Sokat hazudok magamnak,
ő meg el is hiszi,
élhet mentesen a világtól.
Meghalni könnyű,
és pár éve már nem is akarok.
Csak örülni nem tudok,
a szomorúság volt minden,
amit mondani akartam…
Nem mehetek vissza.
Túl biztos tudni az időről és a szabadságról.
Időtlen nemtelenségben megismertem,
szeretni csak gyereknek lehet.
Üres mézbuborék-csésze,
nyelvemről elpárolgó pillanat.
Valahol ott úszom a közepén,
a megsemmisülés elől rejtőzve.
Arany test üresen,
édesre fújt lufi:
kényszerképzeted az,
ha engem elképzelni akarsz.
És most nézd meg, itt ülök fehér pontokon,
viszketésig próbálva kijelenteni magam.
Közben bámul egy férfi a sarokból, bajszos.
Félek.
Nem vagy itt, hogy kinevess
hogy elmond, titkon te is növeszted.
Elhagytalak, de most nagyon szeretnélek.
A boldogság ötlete lecsepegett az ajkaimról
megízesítve mindent, amitől valódinak hihetem magam.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. június 27-i számában.)