Adria
víz vagyok, házam tenger-öböl
idő-vert sziklák s partok fölött
esőcseppjeim forrón-marón
s karcos jegesen színtelen testbe-hatolón
megtört és szétcsattant hullámokban
magába omló áttört fényfestő árban
szelek törékeny játékszereként
fehér vonalakra hullámtaréjt
homlokfalakat kék bőrömmel
az eget könnyedén megérintem
forgószél vagyok örvények tölcsére
anyagban de mégis anyagon kívül és egy
szerte a súlyos és súlytalan erekben
látom magamat a felismerhetőt
édes-sós
ki- és befolyó
képzeletbeli tömb
e tengeri mederben
gyűrődések…
gyűrődések
kéregcserép
repedések
mohák
kéregtetű
érdesség
mélyedések
pörsenések
feketére elszíneződő
gyulladt sebek
a fák lélektükre
az erdő könnye
tölgyek lassú szerelme
rejtett nyirokereikben
halkan érő mozdulatlan
s alámerülő anyagtalan
a törzsek egymás mögött –
súlyos idők ezernyi tengelye
éhes aszkéták – kitartó nyugalom
fagyos szelektől sebzett bőrükből
aszott sziklába nőtt ujjaikból
kibuggyanó kortynyi barrique bor
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)