Acsai Roland: Mégsem egészen - versek

2022. február 23., 09:40
Zsigmond Márton: Liget (2007)

Mégsem egészen

Este a por száll,
nyári az évszak,
pók ül a hálón,
tíz vagyok épp csak.
Most a japán tyúk
röppen az ágra,
tolla sötétlik,
csapkod a szárnya.

Fékez bicikli,
és hazatérek,
nyári szünet van,
gondtalan élet.
Ólban a disznók
már eszegetnek,
lépked a macska,
éjszaka csendes.

Tengeri, búza
már ledarálva,
itt van a házunk,
s itt van az árnya.
Míg a gyerekkor
tűnt nyara süllyed,
éjjeli égnek
csillaga sün lesz.

Őriz a ház még
régi apákat,
van feleségük,
el sose válnak.
Mind olyan, mint mi.
Mégsem egészen.
Felnevelődtünk.
Múlt feledésben.


Tűnt legelőkön

Nyúl odafent fut,
éteri tájon,
téli havunk bár
még hezitáljon.
Őrzi a felhő
régi időnket,
mentve az élet,
súlya ma könnyebb.

Cinke keresgél,
csapkod a szárnya,
ekkora testben
szíve a kályha.
És szene izzik
széncinegének,
benne világít,
füstje a lélek.

Pásztori évek
múltba terelnek,
tűnt legelőkön
újra lehessek.
Majd idetérek
vissza, ahonnan
már a folyóknak
ártere múltam.

 

Kedd

Kedd van, ma az ég beleránt magasába,
múltamra vigyáz, a jelenre kötöz.
Időnk vonuló, sivatag karavánja,
növénye futó a folyója fölött.

Ezüst kanalán ma kimérve karátja:
tovább adagolja a téli ködöt.
Fehér havazás aranyát kipipálva
az ablak alatt autója pöfög.

A konyhai csap vize csöppen alá a
mosatlan edényre: a vízre körök.
Napok kikötőbe, a várt Ararátra,
a holnapi út, hol a minden örök.