Rozsnyóról Rimaszombat felé tartva 1845. május 25-én Petőfi félnapos megállót tartott az évszázadokkal korábban még Gömör vármegye egyik legfontosabb településének számító Sajógömörön. Mint azt az Úti jegyzetekben írta:
„Gömörön megháltunk. Itt kettőt találtam, mi figyelmet érdemel: a torony s a temető.
A torony tetején van kereszt, csillag és félhold… que’ est-ce que cela?
A temető pedig tán páratlan a maga nemében. Olly meredek hegyoldalon fekszik, hogy a halottat – kivált sáros időben – kötéllel kell fölhúzni. No, ha megriad a föltámadás trombitája, ezek a szegények borzasztó salto-mortalét fognak csinálni, mielőtt rendeltetésök helyére jutnának.
A fogadóban, a hol háltam, egy lőcsei színlap diszíté a falat – alkalmasint kép helyett. Többek között ez volt benne: ‘Magyar szinészek által… igazgatása alatt mai napon (à la: nyomtatott ebben az esztendőben) adatik: Tisztujítás – paranthesisben alatta: restauratio. – Eredeti vigjáték 4 felvonásban. Irta Nagy Ignácz a tudóstársaság költségén.’ No lám! azt nem is tudtam, hogy iratnak szinmüvek a tudóstársaság költségén.”
Sajógömör temetője valóban szép fekvésű, ám meredekségét illetően Petőfi kissé túloz. A fogadó, ahol megszállt, sokáig vármegyeházaként működött, mivel hosszú ideig Sajógömör volt a megye székhelye. De aztán a dicsőséges idők múltával fogadó lett belőle, majd kocsma, aztán raktár… A főút melletti nagymúltú építmény példásan felújítva manapság is áll.
A vár csekély nyomai még fellelhetők a faluvégi hegyen. E várhegyhez fűződik az a széleskörűen ismert monda (amely A magyar történeti mondák katalógusában az MZ II. H 101. típusszámon szerepel), miszerint ott kapáltatta meg Mátyás király az urakat. A közeli Felsőráson 2006-ban így mesélték el a történetet:
„Sajógömörön elment, úgye akkor is falujáráson vót, oszt itt a gömöri hegybe’ ott kapátak a munkások. Úgye meleg vót nagyon, nyári nap. Ők meg, ezek a grófok meg a nagyhasú urak úgye a pincébe borozgattak. Hát ugye kisétát a munkásokho’, onnan begyött, bement a pincébe. Má’ ez így dél tájon vót. Azt mondja, hogy: – Uraim, nem vóna-e má’ jó azoknak a munkásoknak is az ebéd? – azt mondja.
– Má’ reggel virradattól ott kapálnak a szőlőbe. – Hát má’ majd ellesznek – meg így, meg úgy, no.
Azt mondja a legnagyobb hasúnak:
– Tessék csak kisétányi, oszt behíni őket, mink me’ megyünk ki, oszt kapálunk! Míg ők megebédelnek meg pihennek.
Má’ délután, mer’ ők délig dolgoztak. Akkor kimentek – de ő is kiment velek, oszt arró’ a nagy hegyrő’ befele fejvel kapáltatta az urakat. Meg ő is befele fejvel kapált. Az való szent igaz vót, mer’ ott van a szobra Gömörön a lapos kapával! Ez valóság vót, no. Semmiből nem építették oda a szobrot.”
A község központjában 1912 óta áll a mondaszövegben is említett szobor, Holló Barnabás Mátyás-szobra, az egyetlen olyan köztéri szobor a világon, amely kapával a kezében ábrázol egy uralkodót. Ezt ugyan Petőfi még nem láthatta, és lehetséges, hogy a mondát sem mesélték el neki, máskülönben több más felvidéki történeti mondához hasonlóan ezt is feljegyezte volna útirajza lapjain.
A falubeli szájhagyományban még az 1990-es években is emlékeztek a költő ott jártára. Bár a történet erős szövegkritikával kezelendő, mint folklórhagyományt érdemes közreadni. A fáma szerint a poéta késő este érkezett meg Sajógömörre. A legolcsóbb szállást, azaz ingyen kvártélyt szokása szerint ismerősöknél vagy a falu földesuránál szeretett volna kapni. Ám olyan késő volt már, hogy a kastély kapuját is bezárták. Erre bosszúsan elment a fogadóba. Ott töltötte az éjszakát, és csak másnap tért vissza a faluba. Felkereste a kastély urát, és tréfás komolysággal vagy komoly tréfasággal így köszönt be:
– Micsoda dolog az, hogy egy magyar költő itt áll a kapu előtt, és a kapu meg zárva van?
Mire a földesúr (Szentiványi méltóságos úr):
– Bocsásson meg az udvariatlanságért, de mivel nem jelezte érkezését, nem várhattuk nyitott kapuval!
Amikor a költő elbúcsúzott, megígérték neki:
– Fogadalmat teszek – így a földesúr szintén tréfás komolysággal –, hogy ezután udvaromon a vaskapu soha többé nem lesz becsukva! Így aztán bármikor erre jár, nyugodtan bejöhet, szívesen látjuk!
Az 1990-es évek elején sajógömöri adatközlőink arról számoltak be, hogy e mondának lehet némi valóságmagja, hiszen ameddig az élő emlékezet vissza tud tekinteni, a kastély vaskapuja valóban sohasem volt zárva.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)
Ismét egy hihetetlen magasságokban járó költemény, melyet a megírás körülményei még feljebb emelnek.
A parndorfi főbelövés elkerülése után Petőfi Vasvári Pállal együtt elhagyja Nyugat-Magyarországot, hogy Pest érintésével feleségét, Júliát Erdődre vigye. Alig két hónapja van a szülésig. A csatazaj, székelyek kivégzése, a szabadságharc kiterjedése idején sem igaz a régi mondás – legalábbis Petőfi esetében nem áll –, hogy „Inter arma silent Musae” (Háborúban hallgatnak a múzsák). Életművének egyik legszebb ódáját, idilljét hozza létre a fentebb idézett versben.
Ismét egy hihetetlen magasságokban járó költemény, melyet a megírás körülményei még feljebb emelnek.
A parndorfi főbelövés elkerülése után Petőfi Vasvári Pállal együtt elhagyja Nyugat-Magyarországot, hogy Pest érintésével feleségét, Júliát Erdődre vigye. Alig két hónapja van a szülésig. A csatazaj, székelyek kivégzése, a szabadságharc kiterjedése idején sem igaz a régi mondás – legalábbis Petőfi esetében nem áll –, hogy „Inter arma silent Musae” (Háborúban hallgatnak a múzsák). Életművének egyik legszebb ódáját, idilljét hozza létre a fentebb idézett versben.
Éppen ezek az őszi napok, az 1847. október 31. és november 3. közötti időszak a Petőfi-életrajz fehér foltjai, olyan üres helyek, amelyekről semmiféle ismeretünk sincs. Osztovits Szabolcs „Sors! Nyiss nekem tért” – Petőfi Sándor életének krónikája című könyvével most szimbolikusan az életrajzzal kapcsolatos ismereteink jellegére szeretnénk irányítani a figyelmet. Hol vannak a Petőfi Sándor életével és szerepvállalásával kapcsolatos tudásunk fehér foltjai?
Petőfi 1845. május 26-án, a reggeli órákban érkezett Rimaszombatba. Első dolga volt két helybeli ismerősét, Széplaky Lajos szolgabírót és Huszt János ügyvédet megkeresni. Huszt kisnemesi házánál kapott szállást. E május végi napokban Gömör nemesi rendű társadalma éppen a vármegyei tisztújítás lázában égett, amelyről Tornalja környékén a költő is szemléletes benyomást nyert két kortescsapattal is találkozva. Minderről szarkasztikus sorokban az Úti jegyzetek lapjain is említést tett.
A Petőfi 200 bicentenáriumhoz kapcsolódó könyvsorozat nyolc kötetének bemutatását a méltó tisztelgés megkezdésekor szimbolikusan Margócsy István Petőfi Sándor emlékezete című könyvével indítottuk, az életműre való emlékezés formáit, lehetőségeit taglalva. A megemlékezések időszakában különösen fontos összegezni mindazt a tudást, ami Petőfi Sándor szerepvállalásaihoz kötődik, különös tekintettel erre a többes szám által is jól kiemelt többletre, ami egyszerre utal Petőfi költői, politikai és színészi karrierjére. Irodalmi és kulturális emlékezetünk gazdagsága ebből a sokoldalúságból fakad.
A Szepességből Rozsnyóra érkező költő 1845 májusának utolsó napjaiban kisebb kirándulásra indult délkeleti irányban. Az úti cél az aggteleki Baradla-barlang felkeresése volt, ahová azzal a fogadott kocsissal kelt útra, aki a berzétei romok kapcsán még egy különleges kincsmondát is megosztott vele (lásd e cikksorozat előző részét). Az első megálló a Sajó völgyének nagymúltú mezővárosa, Pelsőc volt, ahol az alábbi kis intermezzót Petőfi az úti jegyzeteiben is érdemesnek tartott megemlíteni.
„Szivesen emlitem meg azon fáklyás zenét, mellyel – a pár barátja látogatására Eperjesre jött – Petőfit, a főiskolai ifjuság megtisztelé. Lelkes beszéddel üdvözöltetvén, körülbelül igy felelt: Tisztelt barátaim! Ez a legkedvesebb zene rám nézve, mit életemben hallottam, s kedvesebb fény, mint rabnak a napsugár. Ha életem elsötétül, s a sors macskazenével tisztel meg: ez estére gondolván, fumigálni fogom bajaimat. Éljenek!”
Rozsnyón, e nagy múltú gömöri bányavároskában akkortájt a „legbecsületesebb” fogadó alighanem a Fekete Sas lehetett, mert Petőfi ott szállt meg. A fekete sas mint Rimaszombat címere úgy került Rozsnyóra, hogy a 19. század közepén a két város két legnagyobb fogadója címert cserélt. Így lett Rimaszombaté a három rózsa. Az iglói barát, Pákh Albert is Rozsnyón született, tán ezért is különös, hogy Petőfi alig ejt pár szót e gazdag történelmű bányavároskáról.