Böszörményi Zoltán: Versek

2020. május 05., 07:47
Kuti Dénes: Egy labda álma (olaj, vászon, 150 × 150 cm, 2017)

 Simogató

 

Ma puha szellővel takaróznak a virágok,

jázmin-, verbéna-, árvácskaszirmok,

pihenő kezek örömeink asztalán.

Érzelmek tőzsdéje ez a délelőtti varázs,

mennyei, mesterségbeli tudás kell,

hogy kiolvasd, mennyi benne a zárkózottság,

mennyi a türelem, az extázis, a várakozás.

A lélek kapaszkodóin valóságbokrok szúrós bogáncsai,

ez az az ösvény, melyen veled lépkedek.

A völgyben visszhang bolyong, a fák üzenete.

Előttünk a tűnődés aranyselyme lobban,

a vágy szimmetriái rögeszmék, a képzelet madárdúcai.

A révedés vitorláiba kapaszkodunk,

szeszélyes harmónia szele visz tova,

mindketten a testi szerelem

kelyhét visszük a csalitba.

Összevegyül a világ a türelmetlen vágyakozással,

míg a dolgok újra s újra

a mindennapok sűrűjébe vetnek vissza.

Kedves, a jóság lavinája is lehet elviselhetetlen,

mint a gonoszság, az ámítás, a csalás,

a mérhetetlen lárma,

de a jóságnál nincs nagyobb alázat.

Esőcsepp mulat a szemközti fa ághegyén.

Fényszálak rostjain keresztül fürkészem szemed,

mintha most benned élnék, s te egészen bennem.

Illatok szelíd párnája a fejünk alatt.

A végtelen homálya ringat karjaiban,

pedig jobb szeretnénk, ha a csillogás.

Öled lávaömlése égeti nyelvem,

s bennem valaki azt suttogja,

nem kéne elengednem téged soha már.

 

 

Szerelem Velencében

Hommage à Thomas Mann

 

Münchenben jártam a minap,

a Prinzregentenstrassén,

fogtam kedves nőm kezét,

azon tűnődtem, miként érezne ma

Gustav von Aschenbach,

ha felnézne az égre,

látná a romos fellegeket,

a belőlük szivárgó vért.

Másik látomásba menekülne,

a levegő húsában gyökerező fák lombjai közé?

Dolgozzon helyettem az emlékezet,

istenek kedvence, a kis phaiák.

Fájdalom, élvezet, bánat, céltalan vágyakozás.

A térdei.

Simogatja a lábát, ki ne szeretné tenni ugyanezt.

De ő nem Tadzio. Sokkal későbbi szerelem.

A beteljesületlen vágy szenvedélyes

megnyilatkozása.

 

Tréfára hajlik a lélek, ha fájó dolgokkal matat.

Elragadtatásra késztet, felesket

a művészi illúzióra, koronatanúja

a szóba vetett hitnek, a szellemi utazásnak.

A messziről szépnek tűnő férfi ...

ebéd után ott volt a pályán.

Az ütései, a futása, a járása, az elesése,

a rugózása, a talpra ugrása mind csodaszép.

Alig tudtam betelni látványával.

Kedves ifjú, pihennem kell. Úgyszólván

kívánom a halált, mivel képtelen vagyok

elviselni a vágyakozást

„az isteni gyermek” után...

Így állandósul a lényeg. Támasztéka

a szépségbe vetett hit.

De mi a szépség, mester,

ha ösztön és indulat,

a mindig és soha

építi a lélekben az alagutakat?

Kövek és fák hasonlítanak? Egyenlők-e

az egyenlőtlenek, ha egyenlőnek látszanak?

Látni és a látottat láttatni egy és ugyanaz?

 

A szerelem – tudomány. Jól érzékeled, mesterem.

Ki az örökkévalóságon fáradozik,

fáradékony nem lehet. Alkot és pusztít

a szeretet. Mit nappal felépít, éjjel

két kézzel rombolja le.

 

A Csendes-óceán felől érkező szél

szőke fövenyt, homokszemet

homokszemhez tapaszt.

A mindenség és a képzelet kézen fogva szalad.

A szépség fáradhatatlan munkál Érosz

udvarában. A parton

legyen sétád derűs.

Vidd magaddal Tadziót, gondolj Phaidroszra,

kit Szókratész imádott.

Az írás is önkívület. Máglyák lángja.

Utánakap az ember,

hogy az irdatlan tüzet magába terelje.

Nevezzük ezt az egész világot feldúló,

önmagánál fogva és önmagában egyetlen

formájú örök létezőt*

szerelemnek.

 

 

A dőlt betűs sorok Thomas Mann naplójából származnak – Sankt Moritz, Suvretta Haus, 1950. augusztus 6., vasárnap.

Thomas Mann: Naplók, 1940–1955, Európa Könyvkiadó, 2002, fordította Schweitzer Pál.

Platón: A lakoma, Atlantisz Kiadó, 2005, fordította Telegdi Zsigmond.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2018. augusztusi számában.)

Legnézettebb
2020. augusztus 09., 09:53
2020. augusztus 06., 10:49
2020. augusztus 06., 09:12
2020. augusztus 08., 10:43
2020. augusztus 07., 09:54
2020. augusztus 06., 09:46