Nyelvi barangolások 133.
Hamvas Béla 1945 nyarán Balatonberényben egyhuzamban írta meg A bor filozófiáját, pontosabban metafizikáját. Ebben a bort az emberi élet alapjaival kapcsolja össze. Ennek nyomán gondolkodtam el a pálinka metafizikáján.
A három ősfolyadék a hideg, a meleg és a közép. A három alapfolyadék: a víz, a tej és a vér. A többi folyadék a természet és az ember közös munkájának eredménye. Ilyen az olaj, a tea, a kávé, a sör, a bor, és természetesen a pálinka. Hamvas szerint a modern kor szcientifista, másként elidegenedett vagy túlcivilizált embere nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét, nem bort iszik, hanem alkoholt… Hamvas nem ismerte a tiszta, egészséges gyümölcsből készült pálinkát. Ha ismerte volna, a bor mellé teszi. Aki valódi pálinkát iszik, az nem alkoholt iszik.
Van a puritán ember, aki a bornál jobban semmit se gyűlöl, illetve és valójában a bornál jobban semmitől sem fél. A puritán maga az absztrakt ember. Ha egyetlenegyszer disznótoron venne részt, alaposan jóllakna szűzpecsenyével, hurkával, friss kolbásszal, enne hozzá ecetben savanyított paprikát, hagymát, baracklekváros fánkot, és meginna két üveg szekszárdit, meg lehetne menteni. De nincs az a hatalom, amely erre rá tudná bírni. Ha a puritánt rá tudnánk venni, hogy igyon körtepálinkát és mellé egyen egy falat pastrami sonkát, vagy kóstolja meg a muskotályos szőlőpálinkát pácolt libamájjal, esetleg egy birspálinkát érlelt báránygerinccel, szilvapálinkát szarvaspástétommal vagy cigánymeggypálinkát füstölt szürkemarha-hátszínnel, akkor nyilvánvalóan kitérne a puritánságból. A puritánnal nagyon óvatosan kell bánni. A magam részéről azt hiszem, hogy csak egyetlen gyógyszere van. A bor. Meg a gyümölcspálinka. Ó, szegény, milyen könyörület menthet meg téged, ha nem a bor? És a gyümölcspálinka!
Feltételezem, mindenki tudja, hogy a bor szőlőből készül. A szőlő pedig növény. A gyümölcs is növény. A növény a világ a világ legcsodálatosabb teremtménye. A teremtés eredeti állapotában, az Édenkertben, a növények őrizték a világ spiritualitásának leggyengédebb és legillanóbb olajait. És milyen növényről tudunk biztosan az Édenkertben? A gyümölcsfáról. Minden növény tulajdonképpen géniusz, vagyis angyal, s ezt a kis daimónt alakjáról, vagy színéről, vagy virágáról, vagy gyümölcséről is felismerhetem. A bor spirituális tartalmú ital. Ám ezek szerint a gyümölcspálinka is az. Kis megszorítással a szőlőpálinka is, a törkölypálinka is, hiszen ezek egészen közel állnak a borhoz. A gyümölcspálinka spiritualitása ebben a kifejezésben ragadható meg: gyümölcsbe zárt idő. És persze: gyümölcsbe zárt tér. Kecskemét és Gönc a barackkal. Szatmár és Nagykunság a szilvával. Szabolcs az almával. Nagykörű a cseresznyével. Újfehértó a meggyel. Göcsej a körtével. És ha már a szakralitásnál vagyunk: Pannonhalma a törkölypálinkával. Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik, az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja. Pontosan úgy, mint egy korty gyümölcspálinka esetében: az emberben örömláng árad el, és elragadja.
A magyar népet alapvetően borivónak tartjuk. Ezt bizonyítja a nyelvben rögzített sok-sok szólás és közmondás a borról, és igen kevés a pálinkáról. De ha a pálinka történetét vizsgáljuk, rájövünk, hogy a magyar nép mindig pálinkafogyasztó is volt. Pontosabban különféle párlatokat, köztük gyógynövényes, gyógypárlatokat is fogyasztott. A magyarságnál a borászat mellett a pálinkászat is jelentős. Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt, hogy van borország és van pálinkaország. Eszerint van bornép és van pálinkanép. A bornépek geniálisak; a pálinkanépek, ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlanak a bálványimádásra. A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, franciák és a magyarok. Ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik; nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megóvja őket. Csakhogy a pálinkanépek is kétfélék. Vannak a gabonából, rizsből, krumpliból, cukornádból, datolyából, kaktuszból, szőlő- és pálmabor lepárlásából készült párlatokat készítők. És vannak a gyümölcspálinkát készítők. A gyümölcspálinka szemben minden más pálinkafajtával, spirituális ital. A gyümölcspálinkát ivó ember hasonlít legjobban a borivóra; de mivel a gyümölcspálinka az édenkerti gyümölcs párlata, esszenciája, állíthatjuk, hogy a jó minőségű gyümölcspálinka spirituálisan a bor előtt áll.
Az evésre jelentéktelenebb szőlőkből készül a jó bor. A Földközi-tengeren elég gyakran tapasztaltam, hogy a jelentéktelen szőlőkből készülnek a jobb borok. Korábban a pálinkakészítés értékmentés volt: romlott gyümölcsből, befőttből, borból. Ez a párlat mai szemmel nem tekinthető pálinkának. És nem spirituális. Ezzel szemben ma az egészséges, tiszta gyümölcsökből készülnek a legjobb gyümölcspálinkák. A különbség életérzésben, hatásban teljesen nyilvánvaló. A nyelv is kifejezi ezt: mert a kerítésszaggató, a papramorgó, a nerángass, a búvárital, a guggolós nem tekinthető pálinkának, csak párlatnak. Ellenben az olyan képes megnevezések, mint láng, vér, csepp, erdőcsepp, borlelke, gyomorerősítő vagy rozsólis, ezek már spirituális üzenettel bírnak.
A bor folyékony szerelem, a drágakő kristályosodott szerelem, a nő az élő szerelemlény. A gyümölcspálinka pedig egy kapu a folyékony szerelemhez. A férfi és női pálinkázgatás (likőrözgetés) átszövi a mindennapok, de különösen a jeles, ünnepnapok világát. Általában ki lehet mondani, hogy az evés a testi aktus, a fundamentum; az ivás a lelki aktus. Érzelem és kapcsolatvágy rejlik az olyan megnevezésben mint: kontyalávaló. Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bármikor, bárhol, bárhogyan. De itt is, ott is minden körülmény fontos. A magyarság az egyetlen nép, amely reggeli, vidám köszönésbe foglalta a pálinkát: Pálinkás, mézespálinkás jó reggelt. Egy „bölcs" mondás szerint: Reggel a bor alszik, nem szabad fölébreszteni, pálinkát kell inni. A reggeli és a nehéz fizikai munka közben fogyasztott pálinka mögött az a hiedelem áll, hogy a pálinka adja az erőt.
A borivásnak ugyan nincs múzsája, de ha nincs is, helyesen jó bort csak az tud inni, aki múzsai nevelésben részesült, állandóan költőket olvas, muzsikát legalább hallgat, ha maga nem is csinál, és képekben gyönyörködik. Születőben van a pálinka múzsája, mert már tudunk költőien beszélni a pálinkáról: sokszínű, rejtelmes remekmű, gyümölcsét tekintve királynő, lassan nyílik meg, mint afféle szerepét értő királylány, hosszasan, édeskésen int búcsút. A pálinka alkoholérzete selymes, férfias, parfümössége nőies. És a bordalok mellett vannak pálinkadalaink is: „Pálinka, szerelemem, légy az enyém” (Magna Cum Laude).
A boros folyton kering, a pálinkás ki-kitör, aztán összecsuklik, amíg fejbesújtva leroskad. Az egyik parabolás örvénylő tánc, a másik a szögletes és szaggatott mozgás. Egész népeknél megfigyelhető. A bor- és pálinkanépek különbsége ez, amely mozgásban, gondolkozásban, érzésben és egész életmódban megnyilatkozik. Ez a múzsai és a barbár népek közt levő különbség. A pálinkás ember nem egyféle. A gyümölcspálinkás is múzsai ember. Napjainkban, aki a pálinka szót hallja, arca fölvidul, szemében az itóka fénye csillan, hallja az ital csordulását, a koccintást, nyelve hegyén érzi az aromát, torkán és nyelőcsövén a végigfutó édes vagy szúrós tüzes vizet. Aki iszik egy pohárkával, könnyebben beszél, persze olyan is akad, aki ilyenkor tud igazán hallgatni. Hunyady Sándor meséli Krúdy Gyuláról: Az író az Erdélyi borozóban ült egy éjszaka. Az asztalán egy pohár dupla diópálinka volt. Hányadik már a pohár? kérdezte tőle. A huszadik, felelte Krúdy mély gordonkahangján. A huszadik? Ejnye, aztán hogy érzed magad tőle, édes Gyulám? Mint egy diófa! mondta a Krúdy csöndes mélabúval. És letámasztotta állát az öklére. Szép, ezüst fejét egy kicsit mindig oldalt tartotta. Csakugyan olyan méltóságos és hallgatag volt, mint egy lombos diófa.
A főszabály: inni. Bárhol, bármikor, bárhogyan. De tudni kell a mértéket. Ezt is szabályba foglalta a magyar nép: egy liter sem használ jobban, mint egy pohár. Vagy másként: első pohár a barátságé, második a vidámságé, harmadik a gyalázaté. Bárhol ihatsz, de mindenütt légy öntudatos és szemérmes, mert a kettő egy. Nyáron igyál a kertben, a fa alatt, vagy a verandán, ha nagy a forróság, a hűs szobában, vagy a pincében. A jó minőségű pálinkának helye van ünnepi asztalunkon, társaságban. Gyermek érkezésére pálinkával koccintunk, disznóöléskor, temetéskor pálinkát iszunk. Téli, szobába beszorult társalgásaink üde színfoltja lehet az ágyaspálinkás üveg, diáktársaságnak a meggyújtott, ördög képzetét keltő krampampuli. Igyál, a többit majd meghozza a bor. Igyál jó minőségű gyümölcspálinkát, és érezni fogod a különbséget! Fontos a belefeledkezés, a mámoros létezés, az életöröm. Hogy is írja Vörösmarty Mihály? „Virágok váltják egymást a mezőn, / Úgy váltsák egymást életörömid”. Merni kell élni. Az életöröm nem tilos – hanem ahogy az evangélium mondja – ráadás.
A dőlt betűkkel szedett szövegrészletek Hamvas Béla A bor filozófiája című esszéjéből valók. Elhangzott 2023. november 6-án a keszthelyi Balatoni Múzeum gyümölcspárlat-konferenciájának megnyitóján.
