Nagypapa azt mondja, hogy ez egy igazi szép ünnep. Nagyon régen ezen a napon tört ki a dicsőséges 133 nap. Nem pont ezen a napon, de majdnem. Fellobogózták az egész várost piros, meg piros-fehér-zöld zászlókkal. És mindenki a Kádár János bácsit várja, aki direkt az ünnep miatt jön el hozzánk. Nem úgy hozzánk, hogy a nagyiékhoz vagy az anyuékhoz, hanem hozzánk, a városba. Nem igazán tudom, ki az a Kádár János bácsi, de nagypapa azt mondja, hogy kedves ember, és majd én is köszönhetek neki. Én megbízom a nagypapában, még sohasem csapott be engem. Kérdeztem tőle, hogy hozhatom-e az új, piros vízipisztolyomat és lelőhetem-e vele a Kádár János bácsit, de nagypapa azt mondta, hogy ez rossz ötlet. Én azért eldugtam a zsebembe, víz nélkül.
Ma a nagyiéknál ebédeltem, mert ide közel van az ünnepség. A nagyi nagyon jól főz és finomakat süt, mert amikor még nem volt nagyi, akkor sokat gyakorolt a cukrászdában. Azt már tudom, hogy a cukrászdát elvette tőlünk az állam, mert a nagyi egyszer megsúgta nekem. De a nagypapa előtt erről nem szabad beszélni, mert akkor mérges lesz. Ma paradicsomleves volt csipkedettel és krumplis tészta céklával. Csak a tésztát kértem, ami a nagyi szerint grenadírmars.
Nem mertem megmondani senkinek, hogy nem szeretnék ma ünnepelni. Ugyanis délután négy órakor lesz a tévében a Turpi úrfi. Ez egy rajzfilm, és nagyon vicces. A bérházunkban csak nekünk van tévénk, meg még két szomszédnak. Amikor jó műsor van, mint például vasárnap délután a Turpi úrfi, akkor a két barátom, a Feri meg a Tibike nálunk szokta megnézni. Ilyenkor anyu mindig málnaszörpöt csinál nekünk a nézéshez. Tudok olvasni és láttam az újságban, hogy igazándiból a Turpi úrfit szombat éjszaka vetítik és vasárnap csak az ismétlése van. De ez engem nem zavar, csak az, hogyha nem látom.
Ebéd után megjött a nagyi két testvére és az Olgi néni, mert vasárnap mindig kanasztáznak. Olyankor a nagypapa csak ül oldalt a fotelben, és szunyókál. Most nem ez van, mert a kanaszta már elkezdődött, de a nagypapa a fotel helyett inkább ünnepségre megy és engem is visz magával. Pedig lehet, hogy szegény Bütyöknek megint valami rosszat kell csinálnia Turpi úrfi parancsára. Hiába, nehéz a bandaélet, a főnöknek szót kell fogadni. Bütyök nem olyan okos, mint Ficsúr, de nagyon aranyos. Kék bundája van.
Szóval hát ez most az én nagy bajom. A tragédiám. Hogy nem látom a macskabandát, csak ezt a Kádár János bácsit. Lehet, hogy Feri meg Tibike megnézhetik nálunk, és szörpöt is kapnak. Majd elmesélik, ha akarom, de az már nem olyan. Az elején a nóta is nagyon vicces. Azt biztos nem tudják elénekelni nekem.
Odaértünk az ünnepségre és megvolt a találkozás is. Meg kellett mondanom a nevemet, aztán a Kádár János bácsi nyomott egy barackot a fejemre. Ezt utálom, mert az csak ovisoknak való, nem tévéműsort is olvasni tudó iskolásoknak. Úgyhogy nagyon dühös lettem és elővettem a pisztolyomat. Csak sajnos odaugrott két mérgesen kiabáló bácsi és kicsavarták a kezemből. Utána egy folyosón kellett várnom egy padon, amíg a nagypapa az irodában elbeszélgetett a bácsikkal. Akik nem adták vissza a pisztolyomat, pedig teljesen új volt. Turpi úrfi is bajba került egyszer, őt meg Cövek közeg kapta el.
Ha nagy leszek, megmondom majd a többi felnőttnek, hogy a Kádár János bácsit mindig hétfőre hívjuk el. Akkor ugyanis nincs tévéműsor, így biztos, hogy Turpi úrfi sincs. Tehát nem maradok le róla. De addig még nagyon sokat kell aludni és rengeteg grenadírmarsot enni. Viszont céklát biztos, hogy nem kérek.
– Ugyan, Klárikám, ne köszöngesd, ez a legtermészetesebb, ha jöttök apáddal, lesz itt nálam mindig valami finomság neked. – Misi kihúzta magát. Szőke haja és kék szeme volt, ott bujkált a mosolyában mindig valami huncutság. Piros nadrágot és szép kék inget viselt, messziről kitűnt az utca szürkeségéből. Maszek tévészerelőként dolgozott, ami ritkaságnak számított akkoriban, amikor a többség állami alkalmazott volt, nehezen lehetett önállósodni. Ő alapította és vezette egyszemélyes műhelyét, és mindig sokan vásároltak, javíttatták nála a készüléküket. Ugyanis akkoriban a Videoton tévékkel még az is előfordult, hogy felrobbantak,
Egy a diákokkal tartott íróolvasó találkozón kellett megtudnom: nincs szükség tanulásra. Valamelyik irodalommal kapcsolatos kérdésemre egy fiatal, pulifrizurás fiatalember, akinek a lelógó haja miatt nem láthattam a szemét, sőt mi több, az arcát sem, flegmán közölte velem, hogy bizony „minden”, amire neki szüksége van, benne van a mobiltelefonjában.
Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár téged be ne hívjanak! Nappal csak az asszonyok tartózkodtak a házban, lakásban, mert a hadkötelesek padlásokon vagy éppen a rokonságnál bujkáltak. Szabály lett, csak ne legyél a bejegyzett címeden. Mert ha jönnek azok a bakancsos, gumibotos, kigyúrt fiúk… A politikusok, vállalati igazgatók, vezető beosztású orvosok, mérnökök, neves ügyvédek és egyetemi tanárok gyerekei már régen nem tartózkodtak az országban, s ezeket hiába keresték személyesen vagy telefonon.
Mucikával a város egyetlen főiskoláján ismerkedett meg, pontosabban a menzán szaladtak össze, egy-egy tálca paradicsomos káposztával a kezükben, amitől, ahogy mondani szokták, senkinek nem esett komolyabb baja. A lánynak mámorítóan nagy orra és hosszú vörös haja volt. Mint egy filmszínésznő a hatvanas években, gondolta, ahogy szóba elegyedtek. Addig nem ment neki a csajozás, pedig már harmadéves volt a főiskolán, de a rendszeres könyvtárban ülés és a kollokviumokra készülés valahogy elvette az időt.
Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében protestáns hitű lakos kereste fel az egyébként szerb származású, Zomborból a faluba költözött fiatal orvost, a szerbek is inkább Verbászra, szükség esetén Zomborba jártak egészségügyi ellátás ügyében.
a sárkány lejjebb ereszkedett. eleséget keresett. a felhő mindenhová követte, hiszen napközben azon szokott aludni. még talált egy félig sült combot, bár nyerset szeretett volna enni. nem talált sehol eleveneket, ez volt az egyetlen maradvány,
a falon megpillantott egy árnyékot, de nem tudta lefejteni.
Mikor először látogatott el Júliához, még olvadt a hó, gyönge rügy fakadt a fákon, száraz ágaik alighogy életre keltek. „Korán jöttél”, mondta a lány, és Hendelin logotét elszégyellte magát.
Hetekkel később, két hegy szelíden egymásba hajló gerincén jelölték meg újabb találkozásuk helyszínét. Hendelin magára öltött pár dolgot, amiről úgy vélte, férfiasabb színben tüntethetik fel őt.
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.