Figyelem némán a tapéta cikornyái
közt a feltekergőző árnyakat,
minden színben megbújik
egy újabb árnyalat. Minden színben
egy következő szín van, szív alatt
a másik szívhang kétszer olyan gyors,
álomba vackolt kutyák kérdéseket
ugatnak, a pulzus zakatol.
Ragaszkodom az elhajított kőhöz,
de sokkal inkább a repülés ívéhez –
valamit mégis megtarthat a forma,
szentségből a norma, egészből a részlet.
A tér darabjai aprócska időgépek.
Mind bukott nő, akinek humora van.
Levegőt kell venni bizonyosság helyett,
az el nem fogy, ha már a képzelet
elgyengült, majd az idő megírja:
senki sem marad, az ígéret gyászol,
a sehol sincsenből könnyen lehet bárhol,
sírhely alatt nyílik másnak is a sírja,
a követ visszatolják, kilyukad tenyerem.
Rejtett vad vér forr itt lusta erekben,
s mondod erény a húsevés, de mi sejtjük;
húsevő álmában vér az igazság,
ezt a kettős életet élő tudja,
ez csak földi bölcsesség, de ki érti?
Cinkék vérét mancsáról nyalogatva,
törleszkedve dorombol, úgy követelné:
Szívem a vad vadász pihenne, cirógass!
Harc és béke eggyé válva – nem értem.
Nézd csak, ott a fotelben szunnyad az ösztön,
ahogyan bennem is a film alatt.
Hajnalban mind kiálltak a fa erkélyre
amelyik könnyen letörhetett volna és
azt kiabálták hogy ebben az országban
ök kiáltják elöször Éljen Május Elseje
mert a felvonulok ilyenkor még mind
alusznak s kiabálás után el kezdték
énekelni az internacionálét azt hogy
föl föl ti rabjai a földnek