, végigjárta a nevezetességeket. Mindezt bizonyítja a számtalan emlékhely, szobor, emléktábla. Petőfi Sándor bicentenáriuma alkalmából a márciusi számtól kezdődően egy éven keresztül közöljük a Kiskőrösön született Magyar Zoltán író, néprajzkutató Petőfi Sándorról szóló (történeti) felvidéki vonatkozású írásait 13 helyszínnel. Ezeket az írásokat egyaránt ajánljuk mind az irodalomtörténet szerelmeseinek, mind pedig a szélesebb olvasóközönség figyelmébe. Az egyenként megjelenő fejezeteket szemléletes képanyag teszi élményszerűvé.

 

Az 1845 áprilisát javarészt Eperjesen töltő költőt élete első nyilvános kitüntetése is e városban érte. A Pesti Divatlap április 24-i számának hátsó borítóján Eperjes látható, amint Petőfi t fáklyás zenével tisztelik meg. A jeles eseményről az alábbi rövid tudósítás számolt be:

„Szivesen emlitem meg azon fáklyás zenét, mellyel – a pár barátja látogatására Eperjesre jött – Petőfit, a főiskolai ifjuság megtisztelé. Lelkes beszéddel üdvözöltetvén, körülbelül igy felelt: Tisztelt barátaim! Ez a legkedvesebb zene rám nézve, mit életemben hallottam, s kedvesebb fény, mint rabnak a napsugár. Ha életem elsötétül, s a sors macskazenével tisztel meg: ez estére gondolván, fumigálni fogom bajaimat. Éljenek!”

A fáklyás zene, melyet a kollégiumi ifjúság szervezett, nagyjából április 20. tájára eshetett. Az ifjúság szónoka Bodolay József, akkori jogászhallgató volt. Az ünneplést Petőfi a Klór-féle ház főutcai, a templom felől számított második ablakból fogadta. Horváth Ödön Petőfi eperjesi napjairól szóló könyvének tanúsága szerint a század végén még többen is éltek azok közül, akik jelen voltak akkor, és élénken emlékeztek az eseményre.

A rivális lap, a Honderű szerkesztője nyomban felhorkant a híradás olvastán: „Az ‘Életképek’ becsvesztetteknek állitják a fáklyászenéket Magyarhonban. Vajjon nem akkor vevé-e kezdetét a becscsökkenés, midőn a Pesti Divatlap Berangerja Eperjesen megfáklyászenésztetett?”

Visszaemlékezéseiben utóbb Berecz Károly is megemlítette a zúgolódást: „Lett is aztán nagy füstje ennek a fáklyás tisztelgésnek. Az irodalom vaskalaposai gúnyosan biggyesztették ajkaikat, ‘no még csak ez kellett, hogy igy elkapassák a hencegő fi út, nem fog azzal már birni se tekintély, se kritika.’ Sőt még a régi jó táblabirák is szörnyülködtek, hogy azt a fáklyafüstöt, most igy profanálják azzal a csavargó poétával!”

Persze Petőfi nem lett volna Petőfi , ha említetlenül hagyja útirajzában: „Egy este a tanuló ifjuság fáklyászenével tisztelt meg. Megvallom, hogy ez engemet meg nem lepett. Nem elbizottság ez, a világért sem. Mikor még nyomva sem láttam nevemet, csak magamnak firkáltam; mikor még statista voltam a pesti nemzeti szinháznál s hordtam a szinpadra a székeket és pamlagokat, s a szinészek parancsára kocsmába szaladtam serért, borért, tormás kolbászért stb.; mikor még strázsáltam vagy főztem a kukoricagombócokat közlegénytársaim számára, s mosogattam a vasedényt olly téli hidegben, hogy a mosogatóruha ujjaimhoz fagyott, s mikor a káplár ‘menjen kend’-je lahajtott a havat kihordani a kaszárnyaudvarból: mindenkor már világos sejtéseim voltak arról, mi velem egykor történni fog, s mi meg is történt. Megálmodtam az őrszoba meztelen faágyán, hol – mint de Manx báró – az egyik oldalamat alám tettem derékaljnak s a másikkal betakaróztam, megálmodtam itt, hogy nevet szerzek két országban, mellyet az egész világ kritikusainak ordító csordája sem lesz képes megsemmisíteni. És álmom teljesül lassanként… nem, sőt hamarabb, gyorsabban, mint gondoltam. A merre csak jártam, öleltek, szerettek… bár gázoltatásomra mindent elkövetnek a kritika hősei. És én csak azt mondom nemzetemnek, melly figyelmére méltatott, hogy figyelme nem lesz eltékozolva! – – Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös-tormamártást, de igy azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös-torma. Ettől reszketek, ha valahova hívnak ebédre, mi Eperjesen – s általjában egész utam közben gyakran megesett. Ezt csak azért irtam ide, hogy ismét Eperjesre térhessek valami összefüggéssel.”

Alig másfél hét múltán a „csavargó” poétát hasonló köszöntéssel a szepességi ifjak is megtisztelték. Az Eperjesről Kerényi Frigyes társaságában továbbinduló Petőfi május elején érkezett Késmárkra, ahol az ottani evangélikus líceum tanára, Hunfalvy Pál, korának egyik legtekintélyesebb tudósa látta vendégül. Miután Hunfalvy megmutatta vendégeinek a várost, az ottani Magyar Társaság gyűlésére mentek.

A jeles látogatást az idők során elkallódott, majd újra előkerült jegyzőkönyv is megörökíti:

„XXI-dik Ülés. Május 3-kán. Ez ülésünket két jeles költőnk Petőfy Sándor és Kerényi Frigyes ünnepélyesítik jelenlétük(kel), melyben Petőfy tulajdon munkáit a társaságnak ajándékozni szíveskedett. –”

A líceumba belépő költőt diákjai nevében a tanárelnök üdvözölte. Petőfi az utolsó padban foglalt helyet, és végighallgatott egy felolvasást. Ezt követően buzdító szavak kíséretében átnyújtotta a Társaság tagjainak a fentebb említett könyveket. A következő gyűlésen elrendelték, hogy a becses ajándékok díszkötésbe köttessenek. Ez meg is történt, máig is valahol a gazdag könyvtárban rejtőznek. Feljegyezték, hogy Hunfalvy „komoly és megnyerő modorú fiatalemberként” emlegette látogatóját a későbbiekben. De a diákokban is jó benyomást keltett a személye, mert távozása után a Társaság ülésein gyakorivá vált a Petőfi -versek szavalása.

Az útirajz is beszámol a költő késmárki népszerűségéről. Nyilván eperjesi példára – és talán Kerényi sugallatára – Petőfinek Késmárkon újabb fáklyászenében volt része: „Délután borozni és sonkázni mentünk egy nyugpénzes kapitányhoz, ki Eperjestől idáig velünk jött a gyorsszekeren, és a ki igen derék, jóravaló ember. Ezen sonkázást et compagnie-nak tulajdonitsa a tisztelt tanuló ifjuság, hogy este – midőn zenével volt szives megtisztelni bennünket – mind Kerényi, mind én oly classice szónokoltuk el köszönetünket, hogy Gaal Obscurides Simpliciusa ránk is elmondhatta volna: ezek sem tanulták Quintilianust vagy Cicerot de oratore.”

Gömörben pedig már várt rá az ottani tisztelői által adományozott táblabírói címe…

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. júniusi számában)