Acsai Roland: A Csokonai-ciklusból

2022. április 24., 10:50
Orth István: Lélekvándorlás a Rialtón
„A hatalmas szerelemnek
megemésztő tüze bánt…”
Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem

Csak

Telefonként lemerültem,
wifi nincsen: alagút.
Csak az angyal szava közben,
csak a szárnyak ugyanúgy.

Csak a tollunk, ami röppen,
csak a lelkünk igazult.
Csak a bolygók kara ott fenn,
csak a csillag, mi lehullt.

Csak az űr van, vagy az űr sem,
a jelen sincs, se a múlt.
Hova mennék, oda jöttem,
aki nem bújt, aki bújt.


Belereng

Az időből valakink szól.
Hol a visszhang? Odavan.
Feledésből, por a porból,
elenyészik jogosan.

Nagyapánknak citerája,
sose hallott zene zeng.
Ez a múltnak kihalása,
az idő is belereng.

Telefonkönyv a mobilban,
csupa szám és csupa név.
Csupa élet csak, amink van,
aki hív: a feledés.


A mosógép

Ez a kék ég nem a téli,
de nem is még tavaszi.
A mosógépbe a férfi
a ruháját beteszi.

Ez a férfi ki lehetne,
ki lehetne, ha nem én?
A fehéret a szinesbe
joga lenne, szuverén.

De felette az a kék ég
kavarogni nekikezd:
a hatalmas kimosógép
makulátlan vize lesz.

A sötét majd

Ide hallom, a zuhany zúg:
vize porzó, tava kád.
Sok a játék, fura hattyúk
a habokban a kacsák.

Zene is szól, megy a tévé,
ez az esténk hova lesz?
Ez a nap most melyik évé,
ma ki nyert és ma ki veszt?

Ami jó volt, mosolyogtat,
ami rossz volt, szomorít.
Ez a dolguk a napoknak,
a sötét majd hazahív.