I.
Elillantál innen, apa –
sült húsból az isten szaga.
(Bocsáss meg, a szó alakít,
sosem szólítottalak így.)
Siettél, mint akit várnak,
délután volt, tavasz, vasárnap;
s ha szólnál is, hogy nem várt senki,
nincs-tüdőből hogy présel ki
bármi hangot a szellem?
Vesztettél az idő ellen.
II.
Láttam, ahogy az ajtóban áll,
hallottam, hogy vajúdik, hörög
a negyvenhat éve vemhes halál,
hogy világra hozzon egy dögöt,
és a fényáztatta előszobára
homályként szállt a rettenet,
és minden nagyság visszabújt magába,
a fenségesnek adni teret.
III.
Vigyék innen, égessék el,
kiegyezett a végességgel –
haragudtam a hitvány testre.
Fehér homlokáról azért
egy puha kendővel a vért –
és lett este, és maradt este.
IV.
Így pattantál szilánkokra,
így sebeztél fel bennünket;
Most a seb vagy mellkasomon,
és gennyesedsz, ha jön az ünnep.
S hogy emlékezetünk pokla
giccsé olvaszt szobor-testben,
te megbocsátanád, tudom,
pedig jóvátehetetlen.
* A szerző 2021-ben a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága KMI 12 elnevezésű programjának tagja volt 11 másik kor társ magyar alkotó társaságában.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)