Magyar Zoltán: Petőfi Sajógömörön

2022. november 01., 08:49
Holló Barnabás Mátyás-szobra Sajógömörön
Petőfi a felvidéken 8.
A Magyar Országgyűlés tavaly Petőfi Sándor emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Tudvalévő, hogy a költőóriás élete huszonhat éve alatt közel nyolcszáz verset írt, s ezeknek a verseknek a jelentős része a Felvidéken íródott. Jegyzeteiből kiolvasható, hogy ezer szállal kötődött a Felvidék szépségeihez, végigjárta a nevezetességeket. Mindezt bizonyítja a számtalan emlékhely, szobor, emléktábla. Petőfi Sándor bicentenáriuma alkalmából a márciusi számtól kezdődően egy éven keresztül közöljük a Kiskőrösön született Magyar Zoltán író, néprajzkutató Petőfi Sándorról szóló (történeti) felvidéki vonatkozású írásait 13 helyszínnel. Ezeket az írásokat egyaránt ajánljuk mind az irodalomtörténet szerelmeseinek, mind pedig a szélesebb olvasóközönség figyelmébe. Az egyenként megjelenő fejezeteket szemléletes képanyag teszi élményszerűvé.

Rozsnyóról Rimaszombat felé tartva 1845. május 25-én Petőfi félnapos megállót tartott az évszázadokkal korábban még Gömör vármegye egyik legfontosabb településének számító Sajógömörön. Mint azt az Úti jegyzetekben írta:

Gömörön megháltunk. Itt kettőt találtam, mi figyelmet érdemel: a torony s a temető.

A torony tetején van kereszt, csillag és félhold… que’ est-ce que cela?

A temető pedig tán páratlan a maga nemében. Olly meredek hegyoldalon fekszik, hogy a halottat – kivált sáros időben – kötéllel kell fölhúzni. No, ha megriad a föltámadás trombitája, ezek a szegények borzasztó salto-mortalét fognak csinálni, mielőtt rendeltetésök helyére jutnának.

A fogadóban, a hol háltam, egy lőcsei színlap diszíté a falat – alkalmasint kép helyett. Többek között ez volt benne: ‘Magyar szinészek által… igazgatása alatt mai napon (à la: nyomtatott ebben az esztendőben) adatik: Tisztujítás – paranthesisben alatta: restauratio. – Eredeti vigjáték 4 felvonásban. Irta Nagy Ignácz a tudóstársaság költségén.’ No lám! azt nem is tudtam, hogy iratnak szinmüvek a tudóstársaság költségén.”

Sajógömör temetője valóban szép fekvésű, ám meredekségét illetően Petőfi kissé túloz. A fogadó, ahol megszállt, sokáig vármegyeházaként működött, mivel hosszú ideig Sajógömör volt a megye székhelye. De aztán a dicsőséges idők múltával fogadó lett belőle, majd kocsma, aztán raktár… A főút melletti nagymúltú építmény példásan felújítva manapság is áll.

A vár csekély nyomai még fellelhetők a faluvégi hegyen. E várhegyhez fűződik az a széleskörűen ismert monda (amely A magyar történeti mondák katalógusában az MZ II. H 101. típusszámon szerepel), miszerint ott kapáltatta meg Mátyás király az urakat. A közeli Felsőráson 2006-ban így mesélték el a történetet:

Sajógömörön elment, úgye akkor is falujáráson vót, oszt itt a gömöri hegybe’ ott kapátak a munkások. Úgye meleg vót nagyon, nyári nap. Ők meg, ezek a grófok meg a nagyhasú urak úgye a pincébe borozgattak. Hát ugye kisétát a munkásokho’, onnan begyött, bement a pincébe. Má’ ez így dél tájon vót. Azt mondja, hogy: – Uraim, nem vóna-e má’ jó azoknak a munkásoknak is az ebéd? – azt mondja.

– Má’ reggel virradattól ott kapálnak a szőlőbe. – Hát má’ majd ellesznek – meg így, meg úgy, no.

Azt mondja a legnagyobb hasúnak:

– Tessék csak kisétányi, oszt behíni őket, mink me’ megyünk ki, oszt kapálunk! Míg ők megebédelnek meg pihennek.

Má’ délután, mer’ ők délig dolgoztak. Akkor kimentek – de ő is kiment velek, oszt arró’ a nagy hegyrő’ befele fejvel kapáltatta az urakat. Meg ő is befele fejvel kapált. Az való szent igaz vót, mer’ ott van a szobra Gömörön a lapos kapával! Ez valóság vót, no. Semmiből nem építették oda a szobrot.”

A község központjában 1912 óta áll a mondaszövegben is említett szobor, Holló Barnabás Mátyás-szobra, az egyetlen olyan köztéri szobor a világon, amely kapával a kezében ábrázol egy uralkodót. Ezt ugyan Petőfi még nem láthatta, és lehetséges, hogy a mondát sem mesélték el neki, máskülönben több más felvidéki történeti mondához hasonlóan ezt is feljegyezte volna útirajza lapjain.

A falubeli szájhagyományban még az 1990-es években is emlékeztek a költő ott jártára. Bár a történet erős szövegkritikával kezelendő, mint folklórhagyományt érdemes közreadni. A fáma szerint a poéta késő este érkezett meg Sajógömörre. A legolcsóbb szállást, azaz ingyen kvártélyt szokása szerint ismerősöknél vagy a falu földesuránál szeretett volna kapni. Ám olyan késő volt már, hogy a kastély kapuját is bezárták. Erre bosszúsan elment a fogadóba. Ott töltötte az éjszakát, és csak másnap tért vissza a faluba. Felkereste a kastély urát, és tréfás komolysággal vagy komoly tréfasággal így köszönt be:

– Micsoda dolog az, hogy egy magyar költő itt áll a kapu előtt, és a kapu meg zárva van?

Mire a földesúr (Szentiványi méltóságos úr):

– Bocsásson meg az udvariatlanságért, de mivel nem jelezte érkezését, nem várhattuk nyitott kapuval!

Amikor a költő elbúcsúzott, megígérték neki:

– Fogadalmat teszek – így a földesúr szintén tréfás komolysággal –, hogy ezután udvaromon a vaskapu soha többé nem lesz becsukva! Így aztán bármikor erre jár, nyugodtan bejöhet, szívesen látjuk!

Az 1990-es évek elején sajógömöri adatközlőink arról számoltak be, hogy e mondának lehet némi valóságmagja, hiszen ameddig az élő emlékezet vissza tud tekinteni, a kastély vaskapuja valóban sohasem volt zárva.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)