Mihályi Ödön: Az asszonynak mondom és más versek

Az asszonynak mondom

Figyeled, sodródó napjainkkal, hogy élünk egymás mellett,
hogy halkul el minden régi kívánság
és a régi ódákból hogyan lett egyszerű beszéd,
néha a kisfiúnkról, sokszor a pénzről szóló dialógus?

Érzed csókjainkban a szürke napok reakcióját, bosszús
szavak mögött vágyom meghitt hangú percre,
mert fáj szótlan órák után a hallgatás
és megfájdul szemem, ha bámul üres meredten.

Juhász Dósa János | A sárosbogdányi avantgardista

Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.

Most mondanám már, beszélném dadogva, félve,
hiába nem olvad le számról megfagyott szavam ,
mert férfihangra nem való megtört bocsánatkérés,
nem megtört alázat.

Esti monológ

Eloldalog a nap, tavaszi kedvét béna eső szomorítja,
az évek is koncolják apró kölykeik nyáját,
János is meghal, Vaszij is meghal,
mert meg vagyon írva, hogy minden múlandó.

Bogdány öreg dombjain jó sétálni este, a hold kísér,
felhő utat mutat, az erdő végtelen és senki sem hiszi,
reggel felkel a nap,
egy év, három év, öt év, ki hiszi el,
én gyermekcipőben járok, te meg sem születtél,
csak nagyapám álmodott egy részeg estén – bort,
pálinkát ivott,
és pipája füstjén álom illant el.

Látod Duska, nincs igazad, itt a bizonyság,
ma este több konyakot ittam, mint máskor,
te elaludtál, én ébren maradtam.

Ki tudja hát?

Én elhiszem, hogy mindenki kedvvel indul dolgozni reggel
és boldogan nyújtja ki derekát, ha szerszámot kerít a
kezébe,

hiszen tudja jól, nagyon meg kell dolgozni minden apró
kedvért:
asszonyért, jó szóért, csöppetnyi alkoholért,

és haldoklunk csókkal
és haldoklunk tánccal
és haldoklunk borral.... .

ki tudja hát a világ értelmét,
érdemes-e szerelemért, ritka jó szóért, itt-ott alkoholért
dolgozni estig?

Mert bizony másképpen látod reggel felkelni kedved
és másképpen lehullni bánatod este.

Galambot várok

Elhiheted, árva vagyok szép teheneim közt,
árva a lovak gyeplőjével a kezemben,
nagy hóesésben, mezők közt oly árva,
és furcsa lenne, ha orvost hívatnék,
ki görbült ujjal szép hátamat kutatná,
ó kérem doktor úr, fájdalmam ott repül, látja kint,
talán most felhő, lehet, hogy holnap motor lesz,
hallja, valami zakatol,
és neve van a névtelennek, a szürke ködben ballag.

Szép meséket hullat a hó,
nagy szálfák alatt vágtat a motor,
éjszaka van, fiatal vagyok,
szétszórom a tenyerem,
pereg az ujjaim közt a tiszta piros búza:
galambot várok.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2024. áprilisi számában)