Acsai Roland: Ballada a videómagnóról – versek

Ballada a videómagnóról

Valami csepeli panelben
néztük videón a Halálos
fegyvert valakivel a csendben.
Akkor az volt a kamaszlányok
kedvence. A fiatalság fogy
az idővel, fiatalsággal az
idő. Hisz nehéz ügy ez, látod ‒
de nem végtelenített a szalag.

Másnap talán megint elmentem
hozzá, alattunk forrt a város
egy végtelen nyári szünetben,
amelyikben mindenünk fázott.
Elmentem, ám a lány nem várt ott.
Ajtót bevágott a huzat.
A videó egy filmet játszott ‒
de nem végtelenített a szalag.

Nem volt aznap túl jó a kedvem,
az áramszedő felszikrázott,
a villamosé tán, vagy mégsem,
és remegtek a bogárcsápok.
Tán áldatlan nap volt, tán áldott.
Azután már vitt haza a vonat,
vitte azt a vidéki srácot ‒
de nem végtelenített a szalag.

Ajánlás

Egy verset kinek is ajánlok?
Mindenkinek, kivel idő szalad,
s egy nyári viharban megázott ‒
mert nem végtelenített a szalag.

Feloldozás

A kanári kirakatban
énekelt.
Odaálltam meghallgatni,
érdekelt.

Érdekelt, hogy felidéz-e
valamit.
Mai korból, önmagamból
kiszakít?

Visszavisz-e, ahová már
nem lehet?
Innen-oda, ad-e retúr
repjegyet?

Hangosabb volt, mint ahogy azt
gondoltam.
Hallottam még miután el-
indultam.

Messze volt már, de a hangja
elkísért.
Úgy követett, megbocsátott
mindenért.

Kettős ballada egy hullámos papagáj emlékére

Az utolsó napjaiban
mindenhová csak jött utánam,
akár egy árnyék, komolyan,
hozzám bújt, csipkedte a lábam.
Hiányzom neki, rajta láttam,
a kalitka már kicsi lett.
Kérte, az ajtaját kitárjam ‒
milyen meleg volt, most hideg.

Mikor kiengedtem, szegény
a fejemre akart repülni,
én meg nem engedtem, nem én!
Nem tudtam: el akarna tűnni.
Vagyis… nem ő akart kihűlni…
Kinél tegyek panaszt s minek?
Távolságunknak ege űrnyi ‒
milyen meleg volt, most hideg.

És visszaforgott ideje,
újra fióka vált belőle:
totyogó, ügyetlen, tele
kedvességgel. Nem tudta ő se,
hogy meghal majd. Repülte körbe
a szobát a fejem felett,
és csak hullott a toll a földre ‒
milyen meleg volt, most hideg.

Csak hullott a kék tollpihe
szárazon, és könnyen lebegve,
s mintha most érne el ide.
Azt hittem, hogy minden rendben,
minden ott van abban a percben,
örültem a sok semminek,
de volt, aminek örülhettem ‒
milyen meleg volt, most hideg.

Lányom kérte a papagájt
születésnapi ajándékul
évekkel ezelőtt. A madárt
ő választotta ki: egy kék hul-
lámost. Fiút. Tél volt. A még új
barát a dobozban csipegett.
Azóta a hangja elnémult ‒
milyen meleg volt, most hideg.

A kalitka alján feküdt.
Nem írom le, hogyan, nem írom
le szemét. Nem látott velük.
Végül egy kő maradt a síron,
de a hiánya nem ennyit nyom.
Átfutom mind az éveket,
ám többé már hiába hívom ‒
milyen meleg volt, most hideg.

Mányoki Endre emlékére

Útnak indult Mányoki Endre: meghalt.
Régi emlékek mozifilmje fut le.
Légi kéz a szél: szakadó papírra
írja a sorsot.

Elsodort napokban alámerülve
jó tanácsot osztani csak te tudtál,
mind figyeltünk rád, s figyelünk azóta
messzi szavadra.