Ajlik Csenge: Nyolcórák

3-as villamos – 8:13 – Csengettyű utca

Nem volt idő, de most behunyom, hadd feküdjön bele a nap, szeretkezzenek, ha akarnak. A kávémat szürcsölöm, meditációt hallgatok. Semmivel sem jobb, mint a szemközti szakállas, akinek a kezében szisszen az egy literes Argus és a fülében szól a beazonosíthatatlanság. Ugyanaz a reggel, ugyanaz a félmosoly. Csütörtök van, és érzéseim máséval még nem hasonlítottak ennyire: ő is csak a nap csócsálta koszfoltokon keresztül bámul át a világon.

3-as villamos – 8:18 – Ecseri út

A reggeli toast egy nehezen ébredő Mekiben. A gyerekeknek gyűjtenek, a Heim Pálnak a Nagyváradon.
.
És eszembe jut ezen a reggelen, mennyire boldog vagyok. A város mocskának és sírásának ellenére csak a mosolyt látom egy plüssnyusziját szorongató kisfiún. A mama napfényes ölében bámul érdeklődően a mellettünk futó villamossínre. Percekig elvan ebben a mindenkinek unalmas kényelemben. Én meg legszívesebben három napot átaludnék, mégsem merem becsukni a szemem, mert félek, nem látom majd, ahogy rácsodálkozik arra az autó alakú koszfoltra. A kórházba tartanak, könnyezik a nagyanyja.
.
Azt mondták a Mekiben, ne adjak borravalót, maximum a gyerekeknek a kis dobozba. Ezt a kisfiút a villamosról magam vittem volna be, ölbe veszem és a rendelőig szaladok vele. Mindegy, ha elkések. Mindegy, ha ez az utolsó napom.
Mert szeretem a világot ma reggel. Szeretem nagyon.

3-as villamos – 8:26 – Kőbánya alsó, vasútállomás

Hogy hangosan nevetek a villamosmegállóban, és pont ebben itt. És bár a szemét szaga elnyomja a hosszúkávét, olyan, mintha a mennybe repülnék. A reggeli nap mindenhol ugyanolyan. Régebben ezt nem láttam szépnek, legalábbis nem ennyire rózsaszínnek. Sosem hipnotizált, csak ránéztem és morcosan reggelnek neveztem. Jó vagy rossz lehetett, de egyszerűnek soha nem létezett. Szóval most aranymasnit kötök erre a pillanatra, hogy reggel van, és kacagok. Mert csak vagyok, ahogy.