Duma István: A huhuréz és a kovács

2020. december 31., 09:07
Vargha Mihály: Csodamadár (fa, 60 × 60 ×18 cm, 1991)

Na jó! Tudjátok-e, hogy mit csinál a huhuréz [1]? Ugye azt mondják róla, hogy a halált üzeni, ha éjjel megszólal valamelyik udvarban. Ha pedig az ember elzavarja őt, akkor más udvarban fog a halál bekövetkezni. De miért nevezzük huhuréznak a halálmadarat? Ennek is megvan a története, és most elmesélem nektek.

Régen a huhuréznak nem volt ürítő feneke, s mivel nem volt, a száján ürítette ki a halandót. De amilyen kicsi volt a kovács [2], neki úgyis volt egy rendes ürítő feneke, s ezért nem szégyenkezett, ha mulatozva jót ivott az állatok véréből, mert utána meg tudta tenni a dolgát.

A huhuréz nagy bánatában még az egérrel is leállt tanácsolni, hátha tudna segíteni rajta. A huhuréz elmesélte az egérnek, hogy menyegzőbe van meghívva és nagyon el van keseredve, mert ugye neki nincsen ürítő feneke, s mi lesz, ha a sok ebéd után, szokása szerint a száján kell ürítsen. Szegény kisegér a sarokba húzódva százezer dologra gondolt, hogy mit is mondjon a huhuréznak, hogy az ne eméssze föl. Aztán serényen felkerekedett az agyában, hogy mit kell mondania:

– Tudja, szomszéd, menjen el a kovácshoz, ő majd kölcsönadja a feneket, ezt mással is megtette, úgyhogy magának miért ne adná oda?

Nem sokat gondolkozott e huhuréz, s elment a kovács komájához, amely beleegyezett a kérésébe, de csak egy feltétellel.

– Koma! – mondta e kovács. – Ahogy vége a menyegzőnek, gyorsan jöjjön, és hozza vissza, mert nekem is kell. Tudja, sose lakom jól vérrel, ezért szeretek időben üríteni.

El is ment e huhuréz a mulatságba és jól megvolt, de annyira jól érezte magát az új szerszámmal, hogy eszébe se jutott visszaadni komájának.

Egyszer aztán e kovács minden szemérmet félretett, és elment e huhurézhoz.

– Koma! A kölcsönt nem adja vissza?

– Milyen kölcsönt? – kérdezte a huhuréz.

– Hát e fenekemet, e segget – mondta keseregve kovács koma.

Erre e huhuréz elkezdte hú-hó-hógatni komáját. S így maradt a komája szerszám nélkül. Ezért, amikor a kovács – megtelik, néha elmegy e bagolyhoz visszakérni, ami az övé, de ez végtelenül hógatja: hó-hó, hó-hu, s így is maradt a neve.

Így hát a Jóisten ezért a nagy szeméremért [3] mindkettőjüket megverte. Még ma is, ha egeret vadászik e bagoly, akkor a száján üríti a bőrét, és e kullancs mindmáig feneketlen maradt, mert régen sohase lakhatott jól vérrel. Aztán mikor okádni kell a bagolynak, akkor hógat [4], s a kullancs se tud többé sok vért inni.

Ebből az a tanulság, hogy ne kívánd más tehetségét, mert terhedre lehet az, s ha valamivel rendelkezel, ne haszontalanul használd.

 

1 bagoly

2 kullancs

3 szégyenért

4 kiabál, huhog

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában)

Legnézettebb
2021. szeptember 23., 11:20
2021. szeptember 26., 09:32