Albert Zsolt: Három vers

Horgony a nyárban

Szeptember szigetén keresni a homokba rejtett nyarat.
Követni a partvonalat, az egymásra hullott leveleken.
Érkezők belső zsebében a hiába föld és a hiába sarj.
Arcok a sós kavicsok között. Ez csak a nyár visszhangja.

Egy vastag réteg álommal fekszem a pirkadat alatt,
a felszínen feltámadás előtti termőföld és napébredés.
Látni, az ősz egyszerű létformák számára élhető bolygó.
A tavasz implantátumai még életben tarthatnak.

Kereszthullámzás

Felkelt a fagyból és az ablakon túl úgy tűnt,
egy ásításnyi pillanatra végre kinyílott a nyár.
Embercsillag lakótelepi évgyűrűk szorításában,
szögek és kapcsok anyák és apák univerzumán.

Fent barlangfelhők váltják egymást, egyárbócos
könnyű fellegek, monoton kereszthullámzás.
Alatta él, mint hajnaltövisbe akadt vérző seb.
Áramlás jelenléte, állandó, újjászülető folyó.

Valaki, aki átment és visszatért a járhatatlanon,
emberport hagyott a kapun, nem választhat el többet a halál.
Isten nyomai, ha a magasban lelkiismeret-szakadás marad
és vérszínű felhőket merítő tenyerek. Árnyék a mélység homlokráncain.

Visszatérő képek a télszakadékok mélyéből,
ahol gödrök falán lángvégű kötelek virágzanak.
Először hazugságot aratni, majd rohanás korszakok füstjén át.
Ha túlélhető, a nyár születése után istenruhát öltve találkozunk.

Darjeeling felhő

ha egy darabig még nem szórod
a leveleket ígérem hogy maradok
hallgatásom a régi és elég jó
amiről te azt gondolod felesleges

neked ez semmi ki a zajból jössz
nyári pályaudvarok várótermeiből
és ha kell elalszol egy nagyvárosi
kereszteződés ősrobbanásában

a csendben van egy izzó univerzum
amit még elfelejtettek felfedezni
a csillagokra gyerekkéz firkált kikötőt
odaérhetsz mielőtt kialszik a nyár

itt vagyok még van egy pár napom
bár a hírekben már búcsúztatnak
begombolják a legfelső gombot a fák
komódba bújik a kánikula nyári ruha

ismerős hideg front jön hajnalban
jég katonái lövik a sárguló erdőhatárt
ha gondolod még megbeszélhetjük
legfeljebb egy hetem van talán

a térkép felett erős Darjeeling felleg
alattunk mondathíd recseg és ropog
mint két koplaló farkas üvöltése között
a tájképkirakósra tört ablaküveg