Fél évvel a komáromi Magyar Területi Színház megalakulása előtt született. Mondhatnánk, sorsszerű véletlen. Bár a Jókai Színházban életében nem került bemutatásra egyetlen színpadi műve sem, a felvidéki magyar színházi közegre gyakorolt hatása mégis elvitathatatlan.
A színházhoz való kötődése recenziókkal, kritikákkal indult, amatőr társulatok rendezésével, bábszínházi adaptációkkal folytatódott. 1994-ben két évad erejéig a Komáromi Jókai Színház dramaturgjaként is dolgozott, a következő évtizedben pedig újságíróként követte figyelemmel a szlovákiai magyar színházi életet – riportok, interjúk s néhány kritika bizonyítja, hogy nem veszítette el érdeklődését a színház iránt. Drámaírói életművét azonban élete utolsó szakaszára tartogatta. Ez a pályája A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd című monodrámával indult, s a felvidéki magyar színházi gyakorlatban nem megszokott módon előbb került színpadra, mintsem nyomtatásban megjelent volna. A Dialóg nonprofit szervezet égisze alatt Benkő Géza közreműködésével került bemutatásra 2016. február 27-én. A Csönd sikere megihlette Soókyt, s rövidesen, alig fél éven belül elkészült a monodráma-sorozat második, majd harmadik része, az Egy disznótor pontos leírása (Bemutató: 2017. június 17. – Lajos András előadásában) és A nagy (cseh) szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti (Bemutató: 2018. december 8., rendezte: Keszég László, előadta: Fandl Ferenc). Míg a Csönd a második világháború utáni nehéz időszakot, a kitelepítés időszakát választotta témájául, addig a Disznótor az 1968-as eseményeket, valamint a konszolidáció éveinek tragikomikus pillanatait, a Gulyásparti pedig a félrecsúszott vidéki rendszerváltás elszalasztott lehetőségét elevenítette fel.
Mindhárom történetben megegyezett azonban a nézőpont: a szerző nem a hősök szemszögéből fogalmazta meg a történeteit, hanem a túlélő kisember perspektívájából rögzítette az eseményeket. Soóky hősei (illetve antihősei) mindannyiunk ismerősei, felvidéki magyar kisemberek, akiken keresztül a szerző döbbenetesen pontosan leképezi a szlovákiai magyarság élet-, illetve halálképtelenségét. Azt a jelenséget s állapotot, amiből a felvidéki magyarság sok évtizedes vergődés után sem tud kilépni, a modellt, ahogy a nagybetűs ügyek megtorpannak, az elvek feloldódnak az általános elvtelenségben, a célokat befedi a tétovaság.
A trilógia után és vele párhuzamosan sorra születtek az újabb drámaszövegek és az újabb előadások is. Soóky László szellemi műhelyében 2016- tól 2020-ig tizennyolc drámaszöveg – három kötet színmű – született. Ebből a trilógiát is beleszámolva kilenc színmű került színpadra, többnyire a Dialóg szervezésében, de volt olyan, amit az őrsújfalusi És?! Színpad mutatott be (Az önmagát mosdató szerecsen), a Dögölj meg, drágám pedig a szarvasi Cervinus Teátrummal koprodukcióban került színre.
Soóky László drámaíró intenzitásának, műfaji és tematikai sokszínűségének köszönhetően szinte a nulláról virágzott ki ez a drámaírói életmű, mely nagy hatással volt a szlovákiai magyar dráma helyzetére, státuszára is. A kulturális közbeszédben általános megegyezés volt, hogy ez a műfaj tájainkon nem létezik. A tizennyolc drámaszöveg, kilenc bemutató és három kötet azonban felülírta a korábbi ítéletet, és kezdetét jelent(het)i a szlovákiai magyar dráma új időszámításának.
Nemcsak kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak ezek a szövegek, hanem irodalmi és színházi értékekkel is. Soókyt a drámában a világ, a helyzetek ellentmondásossága izgatta, s erre a felvidéki magyar félmúlt és jelen bőven szolgáltatott témát. A történeti utalások, a valós helyszíneket tartalmazó szövegek mellett az abszurd játékok is a látszat-valóság konfliktusa köré épültek. A valóság és az illúzió összefonódását a komikus és tragikus, szent és profán eszközök, motívumok váltakozása teszi izgalmassá.
Drámáinak központi témája az elmúlás. Mintha ezt a megfeszített alkotói tempót kezdettől fogva átjárta volna az idő szűkösségétől való aggodalom. Vajon hány kötet drámaszövegtől fosztott meg bennünket korai távozása?
Soóky László 2022. február 24-én lenne 70 éves. Két éve már nem reflektál drámában, sem versben a szlovákiai magyar valóságra. Pedig a jelen, amiben élünk, még sosem volt ilyen értelmetlen és illuzórikus.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. februári számában)
