Bartus Berci: Áprilisfa és más versek

Egymillió szó

Két érintés közti szünet

Vajon mennyit ér neked

Érzed ahogy írom

A sorokat amik még

Mindig rólad szólnak

Egy vörösbor

És oldódik az ég

A világ

Elkísér a

Hajnalokig tartó

Szelíd imád

Te édes

Vad rózsa

Lelkem mindenhatója

Te

Nekem csak a

Teljes lényed kellene

Ha

Lelkemben levő egyensúlytalan helyzet

Vetül ki lábam botladozásaiban

Az apa sziluett nélküli kezdet

Változtatja meg mindenemet

Tanulnom kéne hogyan

Amiben más már

Születése óta otthon van

Legyél már férfi

Minta nélkül ezt ki érti?

Mert valamit mindig is kerestem

De sose gondoltam

Hogy a legnagyobb bűntettem

El nem én követtem

Ti V.

A nyílt magányom

Néha megtalálom

És akkor kéz a kézben

Lesz valami tétlen

Gondolat a térben

Amit csak éppen

Egyikünkben

Sem értem

Tehetetlen magányom

Néha kitalálom

És akkor értetlen

Egyre kisebb léptekben

Elvesztem magam

A térképen

Félelmetes mammák

Gomolyfelhők alatt

Nyelvnek álcázott tüskével nyalogat

Az etil óriás

Ott is olvadó csokoládé vagy

Te meghatározhatatlan élőlény

Nikotin burkolta káros szenvedély

Valahogy mindenkit lerobbant az élet

A minden közti űr

Kicsit mindenben benne vagy

Mint a két szemed közti tér

Amin a tekintetem még túlságosan fél

Megpihenni

Bármennyire hívogat

A gondolat

Hogy egyszer megnyílik

És beszippant

A kreol pillanat

Astoria bölcselet

Égig nézni

Mindenki elfelejt

Pedig minden kedves

Kis reggelt

Lehetne ezzel kezdeni

Ha már az ember

Magán sem tud

Végignézni

MegSzűrt Napfény

Az arcom magába hajlik

És becsukódom

Mint a nyitott könyv

Ha senki sem kíváncsi rá

Számít e minek

És ki rendel alá?

Ha nyitott szemmel is

Ugyanúgy elalszom

Áprilisfa

Pszichémet aktívan gondozom

Mint a problémás kertet,

Ahol túl sok a gyom.

De a földdel bármennyit foglalkozom

A kiálló gyökerekben

Folyton megbotlom.

Lassan semmit se értek

Többet közt

Ezért sem mentem kertésznek