Dávid Dóra: Álarc

2023. december 11., 09:05
Gazdag Ágnes: Szörny III. (akril, vászon, 15 × 15 cm, 2018)

Késő őszi délután van, már alkonyodik, amikor a buszra felszállva helyet foglalok egy idős asszony mellett. A jármű szinte teljesen megtelik, mire kihajt a megállóból, és ráfordul a színes falevelekkel szegélyezett főútra. Erős szél fúj, az eső is rákezdi, így a motor egyenletes búgásába belekeveredik az ablaktörlők zaja, amelyek az egyre sűrűsödő cseppeket igyekeznek eltüntetni a szélvédőről.

A táskámmal az ölemben ülve elfojtok magamban egy sóhajt, majd a gondolataimba merülök, s az ablakon kibámulva figyelem a mellettünk elsuhanó tájat. Hosszú napom volt, így kifejezetten fáradtnak és kimerültnek érzem magam, alig várom, hogy hazaérve végre az ágyba dőlhessek. Az idő nyomott hangulata sem segít az állapotomon, az esős-hűvös november szomorúnak és melankolikusnak hat, s még a busz enyhe fűtése ellenére is végigfut rajtam a hideg.

Érzem, ahogy csukódik le a szemem, és tudom, hogy hamarosan el fog nyomni az álom, amit viszont egyáltalán nem engedhetek meg magamnak. Ezért előveszem a korábban vásárolt újságot a táskámból, kisimítom a lapokat, és elkezdem olvasni az első oldalon lévő cikket, amely a kisvárosban történt gyilkosságok sorozatával foglalkozik, és az esetek közötti – nem létező – összefüggést próbálja valahogy felfedni.

– Szörnyűség az egész! – hallok egy gyenge hangot magam mellől, mire kérdőn nézek fel.

Az öregasszony tekintete a sorokon fut végig, majd amikor látja, hogy őt figyelem, vállat von.

– És még mindig nincs semmi nyom, amin a nyomozók elindulhatnának – folytatja, én pedig érdeklődve hallgatom, igazítva a vonásaimon, hogy semmit se lehessen leolvasni az arcomról.

– Így van – bólintok, majd a bennem lévő összes empátiával a hangomban fokozom: – Ki képes ilyen kegyetlenségre?

– Remélem, nem lesz több áldozat! – borzong meg az asszony, majd a fejét rázva elfordul. Látom rajta, hogy eléggé felzaklatta az előbbi párbeszéd, és hogy minden porcikájával igyekszik megszabadulni az újságcikk által kiváltott félelemtől.

Egy apró mosolyt elfojtva visszafordulok a laphoz. A hatalom és a felsőbbrendűség érzése árad szét bennem, és jóleső borzongás fut végig a karomon.

Senki sem tudja. Mert senkinek sem engedem, hogy megtudja.

Hasonló gondolatokkal az agyamban merülök el ismét a sorok között, miközben én vagyok az egyetlen, aki tisztában van azzal, kiről is szól az írás.

Rólam.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. novemberi számában)

Legfrissebb hírek
2024. február 21., 09:14
2024. február 20., 12:58
2024. február 20., 12:56
2024. február 20., 10:27
Legnézettebb