Hogya György: Trompe-l’ oeil és mobiltelefon

2023. december 06., 11:18
Molnár Anita: Telefon

Egy a diákokkal tartott íróolvasó találkozón kellett megtudnom: nincs szükség tanulásra. Valamelyik irodalommal kapcsolatos kérdésemre egy fiatal, pulifrizurás fiatalember, akinek a lelógó haja miatt nem láthattam a szemét, sőt mi több, az arcát sem, flegmán közölte velem, hogy bizony „minden”, amire neki szüksége van, benne van a mobiltelefonjában.

Az első, ami eszembe jutott – s amit fiatal korára való tekintettel természetesen nem osztottam meg vele –, Mallarmé lesújtó kijelentése: „A helyes gondolkodás nem az emberi értelem autochton tulajdonsága.” Időre van szüksége.

Mosolyt csalt arcomra az egyik ismert filozófus korábbi kijelentése is, aki lelkesen ecsetelte a mai fiatalok előnyét, miszerint ma már bárki hozzájuthat a régi írásokhoz, így Homéroszt és az egyiptomi szent könyveket, továbbá a Nan-sit (déli dinasztiák története) a Pej-sit (északi kínai évkönyvek), a japán Nihon sokit, a maja Popol Vuhot az upanisádokat, az apokrif leveleket… mind elolvashatja akár az említett fiatalember is. Kár, hogy ez a filozófus nem lehet tanúja annak, ahogy fiatalok ezrei lázasan kutatják az említett írásokat.

Egy képzőművészeti fogalommal próbálom érzékeltetni fiatal barátunk helyzetét, mégpedig a trompe-ľ oeil (ejtsd: [tromplöj) fogalmával. A művész megtévesztő, lehetetlen módon mutatja be a valóságot. Fiatal barátunk, ha éppen szüksége lesz rá, kikeresheti ennek a stílusnak a jellegzetes alkotásait. Fellépése alapján azonban mindaz a „minden”, amit eddig keresgélt a mobilban, csak arról árulkodik, hogy még mindig ugyanott tart.

Nagyon valószínű, hogy fiatal barátunk és a hozzá hasonlóképpen gondolkodó sorstársai idővel szembesülnek majd a kellemetlen ténnyel: nemcsak a művészet képes megtéveszteni az embert, hanem maga az élet is. Kérdés: elég lesz-e a mobil, hogy „mindenre” választ találjanak benne? Bár lehet, hogy ők jelenleg olyan emberek, akiknek nincsenek különösebb szellemi szükségleteik – én remélem, hogy az élet idővel ráneveli őket a tanulás szükségességére és a felismerés örömére.

Ahogyan ezzel kapcsolatban Anatole France fogalmazott: „Bár a megértés öröme szomorú öröm, de azért, aki egyszer belekóstol, nem cserélné el a közönséges csőcselék minden léha vidámságáért és üres reményéért.

Nem tudom, eléggé motiváló-e ez a mondat ahhoz, hogy a mobiljában utánanézzen?

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. novemberi számában)